Pálinkás Roland 25 éves abaligeti fiatalember (1. kép), aki 3 éve kezdte a méhészkedést. Szakmáját tekintve utcai és versenymotorkerékpár-szerelő, és ezzel is foglalkozik.
• Hogyan kerültél először kapcsolatba a méhekkel?
– Apai nagyapám méhészettel is foglalkozott. Tíz család körüli állománya volt, tehát hobbiból méhészkedett. Sokat mesélt nekem a méhekről, de sajnos megmutatni már nem tudta őket, vagy legalábbis nem emlékszem rá: nagyon kicsi voltam még, amikor az utolsó családját is eladta. A későbbi történetei viszont nagy hatással voltak rám, mindig érdeklődéssel hallgattam. Tudtam, hogy egyszer közelebbi kapcsolatba fogok kerülni a méhekkel. Az eddig megszerzett ismereteim és nagyapám elbeszélései alapján annyit raktam róla össze, hogy befogott rajokkal kezdte, amiket először kasba tett, míg kaptárat készített nekik. Ezután szaporítással növelte a családszámot. Ha jól gondolom, akkor az atka térhódítása és az első komolyabb károkozásai idején hagyhatott fel a méhészettel.
• Az ötlet megszületése után mikor és hogyan jött el a megvalósítás ideje?
– 14 éves voltam, amikor először komolyabban fontolgattam, hogy belevágok. Ekkor még nagyapám tudott volna segíteni, viszont én ebben az évben vizsgáztam le kismotorra, és a motorozás érdekesebbnek bizonyult számomra. Három évvel ezelőttig váratott magára, hogy a tettek mezejére lépjek. Egy gyerekkori jóbarátommal együtt elkezdtünk egy OKJ-s tanfolyamot, majd vásároltunk 15 családot – országos kaptárban – egy szentlőrinci méhész bácsitól, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot.
• Mi volt az eredeti terv, a nagy álom? Változott-e az elmúlt évek során?
– Sohasem a pénz motivált. Lenyűgözött a rend abban a kívülállók számára káosznak tűnhető nyüzsgésben, ami a kaptárban van, a méhcsalád összetettsége, az hogy mindenkinek megvan a maga dolga, amit végez.
Nagy álmom egyszer eljutni egy 100-110 családos állományig, de nem akarom ezt bármi áron elérni. Időközben a gyerekkori barátommal szétváltak a méhészútjaink, így most csak 4 családom van. Jelenleg az a célom, hogy eljussak 15-20 családig, ezek alkossanak egy stabil, erős állományt, és nagyon szeretném, ha ezt a szintet biztos kézzel meg is tudnám tartani. Addig nem fogok továbblépni, amíg ez nincs meg. Továbbá szeretném megismerni a különféle méhészeti termékek termelésének módját is: propolisz- és virágporgyűjtésben is gondolkodok a méz mellett.
• Említetted az OKJ-s tanfolyamot. Ezzel együtt, vagy ezen kívül milyen módon tanulod/tanultad a méhészetet?
– A tanfolyamnak sajnos csak az elméleti részét tudtuk elvégezni. Mire sor került volna a gyakorlati oktatásra, több mindent is átszerveztek, így a tanfolyam számunkra félbemaradt. Többek között a gyakorlati helyszínek nem az eredetileg meghirdetett helyeken lettek volna, túl messzire kellett volna utaznunk, amit munka és iskola mellett nem tudtunk vállalni.
Sokat bújtam ezeket, valamint videókat néztem, hogy lássam, hogyan is néz ki mindez a valóságban. Ezen kívül volt rá lehetőségem, hogy egy méhész ismerősömhöz elmenjek segíteni a pörgetésekben. A legfontosabb pedig, hogy a bácsi, akitől az első családokat vettük, a mai napig segít tanácsaival, és ha a helyzet azt kívánja, személyes jelenlétével is támogat. Nagyon sokat tanultam azokból az alkalmakból, amikor eljött hozzám ellenőrizni, hogy mit is csináltam eddig.
• Mit szólt az ötlethez a családod, a párod, hogy méhészkedni kezdesz? Hogyan fogadták a szomszédok?
– A párom ebben is mellettem áll. Sokszor velem jön a méhekhez, ilyenkor szívesen segít is (3. kép). Szeret a természetben lenni. Ugyanígy a szüleim is örömmel fogadták a hírt, végig mellettem voltak, bátorítottak. Édesapám és a testvérem pedig a pergetéseknél is segítenek. Minden támogatást megkaptam, amire szükségem lehetett ahhoz, hogy kitartsak a kezdeti nehézségek ellenére is. A szomszédokkal sajnos nem ment minden ilyen zökkenőmentesen. Volt ugyanis egy amolyan „nulladik próbálkozásom” a méhészkedés megkezdésére, ekkor egy rajt fogtam be, és vittem a kertünkbe. Ez azonban aggasztotta az egyik szomszédunkat, aki lovakat is tart. Az esetnek az lett a vége, hogy inkább elvittem a családot máshová.
• Hogyan foglalnád össze az elmúlt három év tapasztalatait?
– Naivan úgy indultunk neki, hogy van 15 erős családunk, innen már csak felfele vezet az út. Hamar rá kellett jönnünk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Rengeteg segítség és tanács ellenére úgy érzem, az első év a kapkodás éve volt, ami ráadásul egy szerencsétlen telephelyváltással is végződött. A tavalyi évnek úgy éreztük, felkészültebben álltunk neki, viszont sok család mégis megrajzott. A szezon végére a társammal úgy döntöttünk, hogy szétosztjuk az állományt, mivel nehezen tudtuk összehangolni a méhesbeli feladatainkat az egyéb elfoglaltságainkkal.
Megtettem a vargabetűimet, követtem el hibákat, viszont igyekeztem tanulni belőlük, nem csak megrántottam a vállam, hanem tudni akartam, mit nem csináltam jól. Megtanultam, hogy nagyon fontos a pontosság. Most kezdem érteni, hogy mekkora a jelentősége annak, hogy egy adott feladatot akkor végezzek el, amikor annak az ideje van; nem lehet halogatni. Meg kellett tanulnom a méz és méz közötti különbségeket is. Nem vagyok nagy mézfogyasztó, így nem is tudtam, mik az egyes fajtamézekre jellemző tulajdonságok. Úgy érzem, az elmúlt három évben megszereztem az alapokat, amelyekre most már építkezni szeretnék.
• Mi a kedvenc történeted az elmúlt három évből?
– Az egyik legmeghatározóbb élmény számomra az első pergetés volt. Amikor a 20 literes vödör először telik meg mézzel, az olyan jólesően bizsergeti az ember szívét. Abban a percben lehet érezni, hogy nem volt hiábavaló minden fáradozás.
Na meg persze az első szúrás… Szerencsétlen módon az államon szúrt meg, talán mondanom sem kell, két-három napig igencsak fel volt dagadva a fejem. Biztos vagyok benne, hogy a méhek számos új élménnyel fognak gazdagítani az elkövetkezendő évek során, jókkal és rosszakkal is egyaránt. A méhek világa egy igazán csodálatos világ, a barlangászathoz tudnám hasonlítani: itt az ember olyat lát, amit más nem, ettől sokkal különlegesebb, értékesebb lesz. Megtisztelve érzem magam, hogy részese lehetek az ő világuknak és bepillantást nyerhetek az életükbe.
Szűcs Andrea
Abaliget
