0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Szeptemberi feladatok a szántón

A támogatásoknak történő megfelelésekhez is kapcsolódnak feladatok a szántóföldeken.

Ezek között az egyik, hogy amennyiben a gazdálkodó a zöldítésben az ökológiai fókuszterület megvalósítási kötelezettségét (EFA szántóterület 5%-nak megfelelő mértékben) ökológiai másodvetéssel kívánja teljesíteni, és ezt már az egységes kérelmében is jelezte, úgy a másodvetést október 1-ig a valóságban el is kell vetni. Majd ennek tényét 15 napon belül a Kincstár elektronikus felületén jelentenie kell.

Ügyelni kell azonban arra, hogy a keverék a 10/2015 . (III.13.) FM rendelet mellékletében szereplő legalább két fajból álljon. Az állományt legalább 60 napig a területen kell tartani, s azt követően a talajba, vagy a talajra kell forgatni.

A növényállomány megválasztásánál azonban ügyeljünk arra, hogy ne okozzunk vele növényi kártételi lehetőségét sem saját, sem a szomszédos területek vonatkozásában.

A fényért, tápanyagokért és vízért folytatott versenyben egy életerős takarónövény jelentősen csökkenheti a gyomok növekedését. A levélfelület összezáródása elveszi a fényt a gyom elől (pl. pohánka, sziki kender stb.). Ennek érdekében megfelelő magszámmal kerüljön elvetésre a növényállomány, hiszen csak ekkor biztosíthatja a gyomelnyomó képességet (szakértői javaslat a gyomelnyomó képességhez a 125-150%-os magnorma alkalmazása). A lassú, egyenetlen kelés hiányos állományhoz vezet, ahol a versengés nem jelent kihívást a gyomoknak.

Szakértők szerint a nyáron lekerülő növények után azonnal vethető pl. a pohánka, sziki kender, cirok. A daikon retek (meliorációs retek), mustár, zab, bíborhere, bükköny és rozs augusztustól kerülhet a földbe, amennyiben ekkor már megfelelő csapadékellátottság várható. A bükköny és a rozs vetése egészen késő őszig lehetséges.

A növényválasztásnál ismerni javasolt továbbá talajaink kémhatás-viszonyait. A savanyú, gyengén savanyú talajokon (erdőtalajok, Hajdúsági kilúgozott csernozjomok pl.) használjunk például zabot, pohánkát, szöszös bükkönyt, csillagfürtöt, rozsot. Meszes talajokra a keresztesvirágúak, a somkóró javasolt.

A tápanyaggal gyengén ellátott területekre javasolják pl. a pohánkát, a sziki kendert, rozsot, négermagot, szöszös bükkönyt.

A nitrogénben szegény földeken a nitrogénkötő pillangósok ideális választások lehetnek.

Ismeretes, hogy a fenntartási 60 nap alatt nem lehet növényvédő szert használni, s nem alkalmazható csávázott vetőmag sem. Nem szükséges fémzárolt vetőmag alkalmazása, azonban a gazdálkodási naplóba az agrotechnikai műveletek rögzítése elvárt.

Fontos azonban, hogy a VPAKG tervezett zöldtrágyázás területe adott évben nem eshet egybe az ökológiai másodvetés területével az esetleges helymódosítás kapcsán sem. Ezt a beadó felület sem engedi meg rögzítéskor.

Ne feledjük, hogy a zöldítés esetében az évelő nitrogénmegkötő növényeknek szeptember 30-ig a területen kell lennie (AKG és termeléshez kötött támogatás esetében ilyen elvárás nincs).

A VPAKG és a VPÖKO támogatottak esetében feladat még a tápanyag-gazdálkodási terv szeptember 30-ig – vagy a főnövény lekerülése után 30 nappal – a tápanyag-gazdálkodási tervek elkészítése a jövő évi kultúra vonatkozásában.

A mindenkire vonatkozó Helyes Mezőgazdaság és Környezeti Állapot előírásai szerint a termeszteni kívánt tavaszi vetésű kultúrák esetében szeptember 1-től a nitrátérzékeny területeken a szintvonalakkal párhuzamos talajelőkészítő munkák elvégzése megengedett, míg a többi terület vonatkozásában az szeptember 30-tól folytatható.

Forrás: nak.hu