0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 11.

Az áruházban termesztene salátát a vásárlóknak az IKEA

A világ legnagyobb bútorkereskedőjeként ismert IKEA arra készült, hogy csúcsminőségű konténerekben, az áruházak mellett termesszen salátát, amelyet helyben tud értékesíteni. Ez egybevág a cég környezetbarát politikájával.

Kelet-Németországban, a cég Kaarstban lévő üzletében már bemutatták a LED-világítású konténereket. Várhatóan a következő hónaptól két svéd üzletben is árulni kezdhetik a „házilag termesztett” salátájukat.

„A körülmények tökéletesek ahhoz, hogy a legjobb ízt és növekedést érjük el, miközben a rendszer is fenntartható, hiszen megspóroljuk a szállítást” – mondta el Catarina Englund, az Ingka Csoport innovációs menedzsere, mely a legtöbb IKEA áruházat birtokolja.

Mozgatható gazdaságok

A konténerek, melyeket a körforgásos gazdálkodással foglalkozó Bonbio üzemeltet, négy polccal rendelkeznek.

Összesen 3600 növény fér el bennük, melyeket szerves hulladékból kivont tápanyagokkal trágyáznak – beleértve a svéd cég saját éttermeiből származó hulladékokat.

A cég emellett a világ egyik legnagyobb LED-fény értékesítője is, mely hidropóniás készleteket is árusít azoknak a hobbi kertészeknek, akik beltéren próbálnak növényt termeszteni.

Englund azt is elárulta, hogy nagyjából 15-20 kilogramm saláta kerül naponta egy konténerből, és mivel helyben termesztik, így pont az adott áruház igényeire tudják szabni a termelést – ezzel is csökkentve az élelmiszerhulladék mennyiségét.

Az IKEA élelmiszerei, mint a hotdogok vagy a svéd húsgolyók a cég 35 milliárd eurós forgalmának 5 százalékát adják.

Forrás: esmmagazin.com/Reuters