Back to top

Szeretnék, ha Lenny Kravitz is megkóstolná a balatoni borokat

Az amerikai rocksztár képviselői mellett, világhírű magyar akrobaták, harcművészek és balett – táncosok is licitálhatnak majd azokra a dedikált borokra, amelyeket Balatonfüreden árvereznek el február 29-én a GasztroPikniken .

Az érdeklődés nem véletlenül ilyen nagy, olyan borokra lehet licitálni, amelyeket maguk a borászok dedikáltak és azt saját maguk is a legjobb italuknak tartanak Az árverésen olyan tételek is megjelennek, amelyek nem egy pincészethez, hanem a régió közösségi borához, a Balatoni Bor-családhoz tartoznak. Mint ismert, ezt a márkát közösen hozták létre a borászok, ez az első termelői összefogásra épülő bormárka.

A meghirdetett árverésre már több licitáló is jelentkezett, akik külföldön szeretnék népszerűsíteni a Balaton közösségi borát. Ilyen például ifj. Richter József világhírű, Arany Bohóc Díjas akrobata, a Magyar Nemzeti Cirkusz Igazgatója, aki a júliusban tartandó Cirkuszok Éjszakája olasz és német díszvendégeivel közösen szeretné elfogyasztani a Balaton Borát. A Balaton mellett gyakran vendégeskedő cirkuszigazgató mellett, a földvári Fekete Farkas Mór, többszörös magyar karatebajnok, Európa egyik legjobb harcművésze is szeretné elvinni a 2020-as kontinensviadalra a Balaton Borát! Itt a dobogós helyezetteknek szeretné megmutatni, hogy a magyaroknak milyen nyerő boraik vannak!

Ezzel koccintanak majd a vilniusi operaházban fellépő francia, orosz, holland balett-táncosok is, akiket magyar kollégájuk, Kovács Zsolt Vencel azzal szeretne meglepni, hogy a márciusi premierjük után, a közösségi borral koccintanak. – mondta Tóth Balázs, az árverés vezetője, a Balatoni Kör alelnöke.

Szeretnék, ha a balatoni borok népszerűsítésébe beszállna, a VeszprémFest főszervezője is. Mészáros Zoltánt arra kértek, hogy majd Dido, a híres angol énekesnő asztalára is tegyenek egy üveg balatoni bort. Hasonló okokból kérnék fel a licitre, a Volt fesztivál szervezőit is. Akiket arra szeretnének megkérni, hogy az általuk megvásárolt bort, ne szervezők igyák meg, hanem juttassák majd el Lenny Karvitz-nek, aki a Volt fesztiválon is fellép. Hogy a hírességek asztalára kerül e balatoni bor, az attól is függ, hogy mások nem kínálnak e többet azokért a borokért, amelyekre a művészek és rendezvényszervezők is licitálnak. – tette hozzá Varga László, a Balatoni Kör tagja, a GasztroPiknik szervezője.

Kovács Péter, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ kommunikációs munkatársa mindezekhez hozzátette: az árverés bevételéből a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályát támogatják. Mint ismert, a gyermekosztály vezetői még decemberben adtak át egy listát a finn Mikulásnak, amelyen olyan mesés dolgokat soroltak fel, amelyekre szükségük volna a gyerekeknek, de nem tartozik az alapellátás körébe. A Mikulás ezt a listát a Balatonon hagyta a helyi mesehősnél, Füred Kapitánynál. Ő és segédei egész évben azon dolgoznak majd, hogy ezeket az álmokat valóra váltsák.

Most a Balatoni Kör segítségével vásárolnak a kórháznak hipoallergén ágyneműket, amelyek segíthetik például a légzőszervi betegségben szenvedő gyerekek alvását.

„Érezhető, hogy a klasszikus főszezonon kívüli rendezvények, így a GasztroPiknik sorozat is egyre népszerűbb. A helyi közönségen kívül a nyaraló tulajdonosok is egyre nagyobb számban használják ingatlanjaikat az őszi-téli-tavaszi időszakban, de a foglalások számából is az látszik, hogy az idelátogató turisták is egyre inkább éves desztinációként tekintenek a Balatonra. Minket ez hatalmas büszkeséggel tölt el, hisz mindannyian ezért dolgozunk. Szeretnénk elérni, hogy az idelátogatók a minőséget látva kellemes élményekkel gazdagodjanak” – mondta el Varga László, az esemény egyik főszervezője, a Balatoni KÖR tagja.

Forrás: 
balatoni kör

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Borkóstolás Pincenavigátorral

Új élmények szerzésében és új borok felfedezésében egyaránt segít a Pincenavigátor. A mobilalkalmazást a Zalai Borút Egyesület fejlesztette, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.-vel és a Dobronaki Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Közintézettel együttműködésben.

Merre tovább magyar mezőgazdaság?

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara frissítette március közepén kiadott elemzését, melyben a koronavírus-járvány hatását vizsgálta a mezőgazdaságra. A termesztés és feldolgozás folyamatosságának fenntartására több javaslatot is megfogalmazott a kamara, hangsúlyozva, hogy ebben az ágazatban, különösen az állattenyésztésben nem lehet egyik pillanatról a másikra leállni.

Ősi gyógymód: aszúval az egészségért járvány idején is?

A természetes gyógymódok tárházában a borban található gyógyító erőt nem szabad elfejtenünk, melynek jótékony hatásait őseink is hatékonyan használták. Nyomait már a kínai, indiai, perzsa, örmény és más népek hagyományaiban is fellelhetjük, de találkozhatunk velük az ókori görögöknél és a rómaiaknál is. Már a civilizáció kezdetén művelték a szőlőt és készítettek belőle kiváló gyógyhatású italt.

Az erjedés folytatódik

Borászok szemszögéből nem csak az alapanyag, azaz a szőlő – annak mennyisége és minősége - jelent nagy kérdést, legalább ilyen fontos a borászati segédanyagok hozzáférhetősége. Ezen készítmények nagy része importból származik, így jogos az aggodalom, hogy a bizonytalan ideig eltartó koronavírus krízis ellenére is kéznél legyenek.

A méheket nem lehet karanténba zárni

Most, mikor e sorokat papírra vetem, kb. három hét telt el azóta, hogy elkezdődött az „őrület”, egy láthatatlan ellenség felforgatta a világ életét. Nézzük, mit tudunk, milyen hatással van eddig, ez a nem egész egy hónap a méhészekre, illetve a hazai méhészeti ágazatra.

Bezárt a McDonald's az Egyesült Királyságban és Írországban

Az Egyesült Királyságban és Írországban a McDonald's éttermeit határozatlan időre bezárták a koronavírus járvány miatt. A gazdaságok vezetői szerint a megtermelt árukat az élelmiszerlánc más részeire irányítják.

Kedvenc hungarikumunk, a Kadarka

Borversenyt szervezni bizony fáradságos, sokszor hálátlan szakmai feladat. Ezt igazán azok tudják, akik szerveztek már pár borversenyt.

Egri borászok 1552 palack borral segítenek

Az egri egészségügyi dolgozókért fogott össze az Egri Borműhely. Az egyesület borászai összesen 1552 palack bort ajánlottak fel, aminek az árából támogatják a kórházakban és a mentőállomáson dolgozók étkezését a koronavírus-járvány idején.

Az „ezer évig” elálló száraztészta, avagy mi a helyzet a lejárati határidőkkel?

Egyes termékek valóban gyorsan romlanak, ám vannak olyanok, amelyek több évvel is túlélik a rájuk írt dátumot, amely szerint megőrzik a minőségüket. Amerikai szakemberek azt tesztelték, katasztrófa idején mely élelmiszerek jöhetnek szóba. A rizs például 30 évig fogyasztható.

Csirkelábból lábbeli a hulladék csökkentéséért

A csirkelábra általában úgy gondolunk, mint étel-alapanyagra, pedig lábbeli is készülhet belőle. A csirkelábból, pontosabban annak gyakran hulladékként végző bőréből készült cipő a legújabb divat Indonéziában. Az egyedi viselet ötlete mögött egy 25 éves vállalkozó, Nurman Farieka Ramdhany áll.