0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nem lesz nagy termés, mégis lefelé megy a gabona ára – miért?

Európai szemszögből érthetetlen, miért lefelé megy a gabona ára, miközben a kontinens egészén kicsik a hozamok. A világ legnagyobb gabonatermelő országaiban azonban éppen fordított a helyzet, az oroszországi termésbecslést például épp a minap korrigálták ismét felfelé. És a dollárral, illetve rubellel szemben masszívan erősödő euró sem kedvez az itteni gazdáknak – mutat rá az agrarhetute.com cikke.

Egy tonna búza ára  10 euróval csökkent július közepe óta, és augusztusban tovább eshet az elemzők szerint, írja a német agrárhírportál.

A folyamat hátterében egyrészt a hatalmas orosz gabonatermés állhat, amiről

a betakarítás közben újra kiderült, hogy több lesz, mint amire előzetesen számítottak,

ráadásul az Ukrajnában várható termésmennyiséget is a közelmúltban módosították felfelé az elemzők. Ehhez jön még a kanadai rekordtermés (Kanada a világ legfőbb búzaexportőre), és a régóta láthatóan nagy ausztrál hozam, továbbá az USA-ban is úgy tűnik, hogy meghaladja az előzetesen becsült mennyiséget a búzatermés. „Vagyis négy igen jelentős búzatermesztő országban is felfelé korrigálták az előzetesen becsült termésadatokat” – idézte az agrarheute.com az Agritel tanácsadó cég szakértőjét.

Az európai gazdáknak mindemellett van még egy nehezítő körülményük is, mégpedig, hogy a dollárral és a rubellel szemben masszívan erősödik az euró.

A világpiacon drágának számító európai búza így kevésbé kapós,

ez pedig az uniós belső piacon lenyomja az árakat. Oroszországban mindeközben épp fordítva mennek a dolgok, a gyenge rubel miatt a világpiacon olcsónak számít az árujuk, ez pedig a helyi gazdáknál fölfelé húzza az árakat.

Hogy pontosan mekkora a jelenség legfőbb okának tartott hatalmas orosz búzatermés, arról megoszlanak a vélemények. Az egyik elemzőcég 78 millió tonnáról augusztus elején módosította 79,5 millió tonnára az előrejelzését, míg egy másik cég 79,3 millió tonnával, egy harmadik egyenesen 80 millióval számol. Az USA agrárminisztériuma a múlt hónapban még 76,5 millió tonnából indult ki.

A nagy termés ellenére az orosz kormány várhatóan exportkvótát vezet majd be októberben,

ezért a külkereskedők azon vannak, hogy minél többet eladjanak, még mielőtt kihirdetik a kvótát, számol be róla az agrarheute.com.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu