Back to top

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

A hazai halgazdálkodás és akvakultúra egyik legfontosabb szakmai fórumán az innováció került középpontba. Szentpéteri Sándor az eseményen ismertette, hogy Magyarországon folyamatban van a 2021-27-es időszakra vonatkozó felülvizsgált Nemzeti Akvakultúra Stratégiai Terv és a Magyar Akvakultúra-fejlesztési Operatív Program előkészítése. Leszögezte:

a környezetbarát megoldások, a klímasemlegesség, a biodiverzitás megőrzése és az ökoszisztéma-szolgáltatások az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fognak kapni, azonban ezek nem mehetnek a versenyképesség rovására.

A programozás során ezért a környezeti, gazdasági és szociális fenntarthatóságnak együtt kell járnia a versenyképesség fejlesztésével. Ennek értelmében a fejlesztési célú beruházások megvalósítása és az innováció továbbra is fontos szerepet fog játszani hazánk akvakultúra-fejlesztési stratégiájában, emellett arra törekszünk, hogy a támogatott innovációs projektek még gyakorlatorientáltabbak legyenek.

Mint fogalmazott: szintén fontos a nemzeti stratégiai tervezés kereteit meghatározó, fenntartható akvakultúráról szóló bizottsági iránymutatás, melynek felülvizsgálata jelenleg zajlik, de várhatóan az év végéig véglegesítik és elfogadják. Ezenfelül meghatározó hazánk szempontjából az Európai Zöld Megállapodás és az ennek részét képező „Termőföldtől az asztalig” stratégia, valamint a Biodiverzitás Stratégia, hiszen ezekre az alapdokumentumokra építjük az itthoni stratégiát és programot egyaránt. 

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Háborítatlan vizek lakója

Vándorló eleink minden valószínűség szerint a Kárpát-medencében találkoztak először nagyobb számban vidrával. Legalábbis erre enged következtetni, hogy ugyanazzal a névvel illetjük ezt a vizes élőhelyekhez szorosan kötődő ragadozó állatot, mint a környező szláv népek. A faj a 19. században még igen elterjedt volt az egész medencében.

Kukorica - az utolsó reménysugár

Kalászosokból az utóbbi évtized leggyengébb termését takarították be idén a kárpátaljai földművesek. Természetesen az egyes táblák vagy családi gazdaságok között jelentős eltérések voltak a hozamban, ám az idei év „eredményét” jellemzően már azok is elégedetten nyugtázzák, akiknek a mérlege nullát mutat a kiadások és a bevétel számbavétele után.

Az ország legjobb távdobó horgászai vetélkedtek Maconkán

Noha versenyhorgászaink évről évre bizonyítják, hogy a világ legjobbjai közé tartoznak, a távdobás szakága még csak gyerekcipőben jár hazánkban. A felzárkózást elősegítendő, a Magyar Országos Horgász Szövetség idén is megrendezte a Távdobó Országos Bajnokságot - sorozatban a harmadikat.

A családi gazdaságokat érintő új szabályozásról tárgyal az Országgyűlés

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára.

A helyes fűtéssel sokat tehetünk a légszennyezettség visszaszorításáért

A fűtési szezon kezdetén ismét a helyes fűtési technikákra és ezáltal a levegő minőségének megóvására hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium. A Fűts okosan! tájékoztató kampány rávilágít a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire és káros hatásaira, emellett minden szükséges információt biztosít a helyes lakossági fűtéssel kapcsolatban.

Létrejött a Közös Agrárpolitikáról szóló megállapodás

Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter. Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

Alacsony burgonyaárakra panaszkodnak a gazdák

Az utóbbi napok gyakori esőzései Szlovákia több régiójában is fékezik az őszi termésbetakarítást. Matej Korpáš, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) sajtóosztályának munkatársa lapunknak elmondta, hogy a galántai járásban például csak a 37. naptári héten tudtak nekilátni a gazdák az őszi betakarításnak.

Jó átlagos szőlőtermés ígérkezik

Szeptember végén nagyjából a felénél tartott a szőlőszüret Szlovákiában. A gazdák jónak mondják a termést, de egy-másfél hónappal ezelőtt még bizakodóbbak voltak. A mennyiség mellett szerencsére a minőséggel sincs különösebb probléma.

Az együttműködés hatalmas erő - a DélKerTÉSZ jó példa erre

A zöldséghajtatás az egyik legsikeresebb ágazat, köszönhetően a nagyfokú integrációnak is, aminek kiváló példája a 18 éve működő Délalföldi Kertészek Szövetkezete, fogalmazott Nagy István a VII. Zöldséghajtatási napon Szentesen. A FruitVeB és a DélKerTÉSZ közös rendezvényén gratulált a tész elért eredményeihez, és tájékoztatott az ágazat további erősödését szolgáló pályázati lehetőségekről.

90 tonna élelemmel vonult át Budapesten az Élelmiszerkonvoj

Ma, az Élelmezési Világnapon tizenötödik alkalommal vonult át a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a FAO által szervezett élelmiszerkonvoj Budapesten. Húsz cég felajánlásából 90 tonna élelmiszer juthat el ezúttal a rászorulókhoz. Az egyesület az idén már 6000 tonna élelmet gyűjtött össze.