0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ismét Amerikában – HG2019/1

Ez év januárjában immár negyedszer látogathattunk el amerikai takarmányos partnercégünk, a Form-A-Feed (TechMix) által rendezett Professional Dairy Conference rendezvényre. Ezt megelőzően teleplátogatásokra is alkalmunk nyílt, továbbá felkerestük a Select Sires mesterséges termékenyítő vállalat (a World Wide Sires tulajdonosa és ellátója) központi telephelyét.

Az idei tanulmányúton három bólyi kollégánk társaságában négy holstein genetikás munkatárs vett részt. (Részletesebb beszámoló olvasható az Állattenyésztés 2019. februári számában.)

Az Ohio állambeli Plain Cityben, a Select Sires központjában ismét megerősítést kaptunk a mesterséges termékenyítő vállalat USA-n belüli és nemzetközi piacvezető pozíciójáról. Erről tanúskodik a 2018-as, 20 millió adag 
fölötti eladási szám (nagyrészt holstein-fríz), ami az elmúlt évek töretlen növekedése után ugyancsak új rekord. Elmondásuk szerint sikerük hátterében a szövetkezeti alapokon nyugvó tulajdonosi háttér (több mint 28 000 farmer a tagja a szövetkezetnek) és a folyamatos kutatás-fejlesztési munka áll. Rövid látogatásunk alatt utóbbiba nyertünk betekintést.

A folyamat a lehető legnagyobb tenyészértékű utódnemzedék előállításával kezdődik. A magas TPI, Net Merit és Dairy Wellness Profit indexpontszám mellett fokozott figyelmet fordítanak a különböző tenyésztői részigényekre is, mint például a kiváló egészségi mutatók, a jó takarmányhasznosítás, a jó legelőkészség, a robotfejésre való alkalmasság, a szarvatlanság, az A2 béta-kazein-örökítő képesség. Így próbálnak meg minden piaci igényt lefedni.

Többek mellett Jeff Ziegler, a Select Sires tejhasznú tenyészbika-előállító programjáért felelős elnökhelyettese is tartott számunkra előadást. Felhívta a figyelmet a genetikában rejlő tartalékokra, ugyanis a Net Merit index számítási képlete alapján az elméleti maximum a 7 300-as érték, ami többszörösen nagyobb, mint a manapság jellemző szint. Végül a mindig különleges élményt jelentő „bikaparádéval” kedveskedtek nekünk, ahol olyan, a magyarországi tenyésztő kollégák számára is ismerős bikákat mutattak be, mint Duke, Jedi, Montross, Gold Chip, Rager-Red, Bradnick.

Tanulmányutunk „telepjáró” részét Minnesota és Wisconsin államokban töltöttük. Programunk során négy tejtermelő telepet (Weiss Family Farm, Udder Wise Dairy, Maple Ridge Dairy Farm, Klein’s Cow Palace) látogattunk meg. Ezek mindegyikén 40 kg feletti tejtermelésről hallottunk, kimagasló tehénkomfortot (mindenhol homok almolás) és kiváló minőségű tömegtakarmányokat láttunk.

A Form-A-Feed kétnapos konferenciáján közel 400 résztvevő, többségükben tejtermelő gazdák voltak jelen. A nagyon színvonalas előadásokat egyetemi professzoroktól és gyakorlati szakemberektől hallhattuk. A magyar szakemberek számára is biztosan ismerős Trevor DeVries, a kanadai University of Guelph professzora és – szintén egyetemi előadóként – dr. Heather White (University of Wisconsin) adott elő naprakész ismereteket takarmányozás-élettani kérdésekről.

Ezek mellett a Form-A-Feed cég szaktanácsadói tartottak előadásokat választás előtti borjúnevelésről, fejőrobotos menedzsmentpraktikákról, a tömegtakarmányok mikotoxin-szennyeződésének megelőzéséről, valamint munkaerő-menedzsmentről.

Meghívott vendég volt a konferencián a Qual család, akik Észak-Dakota államból érkeztek, és az USA-ban az elsők közt voltak, akik teljesen robotizált fejőkarusszelt kezdtek használni. Örömmel válaszoltak a megannyi kérdésre az 1600 tehénnel üzemelő, 60 állásos, automatizált rendszer tapasztalataival kapcsolatban.

André Gergely, Vörös Imre,

További írások a Holstein Genetika Hírlevél 2019/1 számából

Forrás: Holstein Genetika Kft.