Tehát előkészítettem a szükséges eszközöket, méheket tettem az egyik kaptárból egy erre a célra barkácsolt dobozba, beszereztem egy orvosi csipeszt és megnéztem a kínai orvoslás megfázásra javasolt akupunktúrás pontjait.
Az első méhszúrás minden esetben egy diagnózishoz segít hozzá. (Előtte, ahogy írtam, fontos tisztában lennünk azzal, hogy nem vagyunk allergiások a méhméregre!)
Az első nap a megfelelő pontokon „megszúrattam” magam egy-egy méhecskével. Először összesen 8-al.
A „terápiát” egy hétig folytattam, úgy hogy naponta eggyel növeltem a méhszúrások számát, mígnem elértem a napi 12-őt, melyet aztán ezen a szinten tartottam. A terapeuták krónikus esetekben több száz csípésig is felmennek.
A test különböző pontjain az érzősejtjeink számától függően jobban vagy kevésbé fáj a méhszúrás. Míg az alsó karom külső részén alig éreztem, addig a tenyerem vénuszdombján könnyfakasztó fájdalmam volt. (Méhészként persze már nem ér váratlanul az ilyesmi.)
A terapeuta jól ismeri ezeket a pontokat és krónikus esetekben igyekszik a test legkevésbé fájdalmas helyein megcsípetni a pácienst.
A megfázásom összes tünete nem szűnt meg a terápia alatt vagy után, de jelentősen enyhült. Már az első napokban munkaképessé váltam.
Annak ellenére, hogy akár pl. a multiplex szklerózis kezelésben is hatékonyan alkalmazzák,
Ahogy Stefan Stangaciu (apiterapeuta. a Német Apiterápiás Társaság elnöke) mondja youtube-on is fellelhető előadásában, az apiterápia akkor lesz hatásos, ha változtatni tudunk életmódunkon is, a cukor, tej és gluténbevitelen, továbbá ha alvásunk kellően pihentető.
Magyarországon a Magyar Apiterápiás Társaság foglalkozik apiterápiához kapcsolódó tanfolyamok szervezésével, továbbá információt tud nyújtani az apiterapeuták megtalálásához. http://www.apiterapia.hu
A szerző a Méhek ajándéka című könyv szerzője. Könyvében részletesen is beszámol a méhtermékek nyújtotta lehetőségekről.
Lásd még cikkünket: Igazságok és tévhitek a csípésekről