0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 2.

Beteges felvásárlási láz Németországban

A koronavírustól való félelem nyomán a konzervek és tartós élelmiszerek esetében sosem látott felvásárlási láz lett úrrá a német polgárokon.

A GfK nürnbergi piackutató intézet felmérése szerint március első hetében, a betegség szélesebb körben történő megjelenése után, az élelmiszer-kiskereskedelemben a levesporok forgalma 112 százalékkal haladta meg az egy héttel korábbit, míg a hal- és gyümölcskonzervek esetében egyaránt 70, a tésztaféléknél 73, a zöldségkonzerveknél pedig – tehát egyetlen hét alatt – 80 százalékos emelkedést regisztáltak.

Mindent egybe vetve az élelmiszerek teljes kiskereskedelmi forgalma egyetlen hét alatt 14 százalékkal emelkedett; már pedig „ilyen hirtelen növekedésre még sosem volt példa“, idézi a DPA hírügynökség Dr. Robert Kecskes, az intézet stratégiai szakértője szavait.

A rendkívüli helyzet egyszerre jelenti a forgalom jelentős növelésének esélyét, de ez hatalmas kihívásokkal is jár. Az árurendeléseknél az elkövetkező hetekben nehézségekkel szembesülnek a kereskedők. A berlini és brandenburgi kereskedelmi szövetség szerint nem is annyira a termékekkel való ellátásban, hanem a logisztikában jelentkeznek nehézségek, mert – mint Günter Päts, a szövetség főtitkár-helyettese egy, a LebensmittelPraxis által idézett nyilatkozatában fogalmazott – a logisztikában mind a munkaerővel való ellátásban, mind a technikát illetően lehetőségeik határához érkeztek. A

logisztikai vállalatok dolgozói hiába túlóráznak, a felmerülő igények kielégítésére – legalábbis átmenetileg – pótlólagos munkaerőre lesz szükség, akiket munkaerő-kölcsönzők közreműködésével próbálnak megszerezni.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság