Az 1990-es évek végén, illetve a 2000-esek elején Európa más országaiba is jelentős dél-amerikai madárszállítmányok érkeztek. Jómagam mások kérésére is főként a Brazíliával határos Suriname-ból vásároltam nagyobb tételben tukánokat, amazonpapagájokat, aratingákat és arákat is.
Az arák akkoriban olyannyira keresettek voltak, hogy nem is lehetett rendelni belőlük, csak egy feltétellel, ha legalább 30, olykor 50 venezuelai amazont is megvásároltunk melléjük.
Ennek következtében az amazonpapagájok ára Európában igencsak alacsony maradt, nem is igen törődtek szaporításukkal, szemben az arapapagájokkal, melyek ára folyamatosan tartotta magát. Így hazánkban a Dél-Alföldön nem egy vállalkozás azért alakult, hogy különböző arafajokat tenyésszen. Leginkább a nagytestű és viszonylag alacsony árú fajokat vásárolták a magyar madarászok, azaz a kék-sárga mellett a zöldszárnyú arákat. Ezt azért is tették, mert e két faj tartásának „papírmunkája” lényegesen egyszerűbb volt, mint a többi nagyarafajé, melyek a CITES I. függelékébe tartoztak. Jellemzően a dél-amerikai exportőrök öt kék-sárga ara után adtak egy zöldszárnyút, később, 2003-ra ez a helyzet megváltozott: jónak számított, ha minden 10. után tudtak adni zöldszárnyút.
Az indiánok már ősidők óta tartanak házikedvencként zöldszárnyú arákat, melyeket megtanítanak beszélni is – ezeket gyakorta fölvásárolják a fővárosban élő nagykereskedők, így kerülnek hozzánk is.
Nekem is hosszú időn keresztül volt egy ilyen, feltehetőleg indiánok által nevelt zöldszárnyú arám, melynek be nem állt a „szája”.
Hogy milyen nyelven is beszélt, nem tudni, de még ma is találkozom olyan madarászokkal, akiknek zöldszárnyú arái számunkra megfejthetetlen nyelven olykor-olykor hosszasan csacsognak. Bár több mint másfél évtizede megszűnt az élőhelyről való import, ám mivel a zöldszárnyú arák akár 80 évig is elélnek, még hosszan hallható lesz Magyarországon akár olyan kis indián közösségek nyelve is, melyek esetleg időközben el is tűnnek…
