Back to top

A vadkárról szóló jogalkotás a vadászat történelmében

A kár, mint fogalom, egy emberközpontú meghatározás, mindenkori érdekek függvénye. Faj-semleges nézőpontból a kár tulajdonképpen nem is értelmezhető, hiszen a kárnak mindig szüksége van tulajdonosra, aki a saját szempontjait előtérbe helyezve fogalmazza meg, hogy számára mi is a kár.

Kőhalmy Tamás, vadbiológus, erdőmérnök, a Nyugat-magyarországi Egyetem professzora az alábbi módon foglalta össze a vadkár jelentését: „A vadkár a céltudatos emberi tevékenységgel létrehozott javakban a vad jelenléte miatt bekövetkező mennyiségi hiány vagy minőségi értékromlás pénzben kifejezett értéke.”

Amíg a vadászat mindenki számára elérhető tevékenység volt, addig fel sem merült a vadkár fogalma, azonban a vadászati jog nemesi kiváltásággá válásával megjelent a vad által okozott kár felelősségének kérdése.

A nemesi vadászati jog bevezetésével egyidejűleg előtérbe kerülő vadkárszabályozás[CSS1] egy hosszú folyamat eredménye, melynek első lépése II. Ulászló 1504-ben megjelentetett 18. törvénycikke volt, melyben a jobbágyok szabad vadászati jogának korlátozását rendelte el. A XVI-XVII. században a károsítás és annak mértéke már minden bizonnyal ismert volt, ahogyan az Szentmártoni Bodó János 1683-ban papírra vetett versében is szerepel: „Az erdei disznó megészi a makkot,/ Tépi töri ronttya mezen az abrakot”.

1767-ben Mária Terézia által megjelentetett rendeletében (urbánium) is szerepel a vad által okozott kár. Ugyan a szokásjogon alapuló szabályrendszerben nincs részletezve kártérítési kötelezettség, de a jobbágyok vetéseiben okozott károk elhárítása érdekében elrendelte a vadászati robotot. Közel 20 évvel később a fia, II. József által kiadott vadászati rendszabályának 15. §-a már foglalkozott vadkártérítésről az alábbi meghatározás szerint: „a mezei terményekben, szőlőben vagy gyümölcsösökben okozott vadkárok a szenvedett károsítás mértékéhez képest az alattvalóknak azonnal vagy természetben, vagy pénzben megtérítendők”.

1883-ban a XX. törvénycikkben a 7. és 8. § rendelkezett a vadkárról. A fővadnak számító gím- és dámszarvas okozott kárért teljes kárpótlással az felelt, akinek vadászterületén e két vadfaj „tenyésztetik”.

A törvény a vaddisznót kártékony állatnak sorolta, így a sertevad által okozott kár nem került elszámolás alá, mondván a birtokos saját területén bármikor elejtheti azt, így a kár saját felelőssége.

Ez a törvény 62 éven keresztül szabályozta a magyar vadászatot. A szabályozásnak megfelelően a vaddisznót nem tekintették „nemes" vadnak, hanem kártevőnek, amit az év 365 napján tűzzel-vassal kellett pusztítani.

Az 1920-as, ’30-as években a törvény módosítva lett az alábbi panaszok miatt: „a szomszédos erdőgazdaság vadja tollal ki nem fejezhető kárt tesz a vetésben, az érő gabonában, kukoricában..., „az elkeseredett gazdák panasza orvosolhatatlan”, „a vadászati törvényünk olyan hézagos, hogy annak mielőbbi megváltoztatása éppen a vadkárok megítélése szempontjából feltétlenül igen sürgetős szociális feladat lenne” – 1936-os közvélemény-kutatás összegzése alapján. Talán jellemző, hogy az első (ismert) vadgazdálkodási tárgyú doktori értekezés 1936-ban a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági Fakultásának Közigazgatási Intézetében készült, „Vadászati jog különös tekintettel a mezőgazdasági kártérítésre” címmel.

A második világháború után, 1945-ben a vadászati jog az államhoz került.

Új vadászati törvény azonban csak 1961-ben jelent meg, az 1961. évi VII. tv. az erdőkről és a vadgazdálkodásról, amelynek IX. fejezete, ami szabályozta a vadgazdálkodást és vadászatot. A 35. § (1) bekezdése alapján „a vadászatra jogosult köteles megtéríteni a szarvas, dám, vaddisznó és muflon által a mezőgazdaságban, a mezei nyúl által a gyümölcsösökben okozott kárt (a továbbiakban: vadkár), valamint bármely hasznos vad és vaddisznó által a mezőgazdaságon és erdőgazdaságon kívül okozott kárt.” Érdekesség, hogy ennek értelmében az erdőben okozott kár nem minősült vadkárnak. 1990-ig az állami tulajdonban lévő erdőknél mindössze minőségi és mennyiségi károk regisztrálása történt, vadkártérítés azonban nem volt.

(A cikk folytatása a második részben olvasható).

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tenyésszünk fácánt! Kiváló jövedelemkiegészítés

Manapság egyre népszerűbb a nem háztáji állatok tartása és a belőlük készült élelmiszerek fogyasztása. Ennek kapcsán találkoztam a fácánnal, sokszínű vadászható madarunkkal. Felvetődött a kérdés, vajon milyen termelésre képes, és milyen piaci lehetőségeket rejt, emellett alkalmas-e háztáji tartásra.

Történelmi pillanatok Mezőhegyesen

A Mezőhegyesi Kozma Ferenc Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium történetében kétségtelenül rendhagyó évnek számít az idei. Alighogy életbe lépett az intézményben a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett digitális tanrend, egy régóta várt, az intézmény főépületét teljesen megújító beruházás munkálatai is elkezdődtek.

A szent íbisz rokona még fel-feltűnik

Közismert, hogy az íbiszek az ókori Egyiptom hitvilágában jelentős szerepet játszottak, de az már kevésbé ismert, hogy egyes fajaik napjainkban is nagymértékben terjeszkednek. Ilyen például a szent íbisz, melynek fogságból megszökött példányai Franciaországban ma már erős populációt alkotnak, míg közeli rokona, a batla nálunk már csak igazi ritkaságnak számít.

Jaj a zengőlegyeknek!

A szürke légykapó egész Európában fészkelő madár, hazánkban is széltében elterjedt, bár állománya az utóbbi évtizedekben megfogyott, jelenleg a becslések szerint Magyarországon nagyságrendileg 50 ezer pár költ. Korábban például rendszeresen láttam a badacsonyi vasút­állomásnál, Budapesten a Múzeumkertben, ahol frissen kirepült fiatalokat is megfigyeltem.

Ritka videón egy újszülött gímszarvas borjú első lépései

Ritkán látható, különleges videó örökítette meg egy nemrég született gímszarvas borjú első lépéseit és lábra állását a Budakeszi Vadasparkban. A felvételen az anya és a kis borjú első közös, meghitt pillanatai is láthatók.

Irány a Heves–Borsodi-dombság

„Mátra alján, Bükknek szélén lakik az én öreg néném” – jellemezhetnénk Fazekas Anna verses meséje nyomán az Óbükk néven is ismert területet, mely ugyan nevében dombság, mégis inkább hegyvidék jellemzi. Erre utal a Vajdavár-hegy elnevezés is.

Rétisas fiókák keltek ki a pilismaróti hegyekben

Idén is folytatódik a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság közös madárvédelmi akcióprogramja. Ennek részeként május elején rétisas fiókákat gyűrűztek és madárodúkat telepítettek az erdőgazdaság és a természetvédelem szakemberei a Visegrádi-hegységben.

Brutális sáskajárással küzd India

Nyugat-Indiában óriási rajokban pusztítanak a sáskák, már közel 40 000 hektár szántóföldi növényt taroltak le. A sivatagi sáskák rajai elérték Jaipur külvárosát, és most Delhi felé tartanak.

Kipusztuló és megmentett orrszarvúk

Bár hazánk területén mintegy 15 ezer évvel ezelőtt viszonylag gyakori állatnak számítottak a gyapjas orrszarvúk, napjainkban már csak néhány megkövesedett csont emlékeztet ezekre a fenséges állatokra, no meg néhány patanyom is, melyet Ipolytarnócon is láthatunk. A magyar szakemberek sokat tesznek azért, hogy az orrszarvúk ma élő fajai az utókor számára megmaradhassanak.

Fatojásokkal az ugartyúkok védelméért

Vannak olyan madárcsaládok, mint például az ugartyúkoké, melyek, bár a Földön hatalmas elterjedéssel bírnak, elsősorban rejtett, emberkerülő életmódjuk miatt mégis ismereteink hiányosak róluk. Egyszerű színezetük, nem különös viselkedésük miatt a hivatásos és amatőr madarászok érdeklődésének középpontjába sem igen kerülnek. Az utóbbi években azonban egyre többet megtudunk e madarak életéről.