0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A vadkárról szóló jogalkotás a vadászat történelmében

A kár, mint fogalom, egy emberközpontú meghatározás, mindenkori érdekek függvénye. Faj-semleges nézőpontból a kár tulajdonképpen nem is értelmezhető, hiszen a kárnak mindig szüksége van tulajdonosra, aki a saját szempontjait előtérbe helyezve fogalmazza meg, hogy számára mi is a kár.

Kőhalmy Tamás, vadbiológus, erdőmérnök, a Nyugat-magyarországi Egyetem professzora az alábbi módon foglalta össze a vadkár jelentését: „A vadkár a céltudatos emberi tevékenységgel létrehozott javakban a vad jelenléte miatt bekövetkező mennyiségi hiány vagy minőségi értékromlás pénzben kifejezett értéke.”

Amíg a vadászat mindenki számára elérhető tevékenység volt, addig fel sem merült a vadkár fogalma, azonban a vadászati jog nemesi kiváltásággá válásával megjelent a vad által okozott kár felelősségének kérdése.

A nemesi vadászati jog bevezetésével egyidejűleg előtérbe kerülő vadkárszabályozás[CSS1] egy hosszú folyamat eredménye, melynek első lépése II. Ulászló 1504-ben megjelentetett 18. törvénycikke volt, melyben a jobbágyok szabad vadászati jogának korlátozását rendelte el. A XVI-XVII. században a károsítás és annak mértéke már minden bizonnyal ismert volt, ahogyan az Szentmártoni Bodó János 1683-ban papírra vetett versében is szerepel: „Az erdei disznó megészi a makkot,/ Tépi töri ronttya mezen az abrakot”.

1767-ben Mária Terézia által megjelentetett rendeletében (urbánium) is szerepel a vad által okozott kár. Ugyan a szokásjogon alapuló szabályrendszerben nincs részletezve kártérítési kötelezettség, de a jobbágyok vetéseiben okozott károk elhárítása érdekében elrendelte a vadászati robotot. Közel 20 évvel később a fia, II. József által kiadott vadászati rendszabályának 15. §-a már foglalkozott vadkártérítésről az alábbi meghatározás szerint: „a mezei terményekben, szőlőben vagy gyümölcsösökben okozott vadkárok a szenvedett károsítás mértékéhez képest az alattvalóknak azonnal vagy természetben, vagy pénzben megtérítendők”.

1883-ban a XX. törvénycikkben a 7. és 8. § rendelkezett a vadkárról. A fővadnak számító gím- és dámszarvas okozott kárért teljes kárpótlással az felelt, akinek vadászterületén e két vadfaj „tenyésztetik”.

A törvény a vaddisznót kártékony állatnak sorolta, így a sertevad által okozott kár nem került elszámolás alá, mondván a birtokos saját területén bármikor elejtheti azt, így a kár saját felelőssége.

Ez a törvény 62 éven keresztül szabályozta a magyar vadászatot. A szabályozásnak megfelelően a vaddisznót nem tekintették „nemes” vadnak, hanem kártevőnek, amit az év 365 napján tűzzel-vassal kellett pusztítani.

Az 1920-as, ’30-as években a törvény módosítva lett az alábbi panaszok miatt: „a szomszédos erdőgazdaság vadja tollal ki nem fejezhető kárt tesz a vetésben, az érő gabonában, kukoricában…, „az elkeseredett gazdák panasza orvosolhatatlan”, „a vadászati törvényünk olyan hézagos, hogy annak mielőbbi megváltoztatása éppen a vadkárok megítélése szempontjából feltétlenül igen sürgetős szociális feladat lenne” – 1936-os közvélemény-kutatás összegzése alapján. Talán jellemző, hogy az első (ismert) vadgazdálkodási tárgyú doktori értekezés 1936-ban a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági Fakultásának Közigazgatási Intézetében készült, „Vadászati jog különös tekintettel a mezőgazdasági kártérítésre” címmel.

A második világháború után, 1945-ben a vadászati jog az államhoz került.

Új vadászati törvény azonban csak 1961-ben jelent meg, az 1961. évi VII. tv. az erdőkről és a vadgazdálkodásról, amelynek IX. fejezete, ami szabályozta a vadgazdálkodást és vadászatot. A 35. § (1) bekezdése alapján „a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a szarvas, dám, vaddisznó és muflon által a mezőgazdaságban, a mezei nyúl által a gyümölcsösökben okozott kárt (a továbbiakban: vadkár), valamint bármely hasznos vad és vaddisznó által a mezőgazdaságon és erdőgazdaságon kívül okozott kárt.” Érdekesség, hogy ennek értelmében az erdőben okozott kár nem minősült vadkárnak. 1990-ig az állami tulajdonban lévő erdőknél mindössze minőségi és mennyiségi károk regisztrálása történt, vadkártérítés azonban nem volt.

(A cikk folytatása a második részben olvasható).

Forrás: magyarmezogazdasag.hu