Anglia neves parkjai, mint például a Kew Gardens, a RHS Garden Wisley, a Westonbirt, a Bedgebury, a nagy egyetemi botanikus kertek, a skót, ír királyi kertek és a magánarborétumok különös vonzóerővel bírnak a közép-európai kertművelők számára. Szinte bármely évszakban érdemes ellátogatni és tanulni olyan környezetben, ahol a generációk munkája szervesen egymásra épült. A fajok sokfélesége, leírása, a fajok ismerete összefügg a kertek, a honosítás történetével és tanulságaival.
A mérsékelt égövben mintegy 4-6 ezer fa és cserje él, és azok java része megfelelő környezetben nálunk is jól fejlődik. Sok közülük védelem vagy árnyékolás, talajjavítás, a hely jó megválasztása nélkül nehezen éli túl a hideg, száraz teleinket, aszályos nyarainkat, vagy elsorvad meszes talajainkon.
Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes folytatni a tudatos honosító, szelekciós munkát.
Anglia, Skócia és Írország kertjei hosszú ideje az ilyen kiértékelő munka jeles színterei, ma is töretlenül folyik a fajok honosítása, melynek támogatója és egyben haszonélvezője is a kertészeti, faiskolai háttér. A kertművelő, akár átlagos, akár nagybirtokos, akár szaporító-kereskedő kertész, sokszor ugyanaz, és ugyanabból a családból kerül ki nemzedékeken keresztül. Ilyen a Hillier Arborétum családi háttere is.
Végzős diákként (1975) csak Debreczy Zsolt révén ismertem a Hillier nevet, később a herbáriumi munka során időnként forgattam a Hillier’s Manual of Trees and Shrubs lapjait, ismerkedtem a különös hangzású fajnevekkel, igyekeztem elsajátítani a dendrológiai nyelvezetet.
Évtizedekkel ezelőtt a messziről jöttek számára nem volt könnyű rátalálni a Romsey közelében fekvő arborétumra, a régi térképeket felváltó mindentudó telefonok segítségével ma sokkal könnyebb odajutni. Nemrégiben tágas, az építészet mai stílusjegyeit viselő fogadóközpont épült, a szerény de elegáns, angol kúria jellegű családi ház (Jermyn’s House) a szakmai munka központja. 1975-ben Debreczy Zsolttal itt fogadott bennünket Hillier úr, és mutatta be a legérdekesebb fajokat, fajtákat.
A teljes gyűjteményt mintegy 40 ezer növényegyed alkotja 24 ezer jegyzékszámmal (származási adattal), ami összesen több mint 11 ezer eltérő fajnak és változatnak felel meg.
Egészen kiemelkedő a nyír-, magnólia-, juhar-, kamélia-, illetve babérsomfajok és -változatok sora.
Néhány figyelemreméltó lombos fára, cserjére hívom föl a kertész kollégák figyelmét, amelyeket több évszakban is dokumentálhattam itt és más angliai kertekben. Közülük talán már több is ismert a hazai kertészek számára, mégsem árt felidézni őket és buzdítani a szakembereket a szaporításukra. Az itt említett taxonok többsége az alapítványunk, a Budakeszi Herbárium körüli dendrológiai tanösvényben is kitűnően növekszik.
Az amerikai L. styraciflua jól ismert itthon, hiszen több hazai botanikus kertben, arborétumban él belőle idősebb példány. Jó tűrőképessége még szárazabb, kötöttebb, sőt kissé meszes talajon is megmutatkozik. Csüngő ágú fajtája és más alak- és lombszín-változatai is ismertek. Újabban két távol-keleti faj is kapható egyes lerakatokban (L. acalycina, L. formosana) – érdemes több figyelmet szentelni nekik. Az anatóliai L. orientalis is szépen fejlődik egyes hazai kertekben.
Általában cserjék, de kisebb fává is nőhetnek, mint az észak-amerikai V. lentago, ami akár 9 métert is elérhet. Fényeszöld, ősszel bordóra, pirosra színeződő lombja, virágzása a legjobb dísznövények közé emeli. Termése édeskés, az amerikai őslakók fogyasztották. Kínában honos bangita a V. setigerum, annak leveléből viszont teát főznek. Legfőbb díszértéke a hosszú heteken át maradó élénkpiros termések tömege.
A kínai, lombhullató E. cornutus mutatós, „szarvas” terméstokja különös, vonzó látvány az őszi képben. Örökzöld, 4-5 méteres kisebb fává is nőhet a nyugat-kínai E. myrianthus; virágzása és narancsszínű terméstokja is a legszebb dísznövények közé emeli.
A borbolya (Berberis) népes, mintegy 500 fajból álló, rendszertani szempontból sokat vitatott nemzetség (több rendszerező a mahóniákat is a Berberis alá vonja). Az egyik nagyon szép termésdíszű faj, a B. jamesiana Nyugat-Kína és Tibet tájain honos, mint oly sok nagyszerű fa és cserje, melyek kertjeinket gazdagítják.
Magyarországon a sivatagi, többnyire kis levelű mahóniák megfelelő társnövények környezetében, nyílt fekvésben egészen újszerű kertrészt alkotnak. A nagy levelű (szubtrópusi) fajok, fajták nehezen viselik aszályos nyarainkat és száraz, hideg teleinket, van azonban tűrőképes közöttük, például a M. japonica. Aranysárga virágzatával, hamvaskék terméstömegével (ezt a madarak hamar elkapkodják), markáns örökzöld lombjával, a lombváltáskor érdekesen színeződő leveleivel egész éven át a kert egyik meghatározó növénye.
Előbb halványsárga, apró harangra emlékeztető virágokból álló füzéreivel, ősszel pedig lombszínével díszít. Örökzöld vagy télizöld kínai rokona, a szokatlanul hosszú, keskeny leveleiről fölismerhető S. salicifolius a kert egyik sajátos dísze.
Rácz István
Kurátor: Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány