Back to top

Elérhető az Állati Melléktermék Elektronikus Bejelentési Rendszer (MR)

Megkezdődött a 2019-re vonatkozó éves állati eredetű melléktermék jelentési időszak. Az elektronikus jelentést a Nébih Állati Eredetű Melléktermék Bejelentő Rendszerében (MR) tehetik meg az érintettek.

A 2019-es évre vonatkozó jelentési időszak 2020. január 1 - március 1-ig tart - hívja fel a figyelmet a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a 45/2012/VM rendelet 17. § (2) és (3) bekezdése által előírt éves állati melléktermék jelentésére elektronikus felületet fejlesztett ki.

A korábbi évekhez képest a Nébih által biztosított elektronikus bevallási felületen változás történt.

Az eddigi „szigetszerűen” működő MEBER rendszert a Nébih többi rendszeréhez integrált MR felület váltja, mely a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül érhető el:
https://allatimellektermek.nebih.gov.hu

A fenti linkre kattintva is először a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül be kell jelentkezni az elektronikus ügyintézéshez!
(https://upr.nebih.gov.hu/login)

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény 19. §-a értelmében az állati melléktermék tulajdonosának- beleértve, azokat is, akiknél keletkezik- köteles saját költségén gondoskodnia az elszállításáról, megsemmisítéséről és az erre vonatkozó 45/2012/VM (V.8) rendelet előírásainak megfelelően, erről az élelmiszerlánc-felügyeleti szervet minden év március 1-ig értesítenie köteles.

Ennek megfelelően a bevallói körbe tartoz(hat)nak többek között az alábbi létesítmények:

  • élelmiszerforgalmazó kereskedelmi egységek
  • állattartó telepek
  • vágóhidak
  • élelmiszeripari létesítmények
  • települési gyűjtők
  • vadfeldolgozó, vadbegyűjtő létesítmények
  • vendéglátó egységek
  • takarmány előállítók
  • oktatási, kutatási, diagnosztikai intézmények
  • állat-egészségügyi szolgáltatók
  • a 45/2012/VM (V.8.) rendelet által előírt engedélyes üzemek és nyilvántartott tevékenysége

A 45/2012. (V. 8.) VM rendelet által előírt állati melléktermék bevallási időszak minden év január 1-től március 1-ig tart, mely alatt a megelőző évre (időszakra) vonatkozó állati melléktermékekre vonatkozó adatokat kell megadni. 

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) Magyar Közlöny 205. számában megjelent legutóbbi módosítása értelmében a papíralapon történő éves jelentés leadás jogszabályi lehetősége a Járási Hivatalokban megszűnik.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

ASP - Védőoltásra várva

A sajtóban időről időre felröppen a híre annak, hogy sikerült áttörést elérni az afrikai sertéspestis elleni védőoltás kifejlesztésében. Legutóbb a Plum Island Animal Disease Center sikeres kísérleteiről lehetett olvasni a Pig Progress szaklap honlapján. Vannak-e valóban ígéretes készítmények már, kérdeztük a Nébih-től?

Büntetést kell fizetni a gyomorforgató bűz miatt - Belerokkan a baromfitelep

A csőszteleki baromfitelep elviselhetetlen bűze miatt teljesen tönkrement a szomszéd élete. Beperelte a baromfitenyésztőt. A bíróság olyan döntést hozott, amellyel sem a vállalkozás tulajdonosa, sem a mezőgazdasági miniszter nem ért egyet.

Hatalmas pontyot keres a Nébih - horgászok segítségét kérik

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában.

Szinte semmiről nem volt papírja - a lefoglalt zöldség felét megsemmisítik

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a csaknem két tonna különféle zöldséggel és gyümölccsel megrakott teherautót, amiről kiderült, hogy áruja nagy részéről nincsenek papírok és még a sofőr is feketén dogozott.

Nemespapagájok két évtizede hazánkban

Mintegy húsz ével ezelőtt igen nagy lendületet vett a hazai díszállattenyésztés: hónapról hónapra érkeztek addig nálunk szinte ismeretlennek számító madár- és kisemlősfajok hazánkba, melyek tartása, tenyésztése nagy és izgalmas kihívást jelentett, még a tapasztalt szakemberek számára is. Ekkor tűntek fel a nemespapagájok is.

Nagy István: rendet kell tenni a borágazatban

Bortörvény-módosítási javaslaton dolgozik az agrártárca, amellyel bezárnák a most még létező kiskapukat. Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó és palackozott borok mennyiségét ahhoz, hogy piaci zavar esetén hatékonyan be lehessen avatkozni - mondta Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak.

Magyar részvétel a párizsi nemzetközi mezőgazdasági szakvásáron

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese február 22-én Párizsban részt vett a nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás (SIA) megnyitóünnepségén, majd a francia állattenyésztési ágazat kiállítási standjainak megtekintésére szervezett hivatalos vásárbejáráson. Előzőleg kétoldalú egyeztetést folytatott az állattenyésztési ágazat előtt álló kihívásokról, a mezőgazdasági generációváltás és az öntözéses gazdálkodás jelentőségéről.

Száz éves a magyar óriásnyúl

Egy évszázaddal ezelőtt kezdődött el hazánkban az első világháború és a forradalmak okozta összeomlás eredményeképpen az a folyamat, melynek során kialakulhatott a magyar óriásnyúl. Eleink minden bizonnyal szívesen lemondtak volna róla, hiszen a nélkülözés, a kényszer szülötte.

A sokoldalú tyúktoll: lehet festővászon, hőszigetelő vagy lámpaernyő

Több milliónyi tonna tyúktoll keletkezik világszerte, de mit lehet vele kezdeni?

Alig hitte el, mit művel az emu a jószágaival

Az Ausztráliában tomboló tüzek az állattartó telepeket sem kímélték: a gazdák jó részének állatállománya és létesítményei látták kárát a lángoknak. Köztük volt Bryan Hayden is, aki a károk összegzése közben szokatlan jelenségnek volt szemtanúja.