0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Megtört a jég: egy fiatal lány az idei sommelier bajnok

Evans Victoria nyerte az idei Országos Sommelier Bajnokságot. A Magyar Sommelier Szövetség által megrendezett verseny több évtizedes történetében ez az első, amikor női bajnokot avathattak.

A versenyzőknek a döntőben izgalmas feladatok során kellett rátermettségüket bizonyítani, a próbatételek között szerepelt többek között pezsgő felszolgálás, vörösbor dekantálás és felszolgálás, italok ajánlása meghatározott ételekhez. Ez évben Victoria bizonyult a legjobbnak, akit nem csak a zsűri, de a közönség is a dobogó első fokára helyezett.

Victoria jelenleg executive head sommelier-ként dolgozik és egy két országban működő étteremlánc hat egységének borkínálatáért felel, valamint borkereskedelemmel is foglalkozik.

Az idén teljesítette a 4. szintet és szerzett diplomát a Wine & Spirit Education Trust (WSET) képzésen.

A törékeny fiatal lányról első ránézésre senki sem gondolná, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen diplomázott biztonság- és védelempolitikai szakértőként, majd ebből mesterfokozatot is szerzett. Felmerül a kérdés, hogy került a katonák közé, onnét pedig hogyan jutott a borok világba?  Hosszú évek óta versenyszerűen karatézott, és több versenyzőtársával együtt vették az irányt az egyetemre, akkor ez egyértelműnek tűnt.

Az egyetemi évek alatt egy borbárban dolgozott, azt mondja, szerencsére itt kiderült, hogy a kóstoláshoz még nagyobb érzéke van, mint a biztonságpolitikához.

A borbár után szépen haladt felfelé, úgy tűnik, néha kettesével szedte a lépcsőfokokat, több fine dining étteremben dolgozott sommelier-ként, majd egy Michelin-csillagos következett. Jelenleg egy máltai-magyar étteremcsoport exkluzív éttermeiben felel a sommelier-ek munkájáért és a teljes italkínálatért. A Budapesten nevelkedett félig amerikai és félig magyar lánynak nem okoz gondot a kommunikáció, hiszen angolul anyanyelvi szinten beszél, olaszul és franciául szintén jól megérteti magát.

Azt mondja a szabad elméjének és egyéniségének ez sokkal jobban megfelel, mint a nagyon szabályozott katonai pálya, a párja egyébként is katona, akiből elég egy a családban.  

Victoria tavaly harmadik helyezést ért el a sommelier bajnokságon. Az idén is ugyanaz a három személy mérkőzött meg egymással a döntőben, de szerencsére a sorrenden sikerült változtatni. Ez annak is köszönhető, hogy taktikát változtatott a felkészülésben.

Nagyon sok többletet jelentett, hogy az elmúlt évben teljesítette Ausztriában a Wine & Spirit Education Trust (WSET) képzést és szerzett diplomát, ez egyben jelentette az elméleti alapot a versenyre.

Ezt követte a gyakorlati felkészülés. „ A kóstolás adekvát volt a képzés miatt, így borokból és párlatokból nem nagyon kellett pluszban készülni, viszont a színpadi feladatokat, a vörösbor dekantálást, a pezsgőszervízt, amit meghatározott időre, meghatározott  sorrend és szempont szerint kell teljesíteni,  azt sokat gyakoroltam  a munkahelyemen  és korábbi bajnokok segítségével is.” – mesélte a versenyt megelőző időszakról. A felkészüléskor idén máshová helyezte a hangsúlyt, mint mondja, tavaly megvolt a sportteljesítmény, az idén ezen kellett finomítani, ezért arra koncentrált, hogy a személyiségével is felhívja magára a zsűri figyelmét. A kiváló teljesítmény mellett ugyanis sokat számítanak a szimpátiapontok is. A taktika maximálisan működött, hiszen nemcsak a szakmai zsűri, de a közönség is őt sorolta az első helyre.

Az mindig nagyon jó érzés és elégtétel az ember számára, ha azt érzi, hogy megtérül a befektetett rengeteg munka és energia. Victoria is így van ezzel, de emellett ez a győzelem neki sokkal többet jelent, sokkal prominensebb, mint a kollégái számára, hiszen az 1992 óta megrendezett verseny történetében neki sikerült első alkalommal nőként kivívnia a bajnoki címet.

Ezzel megtört a jég, és megnyitotta a kaput a hölgyek előtt. Victoria szerint valóban ki kell vívni, meg kell harcolni ezért a pozícióért azon a terepen, ami eddig kizárólag a férfiak világa volt.

Azt mondja, számos tehetséges kolléganője van, akik remekelnek a szakmájukban, mégsem érnek el komoly pozíciókat, és nem vállalják fel azt a nehéz küzdelmet sem, ami a versenyzéssel jár. Tapasztalata szerint ahhoz, hogy valaki ennyire határozottan próbáljon a férfiak világába betörni, az borzasztóan kemény személyiséget vár el.

Neki bizonyára sokat segített ebben a küzdősporttal szerzett kitartás és a katonák között eltöltött idő. Mégis azt mondja, örül, hogy túl van rajta.

Természetesen nem áll meg ezen a ponton, ismét nagy fába vágja a fejszéjét és Master of Wine szeretne lenni, ezért nyáron jelentkezik a londoni Master of Wine képzésére. A borszakmában ez a legmagasabb fokozat, amit el lehet érni. A felkészülési folyamat rendkívül összetett, hiszen nem könyvekből megtanulható anyagról van szó, hanem személyes tapasztalatokon alapuló tudásról, amelyet a világ minden pontjáról, az összes bortermelő vidékről kell megszerezni. Így nem lehet megmondani , hogy mikor lesz vége a képzésnek és azt sem, hogy siker koronázza e azt. A világon 396 Master of Wine van, magyar még nincs közte. Ez Victoriának hatalmas motivációt jelent.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu