0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 6.

Koronavírus: ökológiai és ökonómiai katasztrófához vezethet a vadászati tevékenység teljes tiltása

A koronavírus-járvány a vadgazdálkodást is nagymértékben érinti. Elsőre nem úgy tűnik, hogy ennek jelentősége lenne az agráriumra nézve, azonban a járványhelyzet következményei a vadászatra jogosultak gazdasági érintettségén túl a mezőgazdaság szereplőire is kiterjed. A jelen helyzetről és a járvány okozta problémákról Bajdik Péterrel, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkárával beszélgettünk.

Milyen változások következtek be az ágazatban a járványügyi helyzettel összefüggésben?

– A Magyarországot is érintő koronavírus-járvány, és az ehhez kapcsolódó járványvédelmi intézkedések okán az egész vadgazdálkodási ágazat és annak minden résztvevője több szempontból is nagyon nehéz helyzetbe került. A Vadászkamara természetesen abban a térben tud mozogni, amelyet a jogszabályok és a szakmai kompetenciák kijelölnek számára, ezzel együtt azonban a Vadászkamara Központi és Területi Szervezetei számos intézkedést tettek a kialakult helyzettel kapcsolatban. Az intézkedések első lépéseként a Vadászkamara Központja felvette a kapcsolatot a vadgazdálkodás különböző területein szorosan együttműködő szervezetekkel, köztük az Agrárminisztériummal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal is. Tájékoztattuk a megfelelő szerveket és a vadásztársadalmat is a megváltozott körülményekről, valamint a Vadászkamara egyéb intézkedéseiről – mondja Bajdik Péter.

Eszerint a Vadászkamara Területi Szervezetei felfüggesztették a vadászvizsgával kapcsolatos tevékenységüket, a megyei vadászkamarák irodájában pedig az ügyfélfogadást, ami jelentősen megnehezíti több vadász számára is vadászjegy kiváltásának menetét, amit a kamara elektronikusan vagy postai úton próbál érvényesíteni az érintettek részére.

• Milyen vadgazdálkodási ágazati problémák jelentkeztek?

– Az ágazati problémák rendkívül sokrétűek. Egyes problémák hathatós állami segítség nélkül megoldhatatlanok lehetnek. Mindenképp első helyen kell említeni az ágazati problémák közül a külföldi vendégvadászok elmaradását, amely a külföldiek hazánkba utazását korlátozó rendelkezések miatt állt elő. Ez a kiesés pontosan úgy érinti a vadgazdálkodási ágazatot, mint a turisztikai- és vendéglátási szektort; lekötött vadászatok tömkelege hiúsult meg, szerződéses jogviszonyok borultak óriási bevételkiesést okozva főleg az április 15-én induló őzbakszezon vendégkörét tekintve. Ugyanakkor a bevételkiesés az általános recesszió és a járvány egyelőre talán megbecsülhetetlen lefutása miatt az egész vadászati évet érinti, amely minden egyes vadászterületen anyagi problémákat, súlyos veszteségeket jelent.

A másik meghatározó probléma lehet a kijárási korlátozások esetleges szigorítása kapcsán fellépő vadászati tevékenység korlátozása, amely veszélyeiről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és az Agrárminisztériummal is folyamatos az egyeztetés.

A probléma lényege abban áll, hogy egyes helyeken ökológiai és ökonómiai katasztrófához vezethetne a vadászati tevékenység teljes tiltása, mind agrárágazati, mind erdőgazdasági, mind pedig a természetvédelmi szakterület oldaláról.

Fontos, hogy a mezőgazdálkodók számára helyenként elengedhetetlen vadkárelhárítási tevékenység zavartalanul tudjon folyni, biztosítva a termelés biztonságát, a károk megelőzését.

Emellett a bevételkiesések miatt hosszú távon veszélybe kerülhet a vadászatra jogosultak anyagi háttere, a hivatásos vadászok egzisztenciája. Továbbá a tenyésztett vad előállítása és nevelése is várhatóan csökken, ami a későbbiekben a vadászati lehetőségek beszűkülését eredményezheti. Gondolni kell az élővad értékesítésére is, különösen a mezei nyúl iránti külföldi kereslet megcsappanására. Nem utolsósorban pedig a trófeabírálat határozatlan idejű leállításával is számolni kell.

• Milyen vadhús-értékesítő problémák alakulhatnak ki a járványhelyzettel összefüggésben?

– A vadhúsfeldolgozó üzemek a koronavírus járványnak köszönhetően csökkent kapacitással működnek vagy leálltak, ezért több hazánkban működő lőtt vadkereskedő cég nem, vagy csak a vadászatra jogosult számára kedvezőtlenebb feltételek mellett (alacsonyabb ár, későbbi fizetés) veszi át a lőtt vadat. Ez a probléma látszólag csak a vadászatra jogosultat érinti, de természetesen hatással van a mezőgazdálkodókra is, hiszen, ha nincs hova értékesíteni a vadhúst, milyen feltételek mellett tud a vadászatra jogosult helyt állni a vadkárelhárítási kötelezettségének, hová teszi a vadászatból keletkező vadhúst, ha azt nem tudja értékesíteni?

Javaslatuk az Agrárminisztérium felé a vadhús és a belőle készülő termékek általános forgalmi adójának 5 %-ra csökkentését.

Az intézkedés a belföldi piacra képes terelni a meglőtt vadat, így jelentős mennyiségű, különösen értékes vadhús jelenhetne meg a hazai élelmiszerpiacon. Így a vadászatra jogosultak anyagi nehézségei könnyebben orvosolhatók lennének, és fenn lehetne tartani fizetőképességüket. Fontos az intézkedés kapcsán, a vadhúsfelvásárlók és forgalmazók az így keletkező kedvezményt ne a saját hasznukként érvényesítsék, hanem a végfelhasználóknál, vagyis a magyar háztartásoknál jelentkezzen az árcsökkenés, mert csak így ösztönözhető a vadhúsfogyasztás.

• A vadásztársaságoknak a külföldi vadászok vadásztatásának hiánya miatt – gondolok itt a bakvadászatra –, hogyan alakulhatnak a gazdasági feltételei? Segítő kezet nyújt-e a vadászkamara?

– A gazdasági feltételek jelentősen romlanak, hiszen az őzbak, és azon belül is főleg a nagy értéket képviselő erős trófeájú bakok vadászatát jelentős részben külföldi vendégvadászok részére értékesítették a vadászatra jogosultak – az elmúlt években a teljes teríték mintegy 40 százalékát ők ejtették el. A külföldi (és részben belföldi) bérvadászok elmaradása a vadhúsértéket, trófeát, vadászati szolgáltatásokat összesítve csak az őzbak vadászatát illetően milliárdos tétel.

• Hogyan segít az ágazaton a járványhelyzetben a vadászkamara?

– A Vadászkamara segítségnyújtása több lábon áll. Elsődleges feladatunk a vadászok (sport- és hivatásos vadászok) érdekeinek képviselet, a feléjük nyújtott szolgáltatások zavartalanságának biztosítása, bővítése a jelen helyzetben.

Ezen túl kiemelt feladat az ágazati szereplőkkel a folyamatos konzultáció, ezért lehetőséget biztosítunk a vadásztársadalom észrevételeinek, kérdéseinek megküldésére külön elektronikus címen (koronavirus@omvk.hu) – hívja fel a figyelmet Bajdik Péter.

Ezekből a múltban is problématérképet állított össze a Vadászkamara, azt egyeztette és megküldte a NAK-nak és az agrártárcának.

– Tartunk tőle, hogy a járványügyi intézkedéseknek, előírásoknak még nem a végén járunk, így a változó feltételek, adottságok folyamatos elemzése, értékelése a feladat, valamint a napi feladatok tökéletes ellátása, akár otthonról is – teszi hozzá a főtitkár.

További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu