0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

XXVI. Kanca- és Ménverseny, Méneskönyvek Versenye

Rekord összegű díjazás, kis mezőny, sztárlovasok. Röviden így jellemezhető a július közepén, Mezőhegyesen megrendezett hagyományos kanca- és ménverseny. A mének döntőjét Aranykapu con Lordan nyerte Krucsó Szabolccsal a nyeregben, a kancákét Timpex Bölcsész és ifj. Szabó Gábor, a szuperdöntőben pedig Timpex Fényév ugyancsak ifj. Szabó Gáborral a nyeregben diadalmaskodott.

A koronavírus-járványnak köszönhetően a korábbi éveknél kisebb mezőny gyűlt össze, ám az indulók számának csökkenése talán épp, hogy a verseny előnyére vált. A közönség ugyanis sztárlovasokat, magyar bajnokokat, Európa- és világbajnokságokat megjárt versenyzőket láthatott a nyeregben.

A mén- és kancaverseny mellett idén is megrendezték az 5-8 éves magyar lovak számára kiírt Méneskönyvek Versenyét is – extra pénzdíjjal. A Kanca II, Mén II, Szuperdöntő és a Méneskönyvek Versenyének versenyszámaiban összesen 4,85 millió forint pénzdíjat osztottak ki.

A legmagasabb összdíjazású Szuperdöntőben tavaly után ismét egy mén került ki győztesen, ifj. Szabó Gábor Timpex Fényévvel vagyis a háromnapos bajnokságot követően ők tudtak még olyan szinten koncentrálni, hogy a leggyorsabb hibátlant teljesítették. A második és harmadik helyen viszont kanca végzett, alig pár tizedmásodperccel lemaradva.

„Szerencsére nagy tenyésztők lovai érkeznek minden évben erre a versenyre, így most a Timpex Ménes, a Pataki Ménes, Rádiháza és az Aranykapu Lovarda lovai voltak a legjobbak a legnagyobb versenyszámban. Közülük is azonban egyre többen használnak import szaporítóanyagot kiváló magyar kancákra, így a legjobb pedigréjű lovakat sikerül előállítani, amelyek aztán a teljesítményt is hozzák. A győztes apja, Timpex Cent magyar sportló fajtájú volt, aki szintén ezt testesítette meg, és látható, hogy a következő generációban is tudja produkálni az eredményt.” – emelte ki Bardóczky Veronika, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lótenyésztési osztályvezetője.

Ne feledjük, ez a verseny elsősorban a lótenyésztést hivatott segíteni, azért a szakembert a ménesbirtok saját lovainak teljesítményéről is kérdeztük: „Flóra nevű 11 éves kancánk a Kanca II-ben harmadik helyen végzett. De jól ugrott a kanca mindhárom napon, sajnos a döntőben vízbelépésért kapott 4 hibapontot. A Szuperdöntőben két éve nyerni tudtak, most sajnos ezt nem sikerült megismételni.”

A fiatal lovak versenyszámaiban az 5-6 éves korosztályban mezőhegyesi lovak végeztek az élen, ami a tenyésztő számára is hordozó öröm, mert a kis mezőny ellenére is színvonalas volt a verseny. Bardóczky Veronika: 

„Ezekben a kategóriákban magyar útlevéllel rendelkező lovak indulhattak a bajnokságért, és itt inkább olyan csikókat láthattunk, akiknek az apja Magyarországon került felállításra. Ez a konstrukció a tenyésztők számára kedvezőbb, hiszen a friss szaporítóanyag így bármikor elérhető.”
Forrás: magyarmezogazdasag.hu