0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Képzés a WWS nemzetközi csapata számára – HG2019/1

A festői Garda-tó partján, az olaszországi Desenzanóban tartotta a World Wide Sires a háromnapos eseményt, ahogy a szervezők nevezték, a Technical Service Meetinget. A Holstein Genetika Kft. részéről ketten, e sorok szerzői vettünk részt rajta angol, holland, német, ausztrál és lengyel kollégáink társaságában.

Első nap a Global Training Center munkatársai, Kevin Bousquet és Scott Abott ismertették a magyarok által is gyakran felkeresett szakképző központ múltját és jövőbeli elképzeléseit. Mintegy tíz év után érdekes volt látni, honnan hová jutott el a WWS Global Training Center. Ezt követően egy panelbeszélgetésen vettünk részt, ahol Szilágyi László területi igazgató vitte részünkről a szót, hiszen – André Gergelyhez hasonlóan – számos alkalommal vitt ki magyar tenyésztő kollégákat az elméleti-gyakorlati programra. Ezen a kötetlen beszélgetésen kifejthettük, hogy mi miben látjuk e szolgáltatás előnyeit. Tény, hogy a telepmenedzseri és szaporodásbiológiai képzés mindig sok ismerettel, tapasztalattal gyarapítja a résztvevő hazai szakembereket. Az Amerikában is egyre népszerűbb CowManager termékcsomag tapasztalatairól is hallhattunk Matt Hersey, a World Wide Sires CowManager-felelősének előadásában. Második nap a Bovisync szaporodásbiológiai menedzsment szoftver bemutatásával kezdtünk, dr. Paulo Carvalho előadásában. Ezt követte egy ismertető: a CowManager holland fejlesztője részéről Arik Verhagen és Koen van Meurs voltak az előadók.

Délután még jutott idő két farm felkeresésére. Az első, 95 fejőstehénnel dolgozó telepen 35 literes fejési átlagról és 45 eurócentes felvásárlási árról számoltak be (magas beltartalom feltétele mellett). Itt bemutatták az Európában debütáló Find My Cow (Találd meg a tehenemet!) alkalmazást. A második telepen 300 fejőstehénnel 41 literes fejési átlagot érnek el, s 55 eurócent a felvásárlási ár. A zárónapon is érdekes előadásokat hallgattunk, többek között dr. Alea Hoffman ismertette, milyen hatással van a sántaság a szaporodásbiológiára.

Erőt próbálóan tartalmas napokon vettünk részt, melyek során kicsit beleérezhettünk abba, hogy merre tart a szarvasmarha-ágazat.

Szilágyi László/ifj. Akác Balázs

További írások a Holstein Genetika Hírlevél 2019/1 számából

 

Forrás: Holstein Genetika Kft.