A napokban az Axiál Kft. ajánlott fel komoly segítséget, méghozzá a Bajai Szent Rókus Kórháznak, erről a bacskaiharsona.hu tudósított. Harsányiné dr. Fodor Gyöngyi, a cég tulajdonos-ügyvezetője
Az adományt átvevő dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos elmondta: bár jelenleg minden eszköz és felszerelés rendelkezésükre áll, nagyon örülnek az adománynak, hiszen a következő hetekben szükségük lehet rá. Ezekben a speciális maszkokban végzik ugyanis a mintavételeket és egy esetleg fertőzött beteg ápolását. A maszkok segítségével a betegek és a dolgozók biztonságát tudják növelni.
A bajai cég a járvány kitörésének kezdetétől kiemelten kezeli munkavállalói védelmét is, akiket a vezetők azonnal elláttak részletes információkkal, iránymutatással, és akik számára kézfertőtlenítőt és maszkokat biztosítottak. Rajtuk kívül a napokban a társaság dolgozóinak családtagjairól is gondoskodtak maszkok kiosztásával.


