Back to top

Körbeszámlázással sem játszható ki a kata

Jövő januártól minden számlaadat beérkezik a kockázatelemzőkhöz, így körbeszámlázással sem lehet majd kikerülni a nagy összegű megbízások esetében a kisadózó vállalkozók tételes adója új, 40 százalékos emelt adókulcsának alkalmazását – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

Izer Norbert rámutatott: a változtatásra azért volt szükség, mert az elmúlt időszakban kifejezetten káros folyamatok indultak meg, több száz vagy akár ezer fős foglalkoztatotti létszámot meghaladó cégek is a katát vették igénybe, ami a tisztességes piaci szereplőket és az államkasszát ért káron kívül azzal is járt, hogy a munkavállalók munkaügyi védelme megszűnt.

Elmondása szerint míg 450 ezer forintos havi nettó keresetnél a katát visszaélésszerűen alkalmazó cég költsége 500 ezer forint, addig a tisztességes vállalkozásnak mindez ma több mint 800 ezer forintjába kerül.

Nem lehet az a cél, hogy a kormány a kedvezményes adófajtával a néhány cégnek nagy értékű, jellemzően több millió forintot meghaladó összegű szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat támogassa, mint ahogy az sem, hogy a katát a nagy cégek a munkaviszony alternatívájaként használják - szögezte le az államtitkár.

Jelezte: az új szabály egyáltalán nem érinti a katások jelentős többségét, több mint 300 ezer – megannyi ügyféllel kapcsolatban lévő – kisebb vállalkozást.

Izer Norbert emlékeztetett arra, hogy a katát 2013-ban azért vezette be a kormány, hogy a jellemzően a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat – például a fodrászokat, kozmetikusokat, taxisokat – segítse. 2013 előtt ezeknek a kisvállalkozóknak egy jelentősebb része még az informális gazdaságban tevékenykedett, és a kata volt az az adónem, amely miatt megérte legálissá tenni a vállalkozást - idézte fel.

A vállalkozók eseti, nagyobb értékű ügyletei miatt azonban új, speciális szabályokra volt szükség, ezt teremtette meg az Országgyűlés által megszavazott változtatás.

Ezekre az évi 3 millió forintot meghaladó szerződésekre már nem a kata tételes, 50 ezres szabálya alkalmazandó, hanem ezt a szerződést kvázi külön kezeli a katás cég, és úgy adózza le, mintha az meghaladná a 12 milliós limitet, de ami a 40 százalék alá esik, az nem számít bele a 12 milliós határba - ismertette Izer Norbert.

Kiemelte: így némileg igazságosabb is lesz az adórendszer, hiszen a sok kis értékű megbízást továbbra is tételes adó terheli, a nagy értékű megbízásokat viszont százalékos kulcs.

Az államtitkár hozzátette: nagyon lényeges ismérve az új szabályozásnak, hogy a kata egyszerűsége nem változik, hiszen az egy ügyfélnek hárommillió forintnál többet számlázók is mentesülnek mindenféle adminisztrációs tehertől. Ezt ugyanis a kifizetőknek kell teljesíteniük, nekik kell elszámolniuk és megfizetniük az ezekre az extra jogügyletekre eső 40 százalékos adót.

Izer Norbert elmondta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak 2020-ban is kiemelt feladata a katás adózók és szerződéses partnereik vizsgálata, a bújtatott foglalkoztatás feltárása és visszaszorítása, a valóságban munkaviszonyban történő foglalkoztatás kata mögé rejtésének megakadályozása. A katásokat foglalkoztató cégek ellenőrzése folytatódik 2021-ben is - tette hozzá.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Változás a KWS Magyarország élén: Szanyi István lett a vállalat új ügyvezető igazgatója

A KWS Magyarország Kft. örömmel jelenti be, hogy a cég ügyvezető igazgatói pozícióját 2020. október 26-tól Szanyi István tölti be. A kereskedelmi igazgatói feladatokat Pallós Mihály látja el.

Kínai tulajdonba került a Rabe

A patinás német talajművelőgép-gyártót, a Rabe-t (korábbi nevén Rabewerk) – amely hazánkban is jól ismert minőségi talajművelő gépeiről, és legutóbb a francia Gregoire Besson tulajdonában volt –, az elmúlt év végén felszámolták, és már akkor felmerült annak a lehetősége, hogy egy kínai vevő képes lesz megmenteni.

Szalkai Gábor lett a Bayer Hungária Kft. Public Affairs & Sustainability menedzsere

Szalkai Gábort nevezték ki a Bayer Hungária Kft. újonnan létrehozott Public Affairs & Sustainability menedzser pozíciójába. Közkapcsolati és fenntarthatósági vezetőként legfőbb feladata a cégen belül a környezeti és gazdasági fenntarthatósági programok összehangolása, a környezet-vállalat-gazdaság-partnerek kapcsolat rendszerének fejlesztése.

Felkészül egy nyelvész és egy szakmabeli - generációváltás a borászatban

Szerencsésnek mondhatják magukat a szigetcsépi Gál Szőlőbirtok és Pincészetnél, hiszen a családból ketten is készen állnak arra, hogy tovább vigyék a szülők által felépített borászatot. A fiatalok, Gestas-Gál Zsuzsa és ifj. Gál Csaba pedig azért érzik magukat szerencsésnek, mert szüleikkel együtt, támogató, megértő környezetben készülhetnek fel a vállalkozás felelősségteljes vezetésére.

Örökzöldek díszfaiskolai termesztése

Az őshonos hazai flóra viszonylag szegény tű- és lomblevelű örökzöldekben, miközben az egész évben díszítő fajok iránt nagy a fogyasztói igény. Ahhoz azonban, hogy ezek a gyakran különleges kinézetű növények a kertek tartós díszei legyenek, a beültetendő terület adottságainak megfelelő fajtákat kell választani.

Védőpajzs kertészeteknek a kibertámadások ellen

Károkat okozó vagy adathalász programok, a jelszó feltörése – a számítógépes támadások sokfélék lehetnek. Egy német biztosító cég Hortisecur Cyber néven új szolgáltatást hozott létre, amely egyfajta „védőpajzsot” kínál a kertészeti vállalkozások számára az internetes támadások kivédésére.

Nagyon le fog lassulni a bérek növekedése

A megkérdezett cégek fele jövőre egyáltalán nem tervez béremelést az MGYOSZ tagszervezetei körében a közelmúltban végzett felmérés szerint. Holnap lesz a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának következő tárgyalása.

Gyorsabbá és olcsóbbá teszik a pénzügyek intézését

Olyan a javaslatokról dönt kedden a gazdaságvédelmi operatív törzs, amelyekkel gyorsabbá és olcsóbbá pénzügyek intézését gyorsítják – jelentette be Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán.

Változnak a munkahelyválasztás szempontjai a fiatalok körében

A munkahelyválasztás szempontjai közül az alapbér mértéke áll az első helyen, és új szempontként jelent meg a munkahely biztonsága, a továbbtanulás támogatása - közölte a PwC Magyarország felmérésének eredményeit.

Az Országgyűlés elfogadta a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslatot

Kedvező adózási feltételeket, csökkenő adminisztrációs terheket és a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet biztosít az őstermelők számára az országgyűlés által kedden elfogadott családi gazdaságokról szóló jogszabály – jelentette ki a parlamenti szavazást követően Nagy István agrárminiszter.