0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlat folytatása

Elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 elnevezésű kutatás és fejlesztés programjából támogatva, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. 5 ország 6 egyeteme vett részt a munkában, melyet most közreadunk.

Az első részben a varroózisról és a vírusokról volt szó dióhéjban. A betegség gyakorlati felismerésének alapvető eleme a varroafertőzöttség megállapítása a méhészetben. Két olyan módszer is létezik, amely segítségével anélkül megállapíthatjuk az atkafertőzöttség mértékét, hogy magukat a méheket szükségtelenül feláldoznánk. Az egyik módszer porcukor, a másik pedig szén-dioxid (CO2) alkalmazásával történik, mely utóbbiról olvashattunk a cikk első részében.

Az alkohol, a szappanos-vizes lemosás és az éter is alkalmas a felnőtt méheken tartózkodó atkák számának meghatározására, viszont ezeknél a módszereknél sajnos a vizsgálati alanyként felhasznált méheket is fel kell áldozni.

Az alkoholos lemosás is szintén egy üvegben történik. Az üvegben összegyűjtött méhekre alkoholt öntünk, és addig kavarjuk őket, amíg az atkák le nem esnek a méhekről. Az alkoholos méhelegyet egy szűrőn keresztül kell kiönteni, hogy az atkákat a méhektől el tudjuk választani. Az éteres megoldás esetén egy hálóval az üveg aljára szorított méheket gázzal elpusztítjuk, aztán befújjuk őket éterrel és 1 percig rázzuk az üveget, hogy az atkákat a méhekről eltávolítsuk.

Az üveget az oldalára fordítjuk, háromszor megforgatjuk hossztengelye körül és megszámoljuk az üveg falára tapadt atkákat.

Ahhoz, hogy a fiasítás fertőzöttségének mértékét meg tudjuk állapítani, legalább 200 fedett dolgozó- és herefias sejtet kell kibontanunk és megvizsgálnunk atkák után kutatva, majd a talált atkák számából átlagot vonni. Hogy a természetes atkahullást meg tudjuk állapítani, a kaptárokat higiénikus aljdeszkával kell felszerelnünk, így a kaptárból lehulló hulladékot meg tudjuk vizsgálni. A deszkát feltétlenül hálóval kell elválasztanunk a méhektől, hogy azok ne legyenek képesek eltávolítani a kaptárból az atkatetemeket.

A háló szemméretét úgy kell megválasztani, hogy az elpusztult atka át tudjon esni rajta.

A fedett fiasítással rendelkező családoknál a nyár folyamán lehullott kaptárhulladék vizsgálata kínálja a legjobb megoldást az atkapopuláció meghatározására. Alacsony fertőzöttségi szintnél kémiai szerek alkalmazása nélkül is találhatunk atkatetemeket a kaptárhulladékban. Ez egy igen könnyen alkalmazható módszer, viszont korlátozott hatásfokú, mivel az aljdeszkáról hangyák, illetve egyéb rovarok is távolítanak el atkatetemeket.

A méhek vírusos fertőzöttségét leginkább klinikai vizsgálatok útján lehet megállapítani. A deformáltszárny-vírust (Deformed Wing Syndrome – DWS) könnyű felismerni a kisebb, sötétebb, deformált szárnnyal rendelkező méhekről és egyéb külsőségekről. A méhek ugyancsak sokkal agresszívabbak, amikor a DWS jelen van a kaptárban, mivel a vírus a méhek agyában is szaporodik.

A krónikus méhbénulás esetén (Chronic Bee Paralysis Virus – CBPV) remegő méheket és a szárnyukat rezgető méheket figyelhetünk meg a kaptár bejáratánál.

A méhek a fertőzés miatt elveszítik a képességüket a repülésre, illetve szőrzetüket, minek következtében a család egészséges tagjai kiközösítik őket. Az akut méhbénulás (Acute Bee Paralysis Virus – ABPV) vírusa a méh zsírsejtjeiben van jelen és magas elhullási arányt tud produkálni a felnőtt méhek körében, amennyiben magas az atkafertőzöttség aránya is. A tömlős költésrothadás (Sac Brood Virus – SBV) a méhlárva vírusa, amely hatását a lefedést követően fejti ki. A klinikailag beteg sejtek fedele lyukacsos, benne a lárva felpuffadt állapotban van, amely egy folyadékkal teli tömlőre emlékeztet. A betegség előrehaladtával a lárva színe sárgás-barnássá változik, majd tipikusan barnás-feketés pikkellyé szárad össze, ami aztán könnyen eltávolítható a sejtből.

Laboratóriumi diagnózis

A varroózis laboratóriumi vizsgálatához a már előzőekben vázolt alkoholos vizsgálatot szokás alkalmazni. A legalább 300 méhből álló, fészekből vett vizsgálati anyagot le kell fagyasztani és hűtve a laboratóriumba szállítani. A fiasítás kibontása ugyancsak megoldás lehet.

A vírusokat leggyakrabban molekuláris vizsgálatok útján lehet kimutatni, annak örökítő anyagának, az RNA-nak az azonosításával.

Az RT-PCR-vizsgálatot alkalmazzák annak eldöntésére, hogy a minta pozitív vagy negatív, valamint valós idejű PCR-t, hogy a vírusrészecskék számát is meg lehessen határozni.

Emellett a vírusokat úgynevezett szerológiai (ELISA) úton is ki lehet mutatni a felnőtt méhből, a fiasításból vagy akár a kaptárhulladékból. A mintákat a mintavételt követően a lehető leghamarabb le kell fagyasztani és a laboratóriumba szállítani.

Fontos a minták kaptár- és méhészetalapú megjelölése. Amikor a mintákat a laboratóriumba érkeztetjük, fontos, hogy egy kiegészítő levelet is csatoljunk hozzá, amely a következő információt kell hogy tartalmazza: a mintavétel ideje, a családok száma a méhészetben, a fertőzött családok száma, a legutóbbi, varroafertőzöttségi szint, a legutolsó varroakezelés ideje és az alkalmazott hatóanyag.

A fertőzés megakadályozása

Van néhány olyan gyakorlat, amelyet minden méhésznek szem előtt kellene tartania, hogy a varroózisnak és az azzal kapcsolatba hozható betegségeknek az elejét vegye.

Minden fiasítás és anya olyan méhészetekből kell, hogy származzanak, amelyek fertőzésektől mentesek.

Minden családot meg kell vizsgálni és állatorvosi vizsgálat nyomán egy olyan méhegészségügyi igazolást kiállítani, amely bizonyítja, hogy a vizsgált méhek betegségmentesek. Mielőtt új méhcsaládot helyeznénk el a méhészetünkben, azt legalább egy hónapig egy úgynevezett méhészeti karanténba kellene megfigyelnünk.

Lehetőség szerint az ismeretlen eredetű rajokat nem kellene a törzsállománnyal együtt tartanunk.

Amikor fias kereteket vagy kifejlett méheket használunk gyengébb családok erősségének kiegyenlítésére, figyeljünk arra, hogy egészséges családokból származzanak. Az összes olyan eszközt, amelyet méhkezelésre használunk, időszakosan meg kell tisztítani és le kell fertőtleníteni, különösen akkor, ha azok elpusztult méhekkel érintkeznek.

Az elpusztult családokat a lehető leghamarabb el kell távolítani a méhészetből és laboratóriumi analízis céljából mintát kell belőlük venni.

A rablás lehetőségét a minimumra kell csökkenteni a kijárók szűkítésével, a szabadban történő etetés kizárásával és megfelelően karbantartott kaptárok használatával. A méhek eltájolását is minimalizálni kell az egyes kaptárok azonosító festésével, és hogy túl sok kaptár ne kerüljön egysorba.

Varroakezelésre csak állatorvosilag engedélyezett szereket használjunk, illetve a szerkihelyezés szabályait mindenképpen tartsuk be. A használt anyag esetén a várakozási időt feltétlenül tartsuk be a kaptár minden egyes termékével kapcsolatban. A szereket az előírt mennyiségben és módon kell alkalmazni.

A gyógyszerek felhasználásáról mindig jegyzetet kell készíteni.

A méhészeteket be kell jelenteni a megfelelő nemzeti hatóságoknál és az egyes kaptárokat is egyedi azonosítóval kell ellátni, továbbá érdemes naprakésznek is lenni a méhbetegségekkel kapcsolatban.

A fertőzés kezelésének biológiai módjai

A fertőzés kezelése előtt kiemelten fontos a megfelelő diagnosztikai eljárások lefolytatása, hogy megállapíthassuk a fertőzöttség mértékét. Az atkafertőzöttség szintjét mindig a káros mérték alatt kell tartani. Ennek elérésére évente legalább két kezelést kell alkalmaznunk: egyet nyáron, egyet pedig télen. A kezelés előtt a családokat fel kell készíteni: a mézes kereteket el kell távolítani, a méheket jól fel kell etetni és a kijárókat le kell szűkíteni a rablás megakadályozása érdekében. A méhészetben található összes kaptárral hasonlóan kell eljárni.

Ajánlatos továbbá, hogy a környék méhészei szervezetten, egy időben végezzék az atkairtást, hogy az újrafertőződés elkerülhető legyen.

Kezelőszereket csakis méhek kezelésére hivatalosan jóváhagyott szerek közül szabad választani, amely kiváltképp igaz az atkaölő szerekre, és folyamatosan váltani is kell ezeket a szereket, nehogy rezisztencia alakuljon ki. Lehetőség szerint olyan készítményeket használjunk, amelyek bioméhészetekben is engedélyezettek, hogy elkerülhessük a méhészeti termékek beszennyeződését. A kezelés után ellenőrizzük a hatékonyságot a fentebb már vázolt eljárásokkal.

A hatékonyság növelésének érdekében, illetve hogy csökkentsük az alkalmazott szer szükségtelen mennyiségű kijuttatását, egyéb biológiai eljárásokat is használhatunk, mint például higiénikus aljdeszka, fiasítás eltávolítása, vagy olyan anyák használata, amelyek eleve atkaellenálló és/vagy -toleráns tenyészetekből származnak.

A vegyi és a biológiai kezelések együttesét nevezzük integrált kártevő-mentesítésnek.

Az atkák és vírusok terjedésének megállítása érdekében rajokat és kölyökcsaládokat csakis egészséges családokból készítsünk, olyanokból, amelyek nem mutatnak klinikai jeleket fertőzöttségre. A lehető legnagyobb hatékonyság elérésére érdekében ezeket a rajokat és kölyökcsaládokat még akkor tej-, illetve oxálsavas kezelés alá kell vetni, mielőtt megkezdődne bennük a fiasítás.

Megfelelő számú tartalék család képzésével így könnyen helyettesíthetjük az elpusztult termelőcsaládokat.

Vírusfertőzések elkerülésére hatékony varroagyérítő kezelést kell alkalmaznunk, rendszeresen kell ellenőriznünk a herefiasítást annak érdekében, hogy megbizonyosodhassunk, nincsenek fertőzéseknek klinikai tünetei, különösen olyanok, mint amelyek nemi úton terjednek és kihatással vannak magára a fiasításra is. (Folytatjuk)

Forrás: Méhészet