0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 21.

Címke: sajt

A hagyományos sajtoktól az extrudált élelmiszerekig mindent megmutattak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar Vármegyei Igazgatósága agroturisztikai nyílt napot szervezett a Derecskei térségében. Hét porta és húsz kistermelő összefogásával jött létre a Helyi Kincsek Napja.

Balatoni termékek helyben és a fővárosban

A Kincses Somogy Termelői Piac szó szerint Balatonmáriafürdő egyik értéke. Amellett, hogy szolgálja a termelőket, az árusok értékesítését is segíti, ők ugyanis a piac jóvoltából távolabb, így Budapesten is eladhatják termékeiket.

Bodza Porta: kerékpáros turistáknak ételt és szervizt is kínálnak

A Bodza Portán a saját kecskeállomány tejéből készülnek a sajtok. Emellett foglalkoznak gyógy- és fűszernövény-termesztéssel és ezekből készült termékek előállításával.

Rekordot döntött a húsok ára, a búzáé és a kukoricáé ellenben csökkent

Szeptemberben csökkent az élelmiszerek világpiaci ára az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.

Innováció teherautóra szerelve – mobil sajtműhely

Az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt kap a helyi gazdaság megerősítése, az értéklánc rövidítése és a termékek hozzáadott értékének növelése.

SebiTanya, azaz a Sebestyén családi gazdaság

A Sebestyén családi gazdálkodás 1995-ben indult, mikor is Sebestyén Zsolt apósa kivált a téeszből. Volt négy magyartarka tehene, Zsolték is vettek melléjük további négyet, ezzel az állatlétszámmal vágtak bele az állattartásba.

Egy díjnyertes sajt nyomában – „Amíg jókedvet és vidámságot ad, addig csináljuk”

Három évvel ezelőtt rendkívül nehéz feladatnak bizonyult újdonsült kistermelőként elnyerni a vevők bizalmát, meggyőzni őket, hogy igenis helyünk van a piacon.