0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 8.

Marrákesi szakmai (élmény)beszámoló – HG2018/2

A takarmánykiegészítők terén másfél évtizede létrejött együttműködésünk az utóbbi öt évben jelentősen kibővült, párhuzamosan a TechMix nemzetközi tevékenységének szélesedésével.

Ma már sokan élnek itthon is azzal a lehetőséggel, hogy a TechMix termékeivel célzott módon segíthetnek a tehénnek (YMCP, Tri Mic, Tri Start, Bovine BlueLite) vagy a borjúnak (Calf Renova, BlueLite Replenish, Hidratabs, Calf PreRD) a különböző stresszhelyzetekben.

Mára hagyománnyá vált, hogy a Minnesota-i bázisú vállalat minden ősszel közös eszmecserére hívja nemzetközi forgalmazói hálózatának képviselőit.

Az idei, hetedik szakmai esemény – Cremona, Barcelona, Budapest, Lisszabon, Montreal és Prága után – számára különös helyszínt választottak: ez volt az első alkalom, hogy Európán kívül, a marokkói Marrákesben rendezték meg a tanácskozást, amelyre 14 ország fogadta el a meghívást. A Holstein Genetika Kft. képviseletében öten vettünk részt az eszmecserén.

A program a marokkói tejgazdaság bemutatásával kezdődött. Nadia Lofti, a helyi Firma Pro vezetője (aki a TechMix mellett WWS disztribútor is) tartott előadást az ország helyzetéről. Érdekes adatként érdemes kiemelni, hogy az országban 3,3 millió szarvasmarhát tartanak, ebből 1,2 millió a tejhasznú tehén, felerészt helyi fajta. Mivel az állomány 400 ezer termelő között oszlik meg, nem csoda, hogy a megtermelt tej 85 százaléka 5 tehénnél kisebb méretű állományokból származik.

Ezt követően David Muysson beszélt a TechMix üzleti tevékenységéről: a legtöbb országban az elmúlt esztendőben kétszámjegyű növekedést tudtak produkálni. Részben köszönhető ez az átlaghőmérsékletek emelkedésének, amelyre a Bovine BlueLite kiváló megoldást jelentett.

A globális tejpiaci helyzetről hallottunk érdekes előadást a holland Uniform Agri vezetőjétől. A cég egy látványos adatelemzésekre képes, sajátfejlesztésű, kompatibilis telepirányítási szoftver forgalmazója. A korábbiaktól eltérő „megvilágításban” hallhattunk a lyukasbendő-jelenségről (Leaky Gut Syndrom) dr. Ignacio Ipharraguerre kutatóprofesszortól a Kiel-i Egyetemről, majd dr. Rodrigo Garcia beszélt a borjak számára egy új hidratációs megoldásról. Az elektrolit-jellegű termék neve BlueLite Hydra Tabs. Előnye a kényelmes alkalmazhatóság, ugyanis gyorsan és egyszerűen oldódik kb. 1 liter kézmeleg vízben. A tesztek folyamán a borjak szívesen fogyasztották, és látványos eredményt értek el a hasmenés kártételének csökkentésében.

A zárónapon Lettország új családtagként mutatkozott be, a Vet Serviss vezetője tartott előadást a lett piac sajátosságairól. Majd bemutatták az új angliai disztribútort is, az NWF Agriculture nevű céget.

A kulturális eseményekkel színesített program néhány nevezetesség, köztük a világhírű városi piac és bazár meglátogatásával zárult. Betekintést nyerhettünk egy színes világba, mely állandó nyüzsgésével, fűszerillatával, végtelen árukínálatával magával ragadja az európai látogatót.

Összességében egy jól szervezett, színes, szakmailag is nagyon tartalmas programon vettünk részt, és az elsajátított tudást igyekszünk itthon kamatoztatni a mindennapokban, a hazai minőségi tejtermelés szolgálatában.

Ifj. Akác Balázs

További írások a Holstein Genetika Hírlevél 2018/2 számából

Forrás: Holstein Genetika Kft.