0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Helyi termelői és kézműves piaccal gazdagodik Zalaegerszeg

Minden település életében jelentős esemény egy piac, egy olyan közösségi tér kialakítása, ahol találkozhat egymással a termelő és a vásárló. A piac fontos közéleti szerepet is betölt, ahol a találkozás mellett egészséges, biztonságos, helyben termelt élelmiszerek cserélhetnek gazdát – mondta Feldman Zsolt a zalaegerszegi Helyi Termelői és Kézműves Piac, valamint Göcsej Tudásközpont ünnepélyes alapkőletétele alkalmával.

A mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a kormányzat támogatásával megvalósuló, 718 millió forintos piacbővítő beruházás kapcsán emlékeztetett: a helyben termelt élelmiszerre egyre nagyobb igény van, a termelői piacok létrehozása, felújítása pedig lehetőséget ad a kistermelőknek hogy a vásárlók számára vonzó, komfortos és korszerűen felszerelt környezetben árulhassák termékeiket, növelve a magyar áruk fogyasztását is.

Ha hazait választunk, egyúttal sok ezer család megélhetését, a helyben maradást és a munkahelyek megtartását támogatjuk, csökkentjük az importfüggőséget és emellett az ökológiai lábnyomunk is kisebb lesz.

Feldman Zsolt örömtelinek nevezte, hogy a zalai megyeszékhely nagy hangsúlyt fektetett az itt élő emberek népi hagyományokban gyökerező kulturális örökségének ápolására. Ez a beruházás a megvalósuló Göcsej Tudásközpont révén lehetővé teszi ugyanis a helyi és környékbeli portékák piacra jutása mellett a helyi, göcseji parasztgazdálkodás és kézművesség hagyományainak felélesztését, ápolását is, növelve ezzel Zalaegerszeg turisztikai vonzerejét.

A beruházás nagyban hozzájárul a város és környékének kölcsönös előnyökön alapuló és fenntartható gazdasági fejlődéséhez, az itt élő gazdálkodók és kézművesek jobb megélhetéséhez – mondta az államtitkár.

 

AM Sajtóiroda

 

Forrás: AM Sajtóiroda