Back to top

Bázisváltás a tejelőmarha-fajtákban - HG2020/1

Elérkezett az ideje az ötévenként esedékes bázisváltásnak! Ilyenkor az egyes tulajdonságokban az elmúlt öt évben elért genetikai előrehaladással korrigálják a mutatószámokat, minden egyes tenyészállatra vonatkozóan azonos mértékben.

Az előre jelzett örökítőértékeket ún. bázispopulációhoz képest mutatják ki; mostantól ezt a szerepet – fajtánként – a 2015-ben született tehenek veszik át.

A bázisváltás tulajdonságonként rávilágít arra, hogy az elmúlt öt évben megfelelő irányban fejlődött-e az adott fajta, illetve milyen mértékben.

A legtöbb értékmérőben ez szerencsésen megvalósult, minden fajtában nőtt a hasznos élettartamra és a nagyobb életteljesítményre való képesség.

A holstein-fríz és a jersey fajtákban érdemi volt a tejmennyiségben történt előrelépés is.

A genomika beépülése a tenyésztési programokba jelentős pozitív hatással volt az előrehaladásra. A 2015-ös évjáratú tehenek közel kétharmada már fiatal, genomikus apával rendelkezett. A bázispopuláció szintje jóval meghaladja a 2010-esét. Ez azt igazolja, hogy az amerikai genomikus program hatékony! A genotipizálás a nőivarú populáció egyre növekvő hányadára is kiterjed. A mindkét ivarban gyorsuló genetikai előrehaladás előrevetíti, hogy 2025-ben a mostaninál is nagyobb korrekcióra lesz szükség a bázisváltáskor.

Fotó: Csatlós Norbert
Küllemben nagyon kicsi változások következtek be.

A genetikai alapon végzett szelekció évtizedei – különösen a holstein-fríz fajtában – mára rendkívül homogén, kiválóan funkcionális populációt eredményeztek.

Ezt jól példázza, hogy a viszonylag jelentős bázisváltási korrekciót igénylő bimbóhossz és tőgymélység esetében is elenyésző a fenotípusos változás nagysága. Hasonló értelemben említhetjük a farlejtés kérdését. A farlejtésre gyakorolt hatást illetően a lineáris skálán -3 és +3 között mutatkozó különbség mindössze egy dió méretével (3,5 cm) jellemezhető! A mai adatok szerint egy -3 farlejtést örökítő bika lányainak is – bár csekély mértékben – csapott a fara. A tenyésztésben éppen ezért a további küllemformálás helyett sokkal nagyobb tér nyílik a gazdaságosságot jelentősen befolyásoló egészségi és wellnesstulajdonságokra történő szelekció számára.

Felhasználói részről visszatérő aggodalom, hogy mit kezdjünk olyan bikákkal, amelyek a bázisváltást követően egyes paramétereikben negatív tartományba kerülnek.

Ez alapjában véve természetes jelenség, hiszen nem lehet minden aktív bika minden tulajdonságban az új (emelt) bázison is javító hatású. A negatív PTA egyszerűen azt fejezi ki, hogy a bika az adott tulajdonságban alatta van a 2015-ben született amerikai tehénpopuláció átlagának. Ha a negativitás kismértékű, akkor annak közvetlen kifejeződése az adott tenyészetben gyakorlatilag észrevehetetlen.

További írások a Holstein Genetika Hírlevél 2020/1 számából

Forrás: 
Holstein Genetika Kft.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az angus szarvasmarhákban találta meg számítását a fiatal gazda

Új, havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatot indítunk útjára a Magyar Mezőgazdaság hetilap hasábjain: ebben olyan gazdaságokról írunk, melyeket fiatal, ambiciózus gazdálkodók vezetnek. A sorozat első cikkében az angus szarvasmarhákat is tenyésztő, azok húsát saját vágópontjukon feldolgozó kisoroszi Molnár Családi Gazdasággal foglalkozunk. Ízelítőnk következik.

Mikor ellessük charolais üszőnket?

A Maine-et-Loire-i agrárkamara egy összehasonlító vizsgálatot végzett a 24, 30 és 36 hónapos életkorban ellő, első ellésű üszőknél. A tenyésztők a vizsgálat eredményei alapján megállapították, hogy a 24. hónapos korban vemhes üszők jobb elletési potenciállal rendelkeztek, mint az idősebb korban ellet társaik.

Megelőzés a tehenészetben: szubklinikai masztitisz

Manapság a tehenészeti telepek legkártékonyabb betegsége a klinikai masztitisz, mely gyakran szubklinikai tőgygyulladásból alakul ki. A szub­klinikai masztitisz hatására megemelkedik a tej szomatikus sejtszáma, ezáltal romlik a minősége, aminek következtében egy idő után kialakul a klinikai masztitisz, amitől a megtermelt tej eladhatatlanná válik. A fertőzés okozta károkat azonban meg lehet előzni, ha idejében cselekszünk.

Több éttermét is megnyitja a McDonald’s Írországban

Írországban is csillapodni látszik a koronavírus-járvány, ezért a McDonald’s úgy döntött, bizonyos éttermeit - szigorú intézkedések mellett - megnyitja a vendégek számára. A gyorsétteremlánc egyébként az ország egyik legfontosabb marhahús-felvásárlója.

Kína rendesen bevásárolt sertéshúsból – Csak májusban 370 ezer tonnát vettek

Kína májusban 370 ezer tonna sertéshúst importált, 86 százalékkal többet, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban – legalábbis ezt mutatják a vámügyi adatok.

Háromgenerációs családi gazdaság

A Komárom-Esztergom megyei Kocson a Vas család immár három generáción át gazdálkodik. Az alapító nagyapa ma is besegít, a gazdaság feje Vas László, az édesapa, aki nyugodtan megengedheti magának az üdülést a feleségével, mert a fia sem gyerek már, így gond nélkül elvégzi a munkát.

Unokáknak ajándékozott üzletrész - A borjúneveléstől a feldolgozásig

A mágocsi Makrom Kft.-nél a borjúneveléstől a feldolgozásig mindent maguk végeznek. Ennek megvalósítása érdekében a folyamatos fejlesztésről szóltak az utóbbi esztendők. A 2000-es évek közepén európai színvonalú tehenészeti telepet hoztak létre, majd ezt követően az egykori istállókat alakították át korszerű borjúnevelővé, etetőutakkal.

Hobbiból mellékjövedelem - Galambtenyésztés

A COVID-19 járvány megmutatta, hogy van néhány olyan állat, amely kis ráfordítással nemcsak a család élelmiszer-ellátását tudja biztosítani, hanem akár mellékjövedelem-forrássá is válhat. Ehhez már csak az kell, hogy kimenjen egy termelői piacra vagy keressen helyi értékesítési lehetőséget, akár az online térben is.

Környezetkímélő szarvasmarhák

A Lincoln University egyik vizsgálatának eredménye szerint egyes szarvasmarhák kevésbé terhelik nitrogénkibocsátással a környezetet, mint a többi.

A húsüzemek működése sem maradhatott változatlanul

Epidemiológiai szakemberek szerint a húsüzemek jelentős kockázatot jelentenek a koronavírus-járvány szempontjából. Az Egyesült Államokban és néhány nyugat-európai országban, például Németországban és Spanyolországban egyes vágóhidak és húsüzemek valóban gócponttá váltak. A járvány a húspiacot is a feje tetejére állította, gazdaságilag a sertéshús és a baromfihús piacára volt a legnagyobb hatással.