A fajták jelentőségét mutatja az is, hogy a nyelvészek „köznevesülésükkel” indokolják a kisbetűs helyesírásukat. Hangsúlyoznom kell, ez utóbbit a szőlészek rendre vitatják. 
Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de én szeretem, ha a megtanulandó nevek, jelzések többlet-információt is rejtenek. Ha már megjegyzem egy faj vagy fajta nevét, szeretem, ha a puszta lexikális tudáson túl nyerek róla némi hasznos tudást is. Egyetemi éveimben a latin nevek memorizálását nagyban megkönnyítette, ha megmagyarázták, mit is jelent az aktuális szóösszetétel.
Már az ókori szakíróktól maradtak ránk emlékek a fajtaismeret témaköréből. Az általuk feltüntetett nevek azonban lényegében beazonosíthatatlanok, főként földrajzi neveket, vagyis a változatok származását takarják. Annyi biztosra vehető, hogy akkor is feltűnést keltett a különleges íz, így sejthetjük, hogy muskotályos fajtáink ókori eredetűek. A nevekben még a bogyó mérete érdemelt külön említést, tehát a morfológiai jellegű névadás is több ezer éves hagyományokra tekint vissza.
A szőlőt nem tiszta, hanem vegyes ültetvényekben termesztették. De az ültetvények fajtakavarodása képeződött le a nevek zűrzavarosságában is. Szinonimák takartak egész fajtacsoportokat, de változatos névvel jelöltek homonimákat is. Előbbi a jól bevált név újrahasznosítását, egy-egy közös bélyeg vagy származás kiemelését jelentette. Utóbbi pedig történelmi borvidékeink változatos nyelvi és szőlőkultúráját, de hasonló értékítéletét (elvégre több helyen termesztésben maradt az illető) jelezte.
Nem véletlen, hogy ma már nehéz igazságot tenni, mi is az „eredeti” Kecskecsöcsű, hiszen egyszerűséget, általánost kereső nevezéktanunk hajlik a hasonló tulajdonságú (hosszúkás, nagy bogyójú) egyedek egy kalap alá vételére.Egy tőlünk távol eső származás is egységesíthető karakter: „Burgundik”. A Furmint hasonneveit, vagyis vidékenkénti titulusát pedig bekezdéseken át sorolhatnám (Somszőlő, Zapner, Mosler stb.). Javaslom, ne is próbáljunk mélyebben elmerülni a régi fajtanevek világában, arra több lapszám terjedelme sem volna elegendő.
A tudatosabb, előre elgondolt névadás a mesterséges hibridek megszületésével nyert nagyobb teret. Nemesítőink eleinte tulajdonnevekhez (Cegléd szépe) vagy sokat ígérő fantázianevekhez (Szőlőskertek királynője muskotály) ragaszkodtak. A Csaba gyöngye név már a hibrid történetéről is felcsillant valamit, hiszen nem a férfinévre, vagyis a lányom szerelmére, Csabira utal… (Tehát összességében nem azonosíthatom a gyermekemet, „Csaba gyöngyét” a legkorábbi fajtánkkal.) A tulajdonnév ez esetben csak azt mutatja, hogy a magoncot Stark Adolf, egy békéscsabai vaskereskedő vitte sikerre.
Kocsis Pál idején számos történelmi személy érdemelt saját fajtát, a személynevek között azonban — a sors különös fintoraként — éppen egy kisfiú maradt a szőlészetben az egyik legmaradandóbb sikertörténet (Irsai Olivér).
A II. világháború után indult nemesítői hullámban már több kutatási, oktatási műhely is szerepet kapott. A keresztezések céljai is kiszélesedtek. A névadásban mindenki külön elveket vall máig is. Van, aki egy jól bevált kezdőbetűhöz ragaszkodik (Zenit, Zengő, Zefír, Zervin). Mások mélyebb információátadására is törekednek. Sejthetünk szülőpárokat is a hibridekből, mint például a Kövidinka és Szürkebarát utolsó betűit, gyermekük, a Karát nevéből. Megtudhatjuk a Cserszegi fűszeres születési helyét és ízvilágát is jelzéséből. De a Generosa bogyószíne, íze és termőképessége sem lehet kérdéses nevének láttán.
Az újabb irányzatok már nem javasolják a földrajzi nevek fajtanévbe illesztését, hiszen az megzavarhatja a fogyasztókat (Kunsági Cserszegi?).A felesleges jelzéseket is érdemes kerülnünk. Ez a régebbi fajtáknál is követendő elv, hogy színt vagy egyéb tulajdonságot jelző szócskát csak akkor illesszünk a varietász nevébe, ha nélküle az összetéveszthető lenne.
A túl beszédes nevek is előzetes várakozást ültethetnek a fogyasztó fejébe, így egyes javaslatok ezt sem tanácsolják. Véleményem szerint azonban nem árt az ilyen burkolt tájékoztatás. Jó tudni, hogy a „Kismis”, „beszemena” vagy éppen „seedless” fajtákkal magnélküliségre, a muskotályokkal íz-, zamatgazdagságra teszünk szert.
A keresztnevek használata politikailag korrekt megoldás, még ha az Attilát leszámítva kicsit szexista is. Ez utóbbi ugyanis kevés maszkulin csemegeszőlő-fajtáink egyike.
A nemesítés hosszú távon megtérülő tevékenység. A találó névadás még nehezítheti is dolgunkat: ne túl skatulyázó, ne túl semmitmondó… De végeredményben kijelenthetjük, sok minden itt is a szerencsén dől el. Sikeres fajtáknál együtt tudunk élni a kevésbé frappáns névvel is. A Cserszegi fűszeres is szép sikereket aratott kiejthetetlen nevűként (The Unpronouncable)… de ennek az ellentéte is igaz. A Karát például ötletes és találó neve, számtalan jó tulajdonsága ellenére sem tudott igazán a csúcsra jutni.
Böngészgessék hát bátran a fajtaneveket – hozzám hasonlóan. Próbálják értelmezni, „ízlelgetni” azokat… Ki tudja, mire viszik a tanulmányozott hibridek.
