Szokatlan orgonák

Az orgona (Syringa) nemzetség az olajfafélék (Oleaceae) családjába tartozik. Az ide tartozó mintegy húsz faj – cserjék és kistermetű fák – a két európain kívül a Himalájától Japánig él. Mutatós virágzata miatt sok bekerült közülük a dísznövénytermesztésbe.

Népszerűsége teljesen érthető, ha pompás virágbugáira, változatos színére és nagyszerű illatára gondolunk. Őshazája a Balkán-félszigeten van, egyes vélemények szerint a török hódítások nyomán került a Kárpát-medencébe, de valószínűleg sokkal korábban.

A másik európai orgona a magyar vagy erdélyi orgona (Syringa josikaea), amely tudományos nevét Jósika Jánosné Csáky Rozália grófnőről kapta. Az Erdélyi-szigethegységben (Bihar és Alsófehér megye), a Keleti-Kárpátokban (Ung és Ugocsa megye) honos reliktum ritkaság csak a legutóbbi évtizedekben került be fajtáival és hibridjeivel a kertkultúrába. Legközelebbi rokonai sok ezer kilométerre, Kelet-Ázsiában (Kína, Mandzsúria, Korea) élnek.

Vannak olyan orgonák, amikről első látásra nem mondanánk meg, hogy azok. Botanikai nevezéktanukban többféle felfogás létezik, itt most a nemrégen kiadott teljes Kína Flórát (Flora of China) követem.

A szeldeltlevelű orgona (Syringa protolaciniata) 0,5-3 méter magas, lombhullató cserje. Vesszői vékonyak, négyélűek, kopaszok, fiatalon élénkzöldek, majd fénylő barnák, feltűnő fehéres paraszemölcsökkel. Levelei keresztben átellenesen helyezkednek el, ülők vagy rövid nyelűek. Az ékvállú, kopasz, 1-4 centiméter hosszú, 0,4-2,5 centiméter széles levéllemez az orgonáknál megszokottaktól erősen különbözik, 3-9 karéjjal szeldelt vagy szárnyasan osztott, de sokszor ép. Mind a levéllemez, mind a karéjok lándzsásak, tojásdadok vagy elliptikusak, csúcsuk kihegyezett vagy lekerekített. A levélfonákot apró mirigyek pöttyözik. A 4-8 centiméter hosszú fürtvirágzatok oldalsó rügyekből fejlődnek. A tölcsér alakú virágok illatosak, 1-2 centiméter hosszúak, lilák vagy bíborpirosak, a négy virágcimpa szétterülő. Áprilistól júniusig nyílik, nyár végére érnek meg magvai. 1 centiméter hosszú toktermése kopasz, enyhén négyélű.

A természetben nem gyakori faj, Észak-Kínában helyenként dísznövényként ültetik. Korábban perzsa orgona (Syringa laciniata, S. afghanica) néven szerepelt a termesztésben, jóllehet kínai eredetű lévén nem sok köze van Afganisztánhoz. Valószínűleg már a korai időkben, más növényekhez hasonlóan a Selyemúton mozgó karavánok vitték egyre nyugatabbra, ahol az érintett országokban dísznövénnyé vált és helyenként kivadult. Ezért lehetséges az, hogy a termesztésben leginkább ismert fajtájának neve Kabul. Nyugat-Európába már évszázadokkal ezelőtt megérkezett és ültetik.

A foszlókérgű orgona (Syringa pinnatifolia) 1-4 méter magas, lombhullató cserje. Ágai négyélűek, kopaszok, fiatalon fénylő sötét vörösbarnák, bordók, paraszemölcsökkel szórtak.

Keresztben átellenesen álló tojásdad vagy lándzsás levelei mélyen szárnyaltan összetettek, szeldeltek, 7-13 osztatúak. A karéjok 5-30 milliméter hosszúak és 3-13 milliméter szélesek. A levelek válla ék alakú vagy ferdén csapott, felszínük kopasz, fonákuk gyengén molyhos. A karéjok csúcsa rendszerint hegyes. Az oldalsó rügyekből fejlődő virágfürtök enyhén bókolnak. A tölcsér alakú, négy sziromcimpás, 1-1,6 centiméter hosszú, illatos virágok színe fehér, gyakran lilásan futtatott, ritkán világospiros. Toktermése hosszúkás, sima. Májusban virágzik, szeptemberre érnek be magjai.

A természetben Északkelet- Kína tartományaiban (Kanszu, Nyugat-Szecsuan, Kelet-Csinghaj, Belső-Mongólia) fordul elő, ahol bozótos lejtőkön él 2600-3100 méteres magasságban.

Emellé a két orgona mellé kívánkozik bemutatásra egy régen kultúrában lévő, de mostanában kissé elfelejtett díszcserje, a francia orgona (Syringa chinensis), amely a szeldeltlevelű és a közönséges orgona hibridje. Tudományos neve – „kínai” – megtévesztő, hiszen Franciaországban, a roueni botanikus kertben keletkezett az 1770-es években. Termetes, terebélyes, gömbölyded habitusú, sűrű ágú lombhullató cserje, akár 5 méter magasra is nőhet. Vékony, ívelt, kecses vesszei kopaszok, ebben a szeldeltlevelű orgonára emlékeztet, levelei viszont nem szeldeltek. A 4-8 centiméter hosszú ép levelek mégsem a másik szülőfajéra, a közönséges orgonáéra hasonlítanak, mert nem szíves vállúak, hanem széles lándzsásak vagy tojásdadok, kihegyezettek. A vesszők felső szakaszán lévő 4-10 rügypárból fejlődnek oldalállású, kissé bókoló, 8-16 centiméter hosszú, laza bugavirágzatai, ezt is a kínai szülőfajtól örökölte. A négycimpájú virágok lilák, igen erős illatúak. Május elején nyílik, termést sohasem köt. Kerti eredetű növény, a természetben nem fordul elő. Rendkívül gazdagon virágzik, kiemelkedően magas a díszértéke. Sajnos a vázában nagyon hamar elhervad.

Jó minőségű magokhoz általában nehéz jutni, ezért az alapfajoknál és fajtáiknál is a zölddugványozás (nyáron, hidegágyban) a szaporítás legalkalmasabb módja. A régebben elterjedt módszert, a fagyal (Ligustrum vulgare) alanyra oltást esetükben nem ajánlom.

Mindhárom bemutatott orgona igen mutatós szoliterként ültetve, alkalmasak vegyes vagy cserje borderágyakba, facsoportok szélére. Látványuk és illatuk minél teljesebb élvezésére ültessük őket az épületek közelébe. A francia orgona terebélyesebb habitusú és idejével térigényesebb, a szeldeltlevelű orgonával együtt sarjak hozására is hajlamos. A foszlókérgű orgonából kis törzses fácskát is nevelhetünk, így jobban érvényesül szép kérge. A szeldelt levelű fajok szokatlan lombozata is rendkívüli díszértékű.

A bemutatott fajokból és a nagyszerű kelet-ázsiai orgonaválasztékból – főleg fajtáikból és hibridjeikből – egyre több hazai faiskolában és kertészeti árudában lehet vásárolni. Nagy jelentőségük abban áll, hogy a közönséges orgona nyílási ideje után még hetekig virítanak. Így jól átgondolt ültetéssel akár két hónapon át is díszíthetik kertünket a különféle orgonák. Kisebb kertekbe is alkalmasak, jó szívvel ajánlom valamennyit kipróbálásra.