Back to top

AM: gyarapodott a hazai túzokállomány

Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett.

Az Agrárminisztérium pénteki közleménye szerint a szakemberek idén is felmérték a fokozottan védett madárfaj létszámát, hogy pontos képet kapjanak a populációról. A túzokszinkronok adatai az elmúlt években körülbelül 10 százalékos gyarapodást mutatnak a Kárpát-medencében.

Míg a korábbi időszakban hozzávetőlegesen 1500 egyedre becsülték a magyarországi túzokállományt, addig néhány év óta már 1600 példánnyal számolnak a szakemberek, amit a januári adatok is alátámasztanak.

A túzok legnagyobb egybefüggő közép-európai fészkelőállománya a Kárpát-medencében, azon belül Magyarországon van.

A Kárpát-medencében három fő régió különíthető el a túzokállományok szempontjából, mindegyikben több rendszeres telelőterülettel, illetve dürgőhellyel (párzóhellyel). A természetvédelmi szakemberek minden év januárjában felmérik az itt telelő túzokcsapatokat.

Az idei számlálás szerint 2200 fölé nőtt a Kárpát-medencei túzokállomány, mintegy 200 példánnyal többet regisztráltak, mint korábban.

A legnagyobb előfordulási helyük a keletpannon régió, itt közel 1000 egyedet számláltak, míg a közép-magyarországi és a nyugatpannon régió mintegy 600-600 madárnak ad otthont. A túzokszámlálást azért télen tartják, mert ilyenkor mindig pontosabb képet lehet kapni egy-egy régió állományáról, hiszen a telelő madarak jól megfigyelhető, elkülönült csapatokba verődve töltik az időt, ezáltal pontosan megszámolhatók.

A túzok Magyarországon 1971 óta védett, 1979 óta fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke a legmagasabb kategóriát jelentő egymillió forint.

Az Agrárminisztérium kiemelten kezeli a faj megóvását, külön szakértői munkacsoportot működtet és a Nemzeti biodiverzitás stratégiában is hangsúlyos szerepet kapott az állomány védelme és növelése, ami nagyban hozzájárul Magyarország biológiai sokszínűségének megőrzéséhez. Emellett számos program segíti a túzok védelmét: természetvédelmi pályázatok keretében jelentős védelmi intézkedések történtek, egyre több gazdálkodó folytat túzokbarát mezőgazdasági művelést, hangsúlyt kap a túzok- és apróvadvédelmi vadgazdálkodás megvalósítása, illetve - ahol szükséges - az áramszolgáltatók közreműködésével folyamatban van a légvezetékek földkábellel történő kiváltása.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rangos elismeréseket osztott ki az agrárminiszter

104-en kaptak elismerést az Agrárminisztérium Föld Napja, Környezetvédelmi Világnap és pedagógusnap alkalmából szervezett díjátadó ünnepségén. Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott: a kitüntetettek kutatói, oktató-nevelő és ismeretterjesztő munkája példaértékű, s hozzájárul ahhoz, hogy hazánkat a jövőben is értékközpontú, egymással és a természettel harmóniában élő emberek lakják.

Konrad Lorenz igazsága - A pamatos füleskuvik

Aki tekintettel van a körülményekre, s inkább egy bohókás törpe fülesbagoly­párocskát, szelíd kis kuvikot, aranyos kis rágcsálót vagy más, hasonlóan éjjel élő állatot tart, amelyik épp akkor kel fel és kezdi a maga napját, amikor gazdája hazatér a munkából – annak nagyon sok jóleső örömben lesz része.”

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet

Csökken az afrikai elefántagyar és az orrszarvútülök iránti kereslet, és ezeknek a termékeknek a feketepiaca is kisebb lett - derült ki az ENSZ Kábítószerellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) vadvilági bűnözéssel foglalkozó 2020-as világjelentéséből.

Indul a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási csomag második üteme

Hétfőn, július 13-ától indul a kormány által a Gazdaságvédelmi Alapból az agrártárca részére rendelkezésre bocsátott, többletforrás terhére meghirdetett Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (NÉV Program) második üteme – közölte Nagy István agrárminiszter.

Sikeres volt a madárinfluenza járvány elleni harc, indulhat az újratelepítés

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.

Arborétum a panelházak között - növényritkaságok Miskolc közepén

Miskolc idegenforgalmi jelentősége az utóbbi években növekszik, a rengeteg turisztikai beruházásnak köszönhetően egyre kedveltebb belföldi úti cél. A városba érkezők közül azonban csak kevesen tudnak arról, hogy az Avas délkeleti lejtőjén, az Aulich utcában a panelházak ölelésében megbújik egy gyűjteményes kert

Ahol más megoldás nincs - Izgalmas magyar agrárinnovációk

Amerikai befektetési szakértők előtt mutatkozott be öt magyar agrárinnovációs vállalkozás. A HunAgriPower virtuális esemény egyik fő célja volt, hogy a magyar startupok betekintést nyerjenek az Egyesült Államok mezőgazdasági piacának működésébe, és a szakmai visszajelzések alapján fejleszthessék tovább exporttevékenységüket.

Az alkalmazkodás nagymesterei

A magyar erdők sok millió egérnek adnak otthont a Kárpát-medencében. Az óvilágban előforduló 542 egérformából nálunk kilenc honos (köztük patkányok is vannak), az erdei egereknek pedig csak négy faja él hazánkban. Mégis nagy szerepet töltenek be a magyar vadonban, már csak azért is, mert sok ragadozónak biztosítanak táplálékot.

A legeltetés művészete

A legeltetés a gyepek kezelésének legelterjedtebb módja, és természetvédelmi szempontból is kiemelkedően fontos. Ugyanakkor az állatok legelési szokásai nemcsak fajonként, hanem gyakran fajtánként is eltérőek lehetnek. Az ezzel kapcsolatos tudnivalók alapjait Burinda Tamás, a Hortobágyi Nonprofit Kft. gazdálkodási osztályvezetője összegezte lapunknak.

Gyógynövények a nyári időszakban

Nyáron megannyi vadon termő gyógynövényt gyűjthetünk, melyeket aztán a legkülönfélébb célokra használhatunk fel. Íme néhány példa.