Back to top

Az uniós agárminiszterek nemzetközi összefogást sürgetnek a globális erdőirtás megállítása érdekében

Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megállítsuk a Föld erdeinek csökkenését, amely már nem csak az érintett országokban, de globális szinten is egyre nagyobb károkat okoz az emberiségnek – mondta Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. december 16-i ülésén.

Az ülésen a szakminiszterek egyetértettek abban, hogy csak az EU hatékony szerepvállalásával állítható meg az erdőterületek globális szintű csökkenése. Az Európai Bizottság által meghirdetett Zöld Megállapodásban is kiemelt szerep hárul az erdősítésre, mint a klímaváltozás elleni küzdelem egyik legfontosabb eszközére. A 2020-ban bemutatásra kerülő új uniós Erdészeti Stratégia is kiemelten foglalkozik majd a harmadik országokban az erdőterület csökkenését kiváltó egyik legfontosabb tényezővel, a mezőgazdasági célú földhasználat terjedésével, amely mögött az élelmiszerek iránti növekvő igény áll.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy a stratégia kidolgozása során előnyt élvez majd az erdőket, az erdőgazdálkodást érintő politikák közti koherencia biztosítása, enélkül ugyanis nem lehetséges az EU-n kívüli országokban zajló erdőirtások hatékony mérséklése, valamint az erdőterület növelése – mondta a szaktárca vezetője.

Nagy István miniszter kiemelte az ülésen, hogy

Magyarország élen jár az erdősítésben. Hazánk az elmúlt 50 évben közel megduplázta az erdőterületeinek nagyságát, miközben a mezőgazdasági hozamok, a mezőgazdasági ágazat termelése is jelentős mértékben emelkedett

– hangsúlyozta a miniszter. Saját példánkkal tudjuk igazolni, hogy az élelmiszer-termelés növelése, az élelmiszer-ellátás biztonságának javítása összefér az erdőterület folyamatos bővülésével. Hozzátette: Magyarország kész hozzájárulni a közös erőfeszítésekhez a hazai tapasztalatok megosztásával.

Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pórul járnak, akik szarvast szelídítenek

Gyönyörűek a szarvasok, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy vadon élő állatok. Ha finom étellel szelídítjük őket, nekik és magunknak is árthatunk.

A tölgy a kulcs az élethez

Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában rejtőzik a homoki erdőssztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. Elnevezése ellenére nem csak változatos erdőállományok alkotják, azokhoz homoki gyepek, valamint mocsár- és láprétek is kapcsolódnak.

Határ menti szőlőhegyek várják a turistákat

Elnéptelenedő, funkcióját vesztett kis présházak, pincék, szőlők turisztikai hasznosításán dolgoznak a Weinidylle bor élményrégió osztrák és magyar résztvevői. Uniós segítséggel igyekeznek megmutatni a szőlőhegyek békés világát, hagyományait. Az Interreg Ausztria-Magyarország együttműködési program keretében közel egymillió euróból lehet turisztikai célú fejlesztésbe vonni a két határ menti régió tradicionális borospincéit.

Elhagyott otthonunk

A vadászatba vagy beleszületik valaki, vagy nem. Ritka kivétel, ha nincs semmilyen kötödése az illetőnek a vadászathoz (rokoni szál, baráti, ismerősi kapcsolat), mégis ambíciót és érdeklődést érez a vadászat iránt. De ugye a kivétel erősíti a szabályt! Aki vadászcsaládban nő fel, annak egyenes út vezet az erdőbe, anyatejjel szívja magába a természet, a vad szeretetét és tiszteletét.

Az öntözés és a digitalizáció is a versenyképességet növeli

A magyar gazdatársadalomnak el kell ismertetnie azt a munkát, amelyet gyümölcs-, zöldség-, gabonatermelőként, állattartóként csak ők tudnak elvégezni. Ki kell vívniuk a megbecsülést, amelyet megérdemelnek. Ez mindannyiunk felelőssége – fogalmazott az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Jászapátiban tartott gazdafórumon.

Májusra várható a végrehajtási rendelet az öntözésfejlesztésről

A közös agrárpolitika stratégiai tervezésének jelenlegi helyzetéről, a támogatások várható változásáról, a vásárlási szokásokról, valamint a mezőgazdasági adózásban, az öntözésfejlesztésben és a növényvédelemben tervezett lépésekről is hallhattak a résztvevők a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Változások 2020 címmel rendezett évnyitó konferenciáján.

A szivacsvárosoké a jövő

Szivacsvárosban élni sokkal kellemesebb, és az építészek szerint ez oldja meg a 21. századi metropoliszok problémáit. Számos szakember olyan házak építését javasolja, amelyek képesek az esővíz összegyűjtésére és megtartására, ezzel egyrészt hűtik a környezetet, másrészt megoldódik a városi kertek vízellátása is.

Napsütésből hóesésbe Soholláron

Míg előző délután plusz 18 fokban sétáltunk a Zalaerdő Zrt. Sohollári Vadászházának parkjában, másnap már nehéz hópelyhek zuhogtak a a vidékre. A sűrű hóesés pillanatok alatt téli tájjá varázsolta a február végi tavaszt.

Fuss, Forest! - jótékonysági futás a vadmacskákért

Nem akármilyen terepfutóversenyt rendez a Budakeszi Vadaspark április 5-én, vasárnap. A Fuss, Forest! elnevezésű verseny egyszerre jótékonysági és családi futás, amelyen a néhány száz méterestől a félmaratonig hat táv közül választhatnak az indulók. A versenyre benevezők aznap ingyenesen látogathatják a Vadasparkot. A bevételt a vadmacskák védelmére, életmódjuk tanulmányozására fordítják.

Különleges programokkal népszerűsítik a barlangokat márciusban

Idén is megrendezik a barlangok hónapját márciusban, a kampány ideje alatt kedvezményes jegyárakkal, különleges programokkal várják az érdeklődőket a nemzeti parkok - mondta el Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a Baranya megyei Abaligeten, a programsorozat szerdai megnyitóján.