Back to top

Dél-Tirolban jó almatermésre számítanak

Az egyik legnagyobb olasz almatermesztő konzorcium, a VOG a tavalyihoz hasonló termést vár és az árak emelkedésére számít. Becslések szerint 525 ezer tonna almát takarítanak be a tagjaik, amiből 25 ezer tonna bioalma. A Gala szürete 5-7 nappal később kezdődik, és a júliusi hőség miatt kisebb méretre lehet számítani, a színeződésre viszont kedvezően hatott az augusztusi lehűlés.

Miután megszületett az európai prognózis az almatermésről, bizakodóbbak a termesztők, hiszen a 10,5 millió tonna asztali alma a határvonal a piaci egyensúly felé. A 2,7 millió tonnás visszaesés a tavalyi évhez képest főképp a súlyos lengyel termésveszteségből fakad, de nem meglepő a német 15 százalékos kiesés sem, mert ott tavaly kimagasló volt a termés. Francia-, Olasz- és Spanyolországban átlagos almatermést várnak.

Általános jellemző viszont, hogy a hűvös tavaszt követő hosszú szárazság és a júliusi hőség miatt nem nőttek kellő ütemben a gyümölcsök, így szinte mindenütt kis-közepes méretű az alma.

Fotó: VOG
Ez már látszik is az árakon, rendkívül nagy a különbség ugyanis a különböző méretek szerint, mondta Richard Dichgans, a VOG ügyvezetője. Még az is fokozza a bizonytalanságot, hogy mennyi lesz a lengyel termés, hiszen az adja az uniós almamennyiség közel negyedét. Mindezekkel együtt az előzetes léalmaárak már emelkedtek a tavalyihoz képest.

A VOG termelői az idén 525 ezer tonna almát fognak betakarítani, ami gyakorlatilag megegyezik a tavalyi hozammal, de elmarad az eddigi rekordév, 2016 600 ezer tonnájától. A Gala szürete 5-7 nappal később kezdődik, és a júliusi hőség miatt kisebb méretre lehet számítani, a színeződésre viszont kedvezően hatott az augusztusi lehűlés.

Legnagyobb mennyiségben Galát szednek, összesen 125 ezer tonnát, ami 15 százalékkal haladja meg az előző évi termést. Golden Delicious-ből tizedével kevesebb termés várható, mint tavaly, összesen 105 ezer tonna. A Red Delicious, a Braeburn és a Granny Smith termése megegyezik a 2018-assal, míg a Fuji a tavalyi kihagyó év után 30 százalékkal többet terem az idén.

Kiválóak a klubfajtákkal elért eredmények: a Pink Lady®, a Kanzi®, és a még mindig fiatalnak számító envyTM termése harmadával lesz több a tavalyinál, eléri a 3800 tonnát az utóbbi évek telepítéseinek köszönhetően.

Fotó: VOG
Bioalmából 25 ezer tonnát fognak szedni a VOG tagszövetkezeteiben, ugyanis több termelő jutott át a hároméves átállási szakaszon. Fő fajtáik a Royal Gala, a Braeburn, a Pinova/Evelina® és a Cripps Pink/Pink Lady®.

A következő három évben további 300 hektárral kívánják növelni a bioalma termőterületét, hogy elérje az ezer hektárt.

A piaci helyzet biztató Richard Dichgans szerint, bár még vannak áthúzódó olasz Golden-készletek. A vásárlók azonban várják a friss almát, és az egyensúlyban lévő hozam és kereslet azt vetíti előre, hogy az idén nem kell a tavalyihoz hasonló veszteségeket elszenvedni. Mindamellett a sikerhez az is kell, hogy pontosan betartsák a szüreti időpontokat az egyes fajtáknál, és kellő érettségben, jó minőségben vigyék tárolóba a gyümölcsöt.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/VOG

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Egy ősi növényvédő szer a gyümölcsösben

Vajon mit lehet még a rézről mondani, gondolhatják sokan. A Bayer Gyümölcs Szimpoziumának akasztói állomásán Szabó Árpád, a BVN Növényvédő Kft. képviseletében alapos választ adott.

FruitVeb: kevés gyümölcs termett tavaly

Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcs mennyisége a megelőző évi 1,158 millió tonnáról, legnagyobb mértékben az almatermés esett vissza.

Kevésbé gyümölcsöző gyümölcsöseink

„A magyarországi gyümölcstermesztés heterogén, a termelői színvonal igen változatos” - hívta fel a kialakult helyzetre a figyelmet Hunyadi István. A FruitVeb szakmai igazgatója, a Bayer Gyümölcs Szimpóziumán tartott előadásában nem fukarkodott a kritikával.

Halat és vadat a mindennapokba

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás egyik kiemelt feladata a vad- és halhúsfogyasztás népszerűsítése. Ezeknek a húsoknak a gasztronómiáját kívánja konferenciasorozat keretében megismertetni a közönséggel az Egy a Természettel Nonprofit Kft. szervezőiroda. Az idei FeHoVa-n helyet kapó konferencia ezeknek a húsoknak a mindennapokba való beintegrálására hívja fel a figyelmet.

Stagnált a mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt évben

A mezőgazdaság termelése az állattenyésztési ágazat 1,7 százalékos növekedése és a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának ugyanekkor csökkenése következtében 0,3 százalékkal elmaradt az előző évitől.

Több lábon álló biogazdaság

Vajon mekkora jelentőséggel bír ma az a tény, hogy Kárpátalján a vele szomszédos négy ország mindegyikéhez képest, bő két évtizedes késéssel épültek fel az első szupermarketek? Mert mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ahol ezek az áruházláncok megjelentek, ott gyorsan átalakultak a vásárlási szokások.

Hatékony fegyver a varasodás ellen

Az idei szezontól egy újabb hatásos eszköz kerül az alma- és körtetermesztők kezébe, engedélyt kapott a Luna Care fungicid. A Bayer Hungária Kft. legújabb készítménye a varasodás és a lisztharmat ellen jelent ezentúl megbízható védelmet – hallhattuk a cég Gyümölcs Szimpoziumának akasztói állomásán.

Rekord részvétel a bio-vásáron

Február 12-15. között rendezik meg minden korábbit meghaladó kiállítói érdeklődés mellett Nürnbergben a bio-élelmiszerek idei BioFach és a természetes kozmetikumok Vivaness szakkiállítását. A rendezvényt dr. Jane Goodall, neves brit magatartáskutató és környezetvédelmi aktivista nyitotta meg.

Új cukorhelyettesítő: kalóriamentes, környezetbarát és élelmiszerhulladékból készül

Egy holland cég, a Fooditive az alma és a körte nem felhasznált maradványaiból, valamint a szupermarketek számára nem megfelelő darabokból kémiai anyagtól mentes édesítőszert készít.

Az innováció számunkra a kulcs – A BASF készül a jövőre

Új hatóanyag, új formuláció. Ez a kulcsa a BASF 2021-ban bevezetendő azol-típusú új hatóanyagának – hangzott el egy 2020 január végi tanácskozáson. Az innováció a kulcsa annak, hogy a cég az erős nemzetközi versenyben a nála nagyobb versenytársakkal is felveszi a versenyt.