Back to top

Repülővel viszik a román napszámosokat spárgát szedni

Veszélyeztetik a spárga betakarítását Németországban a koronavírus-járvány okozta határzárak és egyéb szigorítások. A spárgaszedést évek óta kizárólag vendégmunkásokkal oldják meg a német gazdák. Most repülőgépeket béreltek a munkások szállításához.

A német gazdák attól tartanak, a spárga a földeken marad, és ebben az évben jelentős veszteségeket szenved az egész ágazat. A koronavírus miatt a lengyel és romániai idénymunkások százai nem tudtak beutazni Németországba, Brandenburg tartományba, ahol a spárgaföldek nagy része található -  mondta Jürgen Jakobs, a Beelitzi Spárgaszövetség elnöke.  

A szükséges 2300 segítő idénymunkás 85 százalékát Romániából, a többit pedig Lengyelországból várják a német gazdák.

Ahogy korábban mi is megírtuk: a spárgaszedés fáradságos munkáját kizárólag Kelet-európai vendégmunkások végzik el Németországban. A hamarosan kezdődő szezonban viszont a vendégmunkások nem tudnak utazni a komoly határzárak és korlátozások miatt.

De a német gazdák nem arról híresek, hogy egykönnyen feladnak valamit.

Fapados légitársaságok repülőgépeit bérelték ki, így hárítva el a közúti közlekedés jelentette akadályoztatást, és szállítják a román napszámosokat Németországba.

Az első két repülőgép üresen maradt, mert Romániában az emberek nem hitték el, hogy most lehetséges Németországba utazni és munkát vállalni. Viszont

hétvégén már folyamatosan érkeztek a teli bérelt járatok Berlinbe, onnét autóbuszokkal szállították tovább a munkásokat a farmokra, ahol  kétágyas szobákban helyezték el őket.

A németországi Brandenburg tartományban évente körülbelül 22 000 tonna spárgát termelnek.

Forrás: 
farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ahol más megoldás nincs - Izgalmas magyar agrárinnovációk

Amerikai befektetési szakértők előtt mutatkozott be öt magyar agrárinnovációs vállalkozás. A HunAgriPower virtuális esemény egyik fő célja volt, hogy a magyar startupok betekintést nyerjenek az Egyesült Államok mezőgazdasági piacának működésébe, és a szakmai visszajelzések alapján fejleszthessék tovább exporttevékenységüket.

Egy kenyéren vagyunk – a búzaösszeöntés az összefogást jelképezi

A Szarvasi Szárazmalom udvarán tartották csütörtökön a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program sajtótájékoztatóját. Július 31-én a Kárpát-medencei magyar gazdák által felajánlott búza összeöntésének Szarvas lesz a helyszíne, és ebben a lóvontatású szárazmalomban őrlik meg egy részét. A lisztadományokat – az eddigiekhez hasonlóan – rászorulók között osztják majd szét.

Meglepetés zöldborsóból, de küzdelmes a betakarítás

Az Agro Marketing ’95. Kft. 1500 hektáron integrál zöldborsótermelést. Ez a 12 ezer hektárra tehető hazai vetésterület 12-13 százaléka, tehát meghatározó része. Évek óta szervezik a zöldborsó és a csemegekukorica előállítását, munkájuk nélkülözhetetlen, a szakma elismeri. Kis József tulajdonos ügyvezetővel a termesztés idei feltételeiről, nehézségeikről és küzdelmeikről beszélgettünk.

Nagy területi különbségek a talajnedvességben

Az aratásra száraz, meleg idő kellene, hogy optimális szemnedvesség alakulhasson ki és a keleten sokfelé sáros talajokra rá lehessen menni a gépekkel. Ugyanakkor a Dunántúlon már többfelé egyre jobban kiszárad a talaj, szomjaznak a nyári kultúrák és várják az esőt.

Fokozott figyelmet kér a közlekedőktől az aratási munkák miatt a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) felhívja a közutakon közlekedők figyelmét, hogy a június végén kezdődött aratási munkák miatt nagy számban vesznek részt a forgalomban mezőgazdasági munkagépek. A köztestület kéri a járművezetőket, legyenek türelemmel, és csak fokozott óvatossággal előzzenek az utakon.

A lustaság jót tehet a talajéletnek

A talajműveletek munkafolyamatai igen fontosak lehetnek növényeink érdekében. Szinte minden nagyüzemi munkának megvan a kiskerti megfelelője: szántásnak az ásás, kultivátorozásnak a kapálás, fogasolásnak a gereblyézés. Ám egy irányzat szerint ezek egy része elhagyható.

Szépen fejlődnek a burgonyák

Burgonyás körökben mindig várva várt esemény a nyáron Berzencén szervezett fajtabemutató. A Solanum Kft. területén nem csak állományban lehet látni a több tucatnyi kísérleti anyagokat, hanem az esemény fontos helyszíne a szakmai tapasztalatcserének is.

Akaratlanul épp a parlagfűnek segítettek a kaszálásokkal

A csapadékos nyár eleji időjárás kedvezett a parlagfű tömeges kelésének. Ez a késői gyomosodás sok tekintetben próbára tette a gazdákat, mivel a parlagfű a gyomirtási szezon végén, illetve azt követően kelt tömegesen, ami a szántóföldi kultúrákban jelentősen csökkentette a védekezési lehetőségeket. A közterületeken, ruderáliákon is különös helyzet adódott, mivel épp a korai kaszálások juttatták fényhez a kelő parlagfű-növényeket.

Esős napok után – Növényvédelmi előrejelzés 28. hét

Az elmúlt hetek változékony, de jobbára csapadékos időjárása nem maradt növényvédelmi következmények nélkül. A nyáriasan meleg időjárás a bőségesebb csapadékellátottsággal párosulva nemcsak a kártevőknek kedvezett, hanem a nedvességkedvelő kórokozóknak is.

Megingott az agrárium válságállósága

A Takarékbank agrárelemzői szerint még az idén csökkenhet az agrár-élelmiszeripari kibocsátás az Európai Unióban. Az élelmiszer termékpályák állapotát és kilátásait bemutató új Takarék AgrárTrend Index alapján, bár kissé javultak az agrárium szereplőinek várakozásai a második negyedév végére, de az elemzők véleménye szerint megingani látszik az agrárium válságállósága.