0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 6.

Rajzpályázat és játékos foglalkoztató füzet az élelmiszer-pazarlásról

Az élelmiszer-pazarlásról szóló rajzpályázattal és egy foglalkoztató füzettel támogatja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a digitális munkarendben zajló oktatást. A pályázat alcíme: Alkoss a bolygóért és a Nébih Maradék nélkül programjának része.

A rajzpályázatra 3-6. osztályos kisdiákok jelentkezését várják. A pályaművek az élelmiszerpazarlás témáját többféleképpen is bemutathatják: például milyen hatásai vannak élelmiszerpazarlásnak; mi magunk mit tehetünk, hogy mérsékeljük vagy megelőzzük az élelmiszerhulladékok keletkezését és így tovább. Az alkotásokat május 4-ig várják, a pályázatokat pedig a pedagógusok nyújthatják be elektronikusan. A nyertes pályaművek készítőit értékes ajándékcsomaggal, iskolájukat pedig – a fenntarthatóság jegyében – komposztáló ládával jutalmazzák. A részletes felhívás elérhető a Maradék nélkül program honlapján.

 

A Nébih tavaly megjelent, Mese habbal, szülinappal című élelmiszerbiztonsági mesekönyvéhez mostanra egy játékos foglalkoztató füzet is elkészült. A 8-12 éves korosztály számára szóló feladatok a háztartási teendőkön – a bevásárlástól az élelmiszer-tároláson át az ételkészítésig – vezetik végig a diákokat. A feladatok közt van labirintus, szókereső, képes hibakereső – csupa olyan feladat, amelyet a tanárisk is szívesen alkalmaznak a digitális oktatásban.  

Az anyagok az interneten bárki számára szabadon hozzáférhetők a Nébih központi honlapján, valamint Ételt Csak Okosan! kampányának Gyereksarok oldalán.
Forrás: Nébih