Back to top

Gyógyulás a méhkaptárak tetején

Ősidők óta tudott, hogy a méhek által készített és gyűjtött termékeknek gyógyhatása van. Mindenki előtt ismert, hogy például megfázásos időszakban érdemes sok mézet enni. Egy irányzat szerint, az is gyógyít, ha belélegezzük a méhkaptárak levegőjét. De hogyan tegyük?

Az apiterápia a méhek által előállított anyagok gyógyászati célú felhasználását jelenti, melyet ősidők óta ismer az emberiség. Ilyen például a méz, a propolisz, a lépesméz, a virágpor fogyasztása, de maga a méhcsípés is.

Fotó: www.beeculture.com
A kezelések sorába illeszkedik egy gyógyító újdonság is, a kaptár levegőjének a belélegzése. Ez csupán néhány évtizedes múltra tekint vissza, és a felfedezés egy kőművesnek köszönhető.

Hans Musch kőműves lezuhant egy építkezés állványáról, amelynek következtében koponyaalapi törést és agyvérzést szenvedett. A baleset után fel kellett adnia hivatását, mert könyörtelen fejfájások kínozták. Később a méhészet felé fordult, ekkor vette észre, hogy a kaptárak közelében az erős fejfájása enyhült. A következő évek a saját magán végzett kísérletekkel teltek el, és egyre nyilvánvalóbbá vált a kaptár levegőjének pozitív hatása.

Az elsődleges hatását a fájdalomcsillapítás területén észlelte, de mint kiderült, a légzőszervi megbetegedések csökkentésére is hatásos módszer. Mindezeken túl az immunrendszeri zavarokat, vagyis az allergiát és a fertőzésekkel szembeni érzékenységet, vagy a krónikus melléküreg-gyulladásokat is eredményesen lehet a kaptár levegőjével kezelni.  

Kifejlesztett egy ApiAir nevű inhaláló készüléket, a berendezést közvetlenül egy méhkaptárhoz illesztik, amely segítségével be lehet lélegezni a kaptár levegőjét.

Az osztrák Heinrich Hüttner továbbfejlesztette a módszert és 1989-ben megépítette az első kezelőházat. Ezt úgy alakította ki, hogy a kaptár tetejére készített egy faházat úgy, hogy a kaptárak teteje alkotja a ház padlózatát. Természetesen a rovarok nem tudnak bejutni a házba, de a mézzel és a propolisszal átitatott levegő, valamint a kaptár kellemes zümmögő moraja minden gond nélkül beárad a szobába. A kényelmes ágyakon, vagy fotelokban pihenve hatásos kaptár levegő kúrát lehet venni.

A méhkaptár levegő kezelés kapcsán új felismerések is keletkeztek. Hosszú lett a listája azoknak a betegségeknek, melyeknél a kaptár belégzett levegője jelentős javulást eredményezett. A már említett fájdalom csillapításában érhetők el jó eredmények, valamint a légzőrendszer betegségeinek csökkentésében. A leghatékonyabbnak az immunrendszer zavarainak helyreállításában bizonyult, de eredményes lehet a bőrkiütéseknél, álmatlanság, valamint depressziós tünetek esetén is.  

Európában számos helyen, így Magyarországon is vannak olyan vendégházak, ahol speciális megoldással, biztonságosan tudnak lélegzetet venni a méhek generálta gyógyító aromából.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Természeti kincsek az ország legszárazabb erdeiben

A főváros vonzáskörzetébe eső, a Dunától nyugatra fekvő erdőségek sokak előtt ismertek. A Budai-hegység, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység turistaútjai, kirándulóhelyei, különösen pandémia idején, számos kirándulót vonzanak, pedig az országot kettészelő folyam túloldalán lévő erdők is bővelkednek természeti és kulturális kincsekben.

Páratlan élményt nyújt a varázslatos cseppkőbarlangok és a hucul lovak birodalma

Változatos élményeket és táji gazdagságot kínál az Aggteleki Nemzeti Park. Az igazgatóság 4 látogatóközpontja, tájháza, 7 bemutatóhelye, 1 erdei isolája és 9 különböző tematikájú, szabadon bejárható tanösvénye nyújt betekintést az Aggteleki-karszt természeti kincseibe, amelyeket a barlangokban, várak csúcsán, vízre szállva, vagy akár a hucul lovak húzta sétakocsikázás közben csodálhatunk meg.

Ezek a kerti növények jelentenek halálos veszélyt házi kedvenceire

Javában zajlik a nyári szezon, nyílnak a szebbnél szebb virágok a kertekben. Bár szépek, néhány nyári virág veszélyes a háziállatokra. Következésképpen a tulajdonosoknak óvatosnak kell lenniük, hogy milyen növényeket ültetnek a kertbe.

5 vegán élelmiszer, ami nem olyan környezetbarát, mint gondolnánk - Avokádó, kakaó és mandula…

Ha a környezetbarátnak tartott étrendekről van szó, a vegánság általában magasan a legelőkelőbb helyen szerepel. Az utóbbi időben számos növényi alapú élelmiszer került vizsgálat alá, mivel a jelentések szerint károsnak bizonyultak a környezetre.

Érdekességek a Peszéri-erdőben

Bács-Kiskun megye északi részén, Kunpeszér község határában található a homoki erdős sztyeppek napjainkra fennmaradt egyik legértékesebb, fajokban leggazdagabb képviselője, a Peszéri-erdő. Az ottani homoki kocsányos tölgyesek megőrzését, illetve azok jellegzetes növény- és állatfajainak védelmét szolgálja az OAKEYLIFE projekt.

Az időszakos böjtölés hatástalan, ha fogyni akar

Ha fogyni akar, akkor az időszakos böjtölés nem biztos hogy hatékonyabb, mint a napi bevitt összkalóriák csökkentése - derül ki egy új kutatásból.

Átadták a megújult Ivánka szállót

Fontos célkitűzés, hogy a hazai erdők a társadalom számára színvonalas, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak, valamint ellássák a klímavédelmi és egyéb hagyományos funkcióikat - emelte ki az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára szerdán Arlón, ahol átadták a megújult Ivánka szállót.

Gyenge-közepes mézszezon

A napraforgó elvirágzása után lassan mindenhol befejeződik a méhek legeltetése. Az ország különböző területein gazdálkodó méhészek gyenge-közepes szezonról számoltak be.

Rajzásgátlás az utolsó pillanatban

A rajzás mindig kihívás a méhész számára, akár „hobbisokról”, akár főállású méhészekről van szó. Általános vélemény, hogy szinte sosem jön jókor, a nagy méztermelőknek egyértelmű kiesést (plusz munkát), a műkedvelőknek fölösleges izgalmat okoz. Ezért szinte általános a törekvés a rajzás gátlására vagy megelőzésére, aminek a rákfenéje az, hogy a természet törvényei ellen nehéz hadakoznunk.

Németországban is engedélyezték az orvosi kannabisz értékesítését

Néhány európai országban már megengedett a kannabisz gyógyá­szati célú forgalmazása. 2021 júniusától Németország is követi a példát, és elkezdi – egyelőre kizárólag gyógyszertárakban – az orvosi kannabisz értékesítését.