Alsóteste piszkosfehér. A fiatalok sapkája még nem fénylő, tompa fekete színű. A barátcinegéhez nagyon hasonlít a kormosfejű cinege, de annak fejtetője fénytelen fekete, torokfoltja nagyobb, és az alsó széle nem élesen határolt, hanem elmosódó. A barátcinege éneke ismételt hangokból álló strófa, s ez nagyobb területen belül változhat. A kormosfejű cinege nagyon jellemző hangja a „dé-dé-dé-dé”.
Kerüli az akácosokat
A barátcinege Európa jelentős részén elterjedt, csak az állományok mennyiségi viszonyai változhatnak. A hazai erdőkben szinte mindenütt előfordul, különösen kedveli az öreg állományú tölgyeseket és bükkösöket, de megtaláljuk a folyókat kísérő ligeterdőkben és csonkolt füzesekben is. Az alföldi akácosokat kerüli. Költ viszont a változó faállományú parkokban és arborétumokban. Korábban éveken át látogattam a Tiszatelek határában lévő ártéri erdőket, a barátcinege a Tisza mindkét oldalán rendszeres fészkelő volt.
A barátcinege álladó madár, a költési időn kívül kisebb-nagyobb távolságokra elkóborol, ilyenkor gyakran az őszi-téli vegyes cinegecsapatokhoz csatlakozik. Látogatja a téli etetőt is.
Évente csak egyszer költ A párok egész évben összetartanak, és csak egy alkalommal költenek, de ha fészekaljuk elpusztul, újra rakhatnak tojásokat. A fiatalok még az első évben, július-augusztusban választanak párt maguknak, és szívesen költenek a következő évben azon a környéken, ahol kikeltek a tojásból. A költéshez általában öreg fatörzset keresnek, és ha az ott talált odú szűknek bizonyul, a tojó hegyes csőrével vagdosva kiszélesíti. A munka során keletkezett apró forgácsdarabkákat odább viszi, és vagy a földre pottyantja, vagy egy ágra helyezi őket. A kiválasztott odú szélesítése, átalakítása március végén, április elején kezdődik, és 2-3 napig tart, a fészek építése további 3-5 napot vesz igénybe.
A fészket a tojó mohából készíti, a csészét szőrrel, gyapjúval, szükségből növényi pihékkel béleli. Az anyagot elsősorban a korareggeli órákban a környéken gyűjti. A hím nem vesz részt a munkában, a közelben énekel.
Az ötvenes években Dr. Vertse Albert, a Madártani Intézet igazgatója az Alcsúti Arborétumban végzett kísérleteket cinegékkel, különböző típusú odúkba telepítette őket. Ott figyeltem meg, hogy egymáshoz viszonylag közel függesztett odúkat elfoglalni készülő párok hímjei gyakrabban verekedtek egymással.
Sok lepkehernyót elpusztít A fészekalj 7-11 fehéres alapon barnásvörös foltokkal mintázott tojásból áll. A tojó a tojásokat naponta rakja le, egyedül kotlik, de időről-időre elhagyja az odút, hogy táplálékot keressen. Ugyancsak az Alcsúti Arborétumban figyeltük meg, hogy az odúhoz közel, 30-40 méternyire kutattak hernyók után a lombok között. A fiókák 14-16 nap alatt kelnek ki, csupaszok, zárt szeműek, anyjuk eleinte rajtuk marad, melengeti őket, a táplálékot a hím hordja – átadja párjának, és az eteti meg a kicsinyeket. Az ürüléket eleinte a tojó elnyeli, majd elviszi a fészektől, és távolabb elpottyanja. Ha valaki vagy valami a fészek felé közeledik, mindkét szülő riasztó hangot ad. Egy alkalommal Ország Mihály barátommal a budai hegyekben a riasztást hallva, erdei siklót találtunk a fészkes fa közelében.
A fiókák 17-20 napos korukban hagyják el az odút, általában a korareggeli órákban. Egymás után repülnek ki, szüleik tovább etetik őket. Önállósodásuk után elszélednek.
A barátcinege a költési időben kizárólag ízeltlábúakkal, elsősorban lepkehernyókkal táplálkozik, fiókáit is ezekkel eteti. Táplálékát egyaránt keresi a lombkoronában és a bokrokon. Az őszi hónapoktól egyre több magot eszik, a napraforgót például még tejes állapotban megdézsmálja. Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25 ezer Ft.
