0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Újabb hétezer veszélyeztetett növény- és állatfaj a Vörös listán

A napokban tették közzé Párizsban az újabb, veszélyeztetett állat- és növényfajok listáját, ezúttal hétezer egyeddel gyarapodott a Vörös lista, az ott szereplő állaltok 30%-a a kihalás szélén áll.

A kihalással fenyegetett fajok listája, a Red List of Threatened Species, vagy egyszerűen Vörös lista, az élőlények természetvédelmi státuszának legismertebb, legnagyobb múltú és legátfogóbb globális leltára, melyet a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) hozott létre 1948-ban.

Erre a végtelenül szomorú listára 7000 új faj neve került fel.

Eddig ez a lista 105 000 állat-, és növényfaj nevét tartalmazta, de az újabb kutatások megállapították, hogy az utolsó „sorszám” már 112 000, és a listán jelzett fajok 30%-a már a teljes kihalás szélén áll.

Az emberiség jövője – az élelmiszer, az édesvíz, a tiszta levegő – teljes mértékben a körülöttünk lévő ökoszisztéma fenntartásától függ. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy több állat- és növényfajt elveszítsünk. Az emberi társadalom hatalmas lépést tett a veszélyeztetett állatok és növények védelmében, de úgy tűnik, hogy még mindig nem eleget, mert elmondható, hogy

az emberek legpusztítóbb tevékenységei közé tartozik a túlzott halászat és az erdők kivágása,

mondta Craig Hilton-Tylor, a Természetvédelmi Világszövetség munkatársa a The Times-nak adott interjújában, a bővített lista közzétételének alkalmából.

A Természetvédelmi Világszövetség közleménye szerint

a halak a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak.

A kutatások azt mutatják, hogy még az emberek által nehezen elérhető helyen élő halak, vagyis az óceánok legmélyebb részén élők közül több is a kihalás szélén áll. Most 500 ilyen mélyvízi faj került a vörös listára, például a gitárhal is. A szakemberek jelenleg nem ismerik ennek a konkrét okát.

A tengeri halászat következtében viszont van olyan tengeri halfaj, melynek az állománya az elmúlt negyven évben 80 % – kal csökkent. Sok édesvízi élőlény azonban a folyók szennyeződése és a megváltoztatott áramlás miatt pusztul el. Ez a probléma a listán lévő fajok több, mint 30 %-ára vonatkozik, és ebben főleg Mexikó és Japán érintett.

Hét főemlős faj is megtalálta az utat a Vörös listához,

például a főként az Elelfántcsontparton élő roloway-cerkóf majom. Az IUCN szerint elsősorban a vadászat és az erdőirtás a felelős ezért. Becslések szerint Nyugat- és Közép-Afrikában a főemlősök 40 százalékát a kihalás fenyegeti.

A veszélyeztetett fajok között főleg majmokat találunk, amelyeket húsuk és bőrük miatt vadásznak.

A Természetvédelmi Világszövetség a növény- és állatvilág szigorúbb védelmét kéri. Még mindig van esélyünk a helyzet  javítására, de ez a lehetőség 10-20 éven belül eltűnik.

Forrás: gazeta.pl/magyarmezogazdasag.hu