Back to top

Befejeződött az országos rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken

Befejeződött az országos, rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken; 18 nap alatt 324 horgászvízbe 1177 tonna pontyot helyeztek ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szervezésében - közölte a szövetség elnöke kedden Tiszafüreden a Tisza-tónál, a telepítés utolsó helyszínén.

Szűcs Lajos elmondta: a kormány döntése alapján az elmúlt hetekben a magyar haltermelők megsegítése, munkahelyeik megtartása érdekében korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutottak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. Hozzátette:

a döntés a közvetlenül érintett mintegy 1500 halászati és 2500 halgazdálkodási munkahely megtartását segítette.

A telepítés a koronavírus világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítése mellett hatékonyan szolgálja a dinamikusan bővülő szabadidős sporthorgászat, a horgász versenysport, valamint a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését is.

Hozzátette: az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére, az Agrárkamara támogatásával a koronavírus-járvány okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást határozott el a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú ponty készletekből. A felvásárlás tervezett támogatási keretösszege bruttó 800 millió forint.

Szentpéteri Sándor helyettes államtitkár elmondta: Magyarország halgazdálkodási vízfelületinek halállománya természeti kincs, erőforrás, mindenkinek az a feladata, hogy ezzel fenntartható módon gazdálkodjon. Már több mint 600 ezerre nőtt a horgászok száma, a Tisza-tavon több százezer horgász fordul meg.

Németh István, a MA-HAL elnöke elmondta: az akció az egész közép-európai piacon emeli a hal árát, az export indulásával a magyar haltermékek, elsősorban az élő hal, magasabb áron kerülnek piacra, mint ezt megelőzően.

Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője szólt arról, hogy a keddi záró telepítéssel is érintett Tisza-tó területére soha nem látott mennyiségű, összesen 960 mázsa, már fogható méretű hal érkezett.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

Légi kémiai szúnyogirtás is lesz a héten

A héten 85 ezer hektárnyi területen irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a szúnyoggyérítési program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-t.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.

A denevér rejtheti a megoldást az öregedés ellen

A denevérek segítenek a kártevők elleni védekezésben, a növények beporzásában és a magvak terjesztésében. Egy új kutatás szerint azonban a denevérek lehetnek a kulcsa a további gyulladások és az időskori betegségek terápiájának.

Talajvizsgálat másképpen

A talaj termőképessége annak fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságain alapszik, és közrejátszik benne a szennyezőanyagok jelenléte is. A fizikai jellemzők határozzák meg a talaj szerkezetét, porózusságát, vízmegtartó képességét, ami a talajélet szempontjából is fontos.

Csakis friss pisztrángból lehet füstölt halat készíteni

Magyarország egyetlen pisztrángfüstölője a bükki Szalajka-völgyben található. Itt, a szilvásváradi Sáfrány Pisztrángban egyedi technológiával készül hazánk legfinomabb füstölt-sült pisztrángja. Pisztrángról, tenyésztésről, vendéglátásról kérdezte Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője Sáfrány László pisztrángfüstölő tulajdonost.

Hasznot húzni a haszontalanból

A világon szinte mindenhol találhatunk már inváziós fajokat. Ezek olyan élőlények, melyek eredeti élőhelyüktől távol számukra megfelelő körülmények közé kerültek, és a helyi ökológiai rendszereket tönkre téve korlátlanul képesek terjedni. Azonban ezekből a fajokból is hasznot lehet húzni.

A felhám is leperzselődik rólunk az elkövetkező öt évben

Úgy tűnik, az El Niño és az üvegházhatású gázok miatt rekkenő hőségre számíthatunk a közeljövőben. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) frissen megjelent jelentése szerint 2023 és 2027 között 98 százalék a valószínűsége annak, hogy legalább egy évben megdől a hőmérsékleti rekord. A szakértők szerint az is aláírható, hogy az ötéves átlag magasabb lesz, mint az előző öt évé.

Ezüstérmes pontyóriás akadt a horogra Fonyódon

Rekordlistás ponty akadt horogra a Balatonnál a napokban.

A szilícium műtrágya növeli a búza hozamát

A szilikátos műtrágyázás jelentősen növelheti a búzatermést, miközben növeli a talaj szén- és víztartalmát. Ez annak a tanulmánynak az eredménye, amelyet Dr. Jörg Schaller kutató irányításával végeztek, a Leibnizi Mezőgazdasági Tájkutató Központban (ZALF).