0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Akik a legprofibban segítettek eligazodni a jogszabálydzsungelben

Önnek mi jut elsőként eszébe a hatóság szóról? Ellenőrzés, bírságolás? Sokunknak sajnos igen. Egyebek között ezt a negatív képzettársítást szeretnék eltüntetni a közgondolkodásból az Év segítő hatósági szakembere díj kitalálói.

Arra szeretnék ráirányítani a figyelmünket, hogy micsoda óriási munkát végeznek a hatósági szakemberek, amikor a jogszabályok dzsungelében segítik eligazodni ügyfeleiket – hogy azok ne egy ellenőrzés kapcsán legyenek kénytelenek szembesülni vele, mit hogyan kellett volna csinálniuk.

Kétarcúnak nevezte a díjátadón a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója. „Egyrészt ellenőrzünk, és szigorúan fellépünk a jogszabályok be nem tartása, a szabályokat szándékosan megsértők, a fogyasztók egészségét veszélyeztető vállalkozások ellen, másrészt nagy hangsúlyt fektetünk tudásunk megosztására, szemléletformálásra. Ez megnyilvánul egyebek között a jogszabályok dzsungelében eligazítást nyújtó útmutatók elkészítésében is” – fogalmazott.

Ennek szellemében kapták az idei különdíjat azok a szakemberek, akik társadalmi munkában elkészítették a Kistermelői jó higiéniai gyakorlat útmutatókat,

a Nébih és az Agrárminisztérium munkatársai: Szegedyné Fricz Ágnes, Kuti Beatrix, dr. Szalay Orsolya, dr. Hosoff Anita, Kobl Nándorné, Máté Júlia, valamint Steinerné Bertalan Gabriella.

Sztanovánszkiné dr. Barta Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának vezetője azzal érdemelte ki az Év segítő hatósági szakembere díjat, hogy a Kistermelői jó higiéniai gyakorlat útmutatókat az első napjaitól kezdve segített összeállítani,

kombinálva a hatósági ismereteit a hagyományos élelmiszerkészítési módszerekkel,

amiket a kistermelők alkalmaznak.

Gonda Gedeon, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztályának vezetője pedig Nyíregyházán

a helyi termékek közvetlen értékesítését, minőségi megjelenését segítette nagyban

azzal, hogy segített kialakítani egy szabályrendszert, ami alapján a jogszabályoknak megfelelően lehet működtetni egy bevásárlóközösséget.

Az Év segítő hatósági szakembere elismerő címet a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviselete (Kislépték Egyesület) adományozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu