Back to top

Szélesre tárja kapuit Mezőhegyes ménesbirtoka

A legmodernebb agrártechnológiai megoldásokat bemutatva nyit a 235 esztendős hagyományokkal rendelkező Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. nemcsak a szakmai, hanem a szélesebb közönség felé is. Európa legrégebbi állami birtoka a tervek szerint bő egy év múlva már – eddig csak a tengerentúlon megszokott – szervezett bemutatókkal igyekszik megismertetni ágazatai részletes működését az érdeklődőkkel.

„Vegye kezdetét a koronauradalmakban a növénynemesítés, az állatnemesítés, a gépek kipróbálása, a gazdálkodás mintaszerű bemutatása nem a saját hasznára, hanem a nemzet javára” – fogalmazta meg a mezőhegyesi ménesbirtokán végzett munka fő céljait Kozma Ferenc miniszteri tanácsos 1868-ban. E gondolatok mintha csak napjainkban születtek volna: a birtok jogutódja, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a magyar állam által 2017-ben megkezdett újjászervezés eredményeként hasonló elvek mentén kívánja folytatni a mezőhegyesi elődök úttörő munkáját. Utóbbi jelző távolról sem túlzás, hiszen az 1784-ben alapított birtokot a második világháborúig Európa egyik legnagyobb és legmodernebb nagyüzemeként tartották számon. Jelentőségét mutatja, hogy számos, a korabeli magyar agráriumban újdonságnak számító elképzelést itt honosítottak meg:

itt építettek először elevátor-magtárat, a birtokon alkalmazott zabsilótorony szintén teljesen új technológiai megoldást jelentett, és itt kezdődött meg egyebek mellett a magyartarka szarvasmarhafajta tenyésztése is.

Szabad bejárás – bárkinek

Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója lapunknak azt mondta, „küldetésük” hasonló ahhoz, mint annak idején volt, amikor a magyar agrárszakma képviselői Mezőhegyesen ismerkedtek az új megoldásokkal. Mintagazdaságként a legkorszerűbb technológiákat kívánják közelebb hozni a széles közönséghez.

Pap István Tibor: Mezőhegyes ménesbirtokát újból a magyar agrárium zászlóshajójává kívánjuk tenni
Pap István Tibor: Mezőhegyes ménesbirtokát újból a magyar agrárium zászlóshajójává kívánjuk tenni

„A különböző kiállításoknak, rendezvényeknek – például a fajtabemutatóknak – már évek óta hagyománya van Mezőhegyesen. A legutóbbi kalászosbemutatónkon a környék gazdálkodói ismerhették meg az egyes fajtákat, beszámoltunk terméseredményeinkről, illetve megismertettük velük a termesztésükhöz használt technológiát és technikát is” – magyarázta a vezérigazgató. Terveik szerint a közeljövőben ennél is fontosabb szerephez jutnak a bemutatók: az érdeklődők olyan programokon vehetnek majd részt, amelyekre nemhogy Magyarországon, de egész Európában sincs lehetőség másutt. Az a cél, hogy a ménesbirtok bárki által szabadon bejárható legyen, és hogy gazdálkodási gyakorlatukat is mindenki részletesen megismerhesse.

Tengerentúli példa

A ménesbirtokon zajló munkát szervezett keretek között mutatják majd be az érdeklődőknek
A ménesbirtokon zajló munkát szervezett keretek között mutatják majd be az érdeklődőknek
A vezérigazgató szerint ilyesfajta alkalmakat leginkább a tengerentúlon szerveznek a gazdáknak. Kiváló példa erre az az amerikai egyesült államokbeli szarvasmarhatartó telep, amelyet ő maga is meglátogatott egy tanulmányi útján. Ott óránként szerveztek buszos utakat, amelyek során részletesen bemutatták a gazdaságban zajló munkát: a tejtermelés folyamatát. „Megmutatták egyebek mellett azt, hogy hol születnek a borjak, hol nevelik a növendékeket, hogyan fejik az állatokat, miképpen zajlik a takarmányozás, és hogy mi lesz náluk a trágya sorsa” – részletezte Pap István Tibor. Mint mondta, a mezőhegyesi ménesbirtokon is hasonlóképpen szeretnék bemutatni az egyes ágazatokat, már 2020 második felétől. Ekkorra fejeződnek be ugyanis új szarvasmarhatartó telepük építési munkálatai, amivel 1100 tehén robottechnológiával történő fejése válik lehetővé, a legmodernebb tartástechnológiával és takarmányozási módszerekkel kiegészítve.

Magyarországon ma még sehol máshol nem alkalmaznak robottechnológiát ekkora állományban, így a modern megoldásokra nyitott gazdálkodók számára kivételes lehetőség lesz az új üzem bejárása.

Ugyanakkor nemcsak a szakma, hanem a szélesebb közönség érdeklődésére is számítanak Mezőhegyesen. Az a céljuk, hogy minden érdeklődő tisztában legyen vele, miből és hogyan, illetve milyen körülmények között készülnek az egyes élelmiszerek. Nem titkolt céljuk, hogy a fogyasztók szemléletét is formálják ennek a betekintési lehetőségnek a megteremtésével.

A John Deere legnagyobb és legokosabb kombájnjai Mezőhegyesen

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság két John Deere S790i betakarító gépet vásárolt, amelyek a cég jelenkori zászlóshajói.

Pribelszki János gépész szakoktató a ménesbirtok iskolájának tanulóival
Pribelszki János gépész szakoktató a ménesbirtok iskolájának tanulóival
Fotó: Tarkó Gábor

Az axiáldobos S-széria innovatív megoldásai közé tartozik a változtatható termény­áramú rotor. A vezetőfülkében érintőképernyős monitor, valamint CommandARM kezelőpult, robotkormány található. Az automata kormányzás mellett egy tolatókamera, valamint egy a vonórúdon és egy a tartályban elhelyezett kamera is segíti a gépkezelő munkáját. A 14 ezer literes magtartályban mérleg is található, amely a folyamatos hozamtérképezés célját szolgálja. „Az új kombájnok 9.2 méter széles, flexi­bilis vágóasztallal vesznek részt az idei mezőhegyesi betakarítási munkákban.

A következő agrárnemzedék szolgálatában

Erdélyi diákok ismerkednek a kukorica címerezésének fortélyaival Mezőhegyesen
Erdélyi diákok ismerkednek a kukorica címerezésének fortélyaival Mezőhegyesen
A vezérigazgató ezen felül a ménesbirtoknak az oktatásban, illetve tangazdaságként betöltött szerepét hangsúlyozta lapunknak. Egyfelől kapcsolatban állnak a hazai agrár-felsőoktatási intézményekkel, fogadják azok hallgatóit, másfelől pedig a ménesbirtok által működtetett Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulói gyakorlati helyeként szolgálnak. A ménesbirtokon azt vallják, hogy ha a diákok megismerik a legmodernebb technikákat és technológiákat, akkor a kevésbé újszerű körülmények és eszközök között is könnyen elboldogulnak.

A középiskolába egyébként az ország legkülönbözőbb részeiből, összesen 64 településről járnak diákok, jelenleg mintegy 250-en. A legjobban teljesítő tanulók a szakképzettség megszerzését követően munkát kaphatnak a ménesbirtokon, a cég szakembergárdáját erősítve.

„Mezőhegyest sokáig a magyar agrárium zászlóshajójaként tartották számon, mi szeretnénk visszaszerezni státuszát” – foglalta össze törekvéseik lényegét beszélgetésünk végén Pap István Tibor.

(x)

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Alig hitte el, mit művel az emu a jószágaival

Az Ausztráliában tomboló tüzek az állattartó telepeket sem kímélték: a gazdák jó részének állatállománya és létesítményei látták kárát a lángoknak. Köztük volt Bryan Hayden is, aki a károk összegzése közben szokatlan jelenségnek volt szemtanúja.

Miért iszunk tejet?

Hogyan tett szert az emberiség a tej feldolgozásának képességére és miért? Eredetileg az emberi faj nem volt képes az állati tej megemésztésére, nem úgy, mint napjainkban, amikor is a tejtermelés az egyik vezető ágazata a modern kori mezőgazdaságnak. Vajon miért alakult úgy az emberi evolúció, hogy képesek lettünk tejet inni?

Böfimaszkkal védhetjük majd a környezetet?

Valahányszor egy tehén böfög, szennyezi a környezetet. A tehenek böfögésével ugyanis metán kerül az atmoszférába, amely az ENSZ adatai szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának nagyjából 15 százalékáért felelős.

KSH: nagy különbségeket takar a mezőgazdasági árak szolid emelkedése

Tavaly decemberre a novemberi 5,2 százalékosról 0,6 százalékponttal 4,6 százalékosra szelídült a mezőgazdasági felvásárlási árak éves emelkedése, annak ellenére is, hogy a sertések felvásárlási ára 49,5 százalékkal magasabbra szökött - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatokból. A decemberi drágulás mértéke az egész évi 5,4 százalékos átlagnál is hajszállal alacsonyabb volt.

Átszervezés - de a reformokra várni kell

Alaposan felkavarta a romániai politikai életet a Nemzeti Liberális Párt által alakított kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítvány február 5-ei elfogadása. Az alig néhány hónappal ezelőtt alakult kormány bukásához hozzájárult, hogy pár nappal korábban 25 sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, ezzel érzékeltetve, hogy a parlament „feje fölött” kívánná vezetni az országot.

A növénytermesztésben várhatóan idén is a jég okozza majd a legtöbb mezőgazdasági kárt

Az egyre gyakrabban előforduló, és egyre szélsőségesebbé váló időjárási jelenségek a tavalyi évben is komoly hatással voltak a mezőgazdasági tevékenységre, idén pedig már az év elején nagy károkat okozott a Ciara viharciklon a mezőgazdasági épületekben, vagyontárgyakban. Az egyik legnagyobb mezőgazdasági biztosító adatai szerint a legjellemzőbb kár 2019-ben a jégeső volt.

Nagy licitcsatákat hozott az élő mezőgazdasági aukció

A vártnál is nagyobb sikert hozott az Intergavel Kft. által szervezett élő mezőgazdasági gépárverés a Somogy megyei Kéthelyen: az árverésre bocsátott 70 tétel több mint 90%-a talált új gazdára. A kialakuló „licitcsatáknak” köszönhetően az árak szépen felkúsztak, a megbízó megelégedésére – ezzel együtt, minden vevő elégedetten távozhatott az eseményről, amely egész biztosan nem az utolsó ilyen alkalom volt.

Hatékonyabb, fenntarthatóbb gazdálkodás a FIELD MANAGER új funkcióival

Magyarországon a PREGA Konferencián mutatta be a BASF a FIELD MANAGER új funkcióit. Új tápanyag- és pufferzóna-menedzsment funkciókat indítanak az egész világon. A xarvio™ FIELD MANAGER alkalmazást már világszerte 17 000 gazdálkodó használja összesen több mint kétmillió hektár művelt területen. A beruházások jobb megtérüléséhez vezetnek és fenntarthatóbb gazdálkodást eredményeznek.

Hamburger NASA-módra

A levegő szén-dioxid tartalmából készítenek húspótló élelmiszert. A NASA által felfedezett eljárás kevésbé káros a természeti erőforrásokra, mint az alternatív, növényi alapú húskészítmények előállítása.

Permeteződrónokkal a koronavírus ellen

A világ egyik vezető ipari­drón-gyártója, a pekingi TTA ezer fürge és sokoldalú légi járműből álló flottával küzd a Kínában terjedő koronavírus ellen. A TTA M6E-1 típusú, 10 literes tartállyal rendelkező permeteződrónok klórtartalmú fertőtlenítőszer és víz keverékét szórják ki a vírus által érintett falvak fölött.