0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Áll a bál: tiltakoznak a napelemfarm építése ellen

Heves viták és furcsa ellentmondások övezik azt a projektet, mely ha zöld utat kap, egy 80 hektár alapterületű napelemfarm épül majd meg egy délnyugat-angliai faluban, Longburtonban. A tiltakozók szerint a beruházás mögött álló cég ökológiai vandalizmusra készül, a cég képviselői azonban épp az ellentettjét állítják.

A tervezett beruházás mögött álló energiatermelő és -szolgáltató cég, a Voltalia a település egyik farmján építené fel a rendszert, mely a terveik szerint legalább 35 évig működik majd – pontosan ugyanennyi megawattos teljesítménnyel.

A vállalat képviselői azt hangsúlyozták, a létesítmény működtetésére kevesebb energiára lesz szükség, mint amennyit a megye – Dorset – egyéb ilyen farmjai igényelnek. Mindemellett azt is kiemelték, a napelemfarmok az élővilág gyarapodásához is hozzájárulnak. Ezzel szemben a tiltakozók aggodalmuknak adtak hangot: 

szerintük a cég a készülő beruházással ökológiai vandalizmusra készül, melynek rengeteg értékes élőhely látja majd kárát.

Az építkezés következtében a többi közt olyan, egyébként természetvédelmi oltalom alatt álló, s a térségre jellemző fajok egyedei pusztulhatnak el, mint például a pele és a denevér. A tiltakozók pártján áll a CPRE nevű, magát egyfajta vidéki jótékonysági szervezetnek tartó kezdeményezés is, mely megyénként alakult csoportjaival a fenntartható, egészséges vidéki életet védelmére törekszik. Helyi képviseletük szerint a beruházás rendkívüli károkat okozna a tájban. Akadnak ugyanakkor, akik a napelemfarm megépítése mellett állnak. Szerintük az ilyen beruházásokra napjainkban, a klímaváltozás korában szükség van. 

Ők a viták során gyakran hangoztatják a Voltalia azon kijelentését, mely szerint e 35 évre tervezett farm évente 10 ezernél is több háztartást látna el villamosenergiával, nem mellesleg pedig számos munkahelyet is teremtene.

Több olyan intézkedést is tervezünk bevezetni, melyek a vadon élő állatok, köztük a pelék és a denevérek „boldogulását” szolgálnák. Számukra dobozokat szerelünk majd fel a környéken” – mondta a cég egyik képviselője, hozzátéve, hogy a napelemek alatt a legelő jószágok is árnyékra találnak majd a nagy nyári melegben. Hogy a beruházás szabad utat kap-e, az várhatóan március második felében derül ki.

Forrás: bbc.com