Back to top

Ilyen változatosak a díszfüvek

Az utóbbi években feltűnően sok díszfüvet láthatunk a közterületeken. Évelőágyakban használják könnyed ellenpontként, vagy széles, kanyargós sávokban ültetik, melléjük pedig egynyáriak kerülnek. Nemcsak a megjelenésük miatt kedvelik a kertépítők, hanem mert viszonylag egyszerűen fenntarthatók, nem esnek áldozatul a károsítóknak.

MMG - Ilyen változatosak a díszfüvek

Igaz, hogy csak füvek, de nagyon változatos méretben érhetők el az arasznyi, párnás növekedésű csenkesztől a nagyon népszerű, 2-3 méter magas pampafűig, vagy a még nagyobb, akár hat métert is elérő óriás olasznádig. Különösen mutatósak a magasan a levelek fölött virágzó fajok, mint az örökzöld zabfű, aminek a barnás bugái kétszer olyan magasan bókolnak, mint a kékeszöld lomb.

Fotó: Horváth Csilla
Ez a növény száraz körülmények közt is megél, de a sásféléket nedves, tápanyagban gazdag talajba kell ültetni, lehetőleg félárnyékba, fák tövébe.

Ilyen a tarka sás, a madárlábú sás, a virágosnád vagy a csíkos pántlikafű, ezek kerti tavak mellett is jól mutatnak és jól érzik ott magukat. Szárazságtűrőbb fajok a csenkeszek, a ravennai szakállka, ami a nevével ellentétben elég nagy termetű, terjedő tövű fűféle, vagy a deres fényperje.

Az eddig említett a nevekből is kiderül, hogy sok csíkos levelű díszfű létezik, mások ősszel színeződnek látványosan, például a virágosnád rézvörös, a vesszős köles élénksárga lesz a lehűlések hatására.

Az alangfű vörös levelű fajtája egész évben látványos élénk színfoltot ad a kertben, ha napos fekvésbe, jó vízelvezetésű talajba ültetjük és rendszeresen öntözzük.
Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/Kerti Kalendárium
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kerti Kalendárium 2020/8 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Oda a diótermés nagy része, a házak felé veszik az irányt a poloskák

Egy csapásra ért véget a késői nyár, ezzel egy sor kártevő rajzása is abbamaradt. Aktívan szívogatnak még ugyanakkor a poloskák, bár a kifejlett egyedek már tömegesen indulnak telelőhelyet keresni, nem árt készenlétben állni. A lehűlést hozó viharos szél hatására pedig a diófák alja terítve van az elfeketedett burkú terméssel, szomorú a látvány, a termés nagy részét elvitte a fúrólégy–baktérium–gnomónia trió.

Natúrkertek kaptak kitüntetést

A „Természetes kert - Virágzó Bajorország ” kampány keretében díjjal jutalmazták azokat a kerteket, amelyeket különlegesen természetes módon ápolnak. 2018 óta 250 kert kapott elismerést.

A dió gyógyhatása és különleges felhasználása

A diónak leginkább a magjával találkozunk a konyhában, ennek ellenére számos más gyógyhatású része is van a növénynek. A népi gyógyászat sok mindenre használta ám napjainkban inkább külsőleg érdemes kipróbálni. A konyhában sok rendhagyó étel is készülhet belőle: diótej, diófasírt, diósült. Darálva, főzve almalekvárral házasítva még diólekvár is készíthető...

Szigorú intézkedések a paradicsomvírus megfékezésére

A paradicsom barna termésráncosodását okozó vírus (ToBRFV) unióba való behurcolásának és terjedésének akadályozása érdekében új, szigorúbb intézkedéseket vezetett be az EU augusztus közepén. A már hatályos végrehajtási rendelet a paprika- és paradicsompalánták, valamint a vetőmagok unión belüli szállításának és harmadik országokból való behozatalának feltételeit is megszigorította.

Csírazöldség, mikrozöldség: hamarosan indul a szezon...

Viszonylag új divatnak tűnik, ám már az 1980-as években létezett a módszer: az igen hasznos a mikrozöldségek termesztése és fogyasztása. Leginkább a csírazöldségekhez hasonlíthatók, csak azoknál nagyobb, továbbnevelt növényekről van szó, melyeket egyszerűen otthon is létrehozhatunk. A szabadföldi zöldségek szezonjának elmúltával sokan kezdenek otthoni csíráztatásba...

Szibériában épít gigaüzemet az amerikai PepsiCo

A járványhelyzet okozta krízis dacára nagy fába vágta fejszéjét az amerikai élelmiszeripari cégóriás, a PepsiCo: mintegy 50 milliárd forintnak megfelelő amerikai dollárból építik meg legújabb üzemüket, méghozzá a szibériai Novoszibirszkben. A beruházás a tervek szerint nagy lendületet ad majd a térség burgonyatermesztő ágazatának.

A fehérborok már a pincékben forrnak

A borvidékekről a szürettel kapcsolatban fennakadásról, zavarról nem érkezett hír. A tavalyihoz képest minden borvidéken később kezdődött a betakarítás. Mennyiség tekintetében a szárazság némileg érezteti hatását, a korai illetve a fagy által érintett fajták esetében 15-20 százalék terméskiesést jegyeznek.

Áttelelők veteményezése

Bár az ősz a zöldségfajok nagy részénél a termények betakarításának az időszaka, sokukat augusztus végétől október végéig (esetleg november közepéig) már vetjük vagy ültetjük a következő évi terméshez. Az őszi vetés célja elsősorban a következő tavaszi-nyári korai szedés lehetősége, vagy az, hogy a hosszú tenyészidejű növények jobb terméshozamot érjenek el.

Kertészeti Kisokos – Fontos kerti teendők a tél beköszönte előtt

Legtöbbünknek az idei nyár nem a nagy jövés menésről szólt, éppen ezért nyugodt szívvel ajánljuk bárkinek, hogy vesse bele magát a kerti munkákba – épp itt van az ideje! Az aktív pihenés jegyében most meg tudjuk alapozni kertünk vagy veteményesünk következő hónapjait, hogy minden növény számára a lehető legkönnyebben menjen a telelés.

Rózsakert Bálint György emlékére

Bálint György, az ország kertészének kedvenc rózsáiból alakítottak ki emlékkertet a Károlyi kastélyban, Fehérvárcsurgón, amelyet a 16. Európai Dísznövény és Kertművészeti napokon avattak fel.