Back to top

Az EU vámot vet ki az amerikai traktorokra és a ketchupra?

Az Európai Bizottság elkészítette azoknak amerikai termékeknek a listáját, amelyekre vámtarifákat kíván bevezetni. Ez a Brüsszel és Washington közötti kereskedelmi vita része, amely az Airbus és a Boeing vállalatok támogatásával kapcsolatos konfliktussal kezdődött.

Az új vámkorlátozások értéke a meghatározott árukra vonatkoztatva körülbelül 20 milliárd euró. A hivatalos lista többek között

fagyasztott halat, gyümölcsöket, bort és egyéb szeszes italokat, traktorokat, és még a ketchupot is tartalmazza.

A lista elkészítése része annak a vitának, amelyet az EU és az Egyesült Államok a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fórumain folytat. A múlt héten az amerikai fél kilátásba helyezte, hogy 11,2 milliárd dollár értékű európai termékre vonatkozó vámtarifákat szab ki.

Az európai áldozatok a sajt, a bor, a narancs, az olívaolaj, a tenger gyümölcsei és a tervezői divatáru lehet.

Brüsszel és Washington egymást vádolják, hogy összeegyeztethetetlenek egymás lépései a légiközlekedési vállalatok támogatására vonatkozó WTO-szabályokkal kapcsolatosan – elsősorban az amerikai Boeing és az európai Airbus esetében. Mindkét vállalat jelenleg a világ legnagyobb személyszállító repülőgép gyártói között van.

A vámszankciókkal kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt üzente, hogy az EU sok éven át kihasználta az amerikai kereskedelmi forgalmat. Ez most hamarosan véget ér!

Mindazonáltal a WTO-nak továbbra is jóvá kell hagynia a vámkorlátozások bevezetését, mivel ez a fóruma az, ahol az EU-USA kereskedelmi vita folyik.

Eközben a média a genfi székhelyű WTO-központból kiszivárogtatta, hogy a Kereskedelmi Világszervezet célja az, hogy a vitás felek békés úton rendezzék konfliktusaikat. Ezért remélhetőleg csak szimbolikus vámszankciókat fogad el, figyelembe véve hogy mindkét fél túlzásokba esett a szigorításokat illetően.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/agronews.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nőtt az export, alig mozdult az import

A magyar bor a koronavírus-járvány megtépázta külpiacokon az év első három hónapjában minden várakozást felülmúló módon teljesített. Az exportnövekmény minden képzeletet felülmúló, hiszen értékben 35, mennyiségben pedig 54 százalékkal bővült. A teljes agrárexport is növekedett ugyan, miközben a nemzetgazdasági kivitel visszaesett, de a 6 százalékos átlagos agrár­gazdasági bővülési ütemen belül a borkivitel hatszoros dinamikával bővült.

Látogatás a „csobánci várkapitánynál”

Balaton-felvidéken elterülő Tapolcai-medencében, Gyulakeszi határában gazdálkodik Németh Gyula párjával, Mészáros Zsuzsával, akik egy több lábon álló családi gazdasággal büszkélkedhetnek. A következő generáció tagjai is szívesen dolgoznak a gazdaságban és fokozatosan veszik át a stafétabotot.

Ismeri a meggytinktúra hatását?

A meggy hasznos összetevőit tinktúra formájában is megőrizhetjük. Rendszeres fogyasztása egyebek mellett erősíti az immunrendszert, késlelteti az öregedést, jótékony hatással van az emésztésre, és a sor még hosszasan folytatódik.

Árutőzsde: emelkedő gabonajegyzések

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Milyen a szakszerű zöldmunka a bak- és fejművelésű szőlőben?

Egy jó metszőolló, kötözéshez spárga, fejünkre kalap, és máris nekikezdhetünk a vesszőválogatásnak, kötözésnek és a hónaljhajtások kezelésének. A szakember megmutatja, hogyan.

Felfüggesztették az uniós juh- és kecskehús magántárolási támogatást

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának 63. évfolyam, 2020. június 10-i L223 számában megjelent a Bizottság (EU) 2020/1007. rendelete a juh- és kecskehús magántárolásához nyújtott támogatás iránti kérelmek benyújtásának felfüggesztéséről.

Erősödő tudatos vásárlói magatartás

A budaörsi Príma Élelmiszer Áruházban a tudatos vásárlói magatartás megerősítéséről tartottak sajtótájékoztatót, ahol a tőkehúsok származási helyének feltüntetésének fontossága kiemelt téma volt. A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium július 15-től a sertéshúsok mellett már a juh-, kecske- és baromfihúsra is kötelezővé teszi a származási jelölést.

Milyen a kínai vásárló – avagy miért vesznek egyre több külföldi terméket?

A digitális nemzedék költekezik, és köreikben menő külföldi, drága terméket vásárolni. Az idősek meggondoltabbak, de ők is kedvelik a külföldi árut, viszont fontos az ár. Aki Kínába exportál jó, ha tisztában van a trendekkel.

Újabb találgatások a Tesco jövőjéről: marad vagy megy?

A londoni tőzsde szakértői továbbgombolyították a Tesco áruházlánc kelet-közép-európai vállalkozásainak jövőjével kapcsolatos találgatásokat. Úgy gondolják, hogy a kiskereskedő távozik a régióból.

Fagyizórazziába kezdett a NAV

A fél országra kiterjed az a razzia, amelyben az adóhivatal emberei a fagylaltozókat, a kávézókat, a cukrászdákat ellenőrzik, a revizorok egyes adózási és munkaerőpiaci szabályok megtartására koncentrálnak. A tavalyi élelmiszer-biztonsági ellenőrzések arra mutattak rá, hogy a fagyizóknál a higiénia is igen lényeges.