Pataki Gergelyt, a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületének tenyésztésvezetőjét, valamint kollégáját és édesapját, dr. Pataki Balázst, a Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesületének ügyvezető elnökét hallgathattuk meg.
A két előadás átfogó képet adott a lótenyésztés kialakulásának megismeréséhez, s napjaink lótenyésztési szokásainak, rendjének megértéséhez.
A megannyi érdekes információ között előkerült néhány sokak számára ismerős név is, Csekonics József, Kozma Ferenc, Széchenyi István, Wesselényi Miklós. Megismerhettük az elsők, azaz Mezőhegyes és Bábolna megalapításának történetét, mindezt olyan frappáns példákkal, humorral fűszerezve, hogy szórakoztató volt az egyébként igen alapos és pontos előadás.
Pataki Gergely folytatta édesapja előadását, aki hasonlóan széles tudással és szakértelemmel vezette át a 60 fős hallgatóságot a jelenkori lótenyésztési tudnivalókba. Fő irányvonalként rendszerezte, hogy mik a hatóságok, a tenyésztőszervezetek és a tenyésztők feladatai, és kiemelte, hogy sok esetben már a tenyésztési cél meghatározása problémát okoz a leendő tenyésztő számára. Ez egyben tanács is Gergely részéről: ahogyan eddig is így volt, ezután is a célok határozzák meg a szülőegyedek kiválasztását.
Enélkül hiába a nagy gonddal megtervezett jövőkép. Pataki Gergely szavaival szólva „mindenki a desszerttel szeretné kezdeni az ebédet”. Mindig a ló alapvető igényeit vegyük figyelembe, és igyekezzünk ezeknek minél inkább megfelelni.
A rendezvényt hallgatva megerősödött bennünk a tudat, hogy a ló és a vele való munka megítélése nem közelíthető meg kizárólag a gyakorlat oldaláról. Szükség, s az elmúlt előadások létszámaiból kiindulva igény is van arra, hogy más szempontok alapján is vizsgáljuk lovunkat és magunkat, képességeink, készségeink, céljaink, lehetőségeink és felkészültségünk szerint. Hiszen, ahogy Széchenyi István is megfogalmazta: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.”
A Szabadidős Szakág szezon előtti utolsó, grátisz előadását márciusban írjuk ki, és várjuk a lószerető érdeklődőket szakág- vagy versenyspecifikációra való tekintet nélkül.


