0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Egy igazán jó madaras program

Madárbarát kert címmel a Magyar Madártani Egyesület kétnapos képzést hirdet Budapesten. Az érdeklődők a két nap alatt megtanulhatják milyen eszközökkel, módszerekkel segíthetik a madarakat legyen akár nagy kertjük, akár csak egy ablakpárkányuk vagy erkélyük. Az elmélet mellett gyakorlati képzés is lesz: a résztvevők készíthetnek egy madárodút, amit a tanultak alapján otthon ki is helyezhetnek.

A kétnapos képzés első napjának házigazdája Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője és „Madárbarát” programjának vezetője, a második napon az MME Budapesti Helyi Csoport odú- és etetőkoordinátorai segítenek.

A képzésre 12 éves kortól várják a madárbarátokat 2020. március 28-29-én, szombaton és vasárnap 10.00 és 16.00 óra között. A képzés helye a MagNet Közösségi Ház (Budapest, Andrássy út 98, 1062A) Rekettye terme. A képzés egyesületi tagoknak 21, nem tagok számára 31 ezer forint. Jelentkezni február 28-ig az itt található formanyomtatványon lehet. A résztvevők száma korlátozott, csak 35 fő.

A képzés programja:

I. nap
9:30 – 10:00 Résztvevők bemutatkozása a képzési tematika ismertetése
10:00 – 11:00 Kezdeti lépések, tervezés: A madárvédelem szükségessége; Növények a madárbarát kertben; Ha csak ablaknyi helyünk van
11:00 – 13:00 Etetés, itatás: Mikor és mivel etessünk?; Etetőtípusok; Itató, madárfürdők
13:00 -13:30 Szünet
13:30 – 15:30 Mesterséges fészkelő- és búvóhelyek: Kihelyezés és karbantartás általános szabályai; Odúk, költőládák, fészektálcák, műfészkek, éjszakázókasok
15:30 – 16:30 Más állatcsoportok védelme?; Madárproblémák – problémás állatok; Megfigyelés, fotózás

II. nap
10:00 – 12:00 Etető és odúkészítés (előre levágott elemekből összecsavarozás, festés)
12:00 – 12:30 Szünet
12:30 – 14:30 Madarászat
14:30 – 15:30 Etetők, odúk végső simításai

A képzéssel kapcsolatos kérdésekre Bodnár Katalin válaszol a bodnar.katalin@mme.hu e-mail címen.

Forrás: Magyar Madártani Egyesület