0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A Pilisi Parkerdőből (is) vigyük haza a szemetet!

Az idei évben a Pilisi Parkerdő erdészei a Tisztítsuk meg az országot! program keretében felmérték az erdőkben illegálisan elhelyezett szemét mennyiségét. Összesen több, mint 5 500 köbméternyi hulladékot találtak, ami pontosan kétszer töltené meg a Duna Aréna 50x25 méteres versenymedencéjét.

A Parkerdő a fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára nyújt természetközeli kikapcsolódási lehetőséget, de az ezzel járó évi 25 millió látogatói alkalom is környezeti terheléssel jár, többek között a népszerű kirándulóhelyeken hátrahagyott hulladék miatt is. A Nemzetközi hulladékgyűjtő nap (szeptember 23.) alkalmából a Parkerdő elsősorban a megelőzés fontosságára szeretné felhívni a figyelmet. Arra, hogy mindenki vigye magával haza a szemetét!

A hátrahagyott hulladék rendszerint három fő beszállítási útvonalon érkezik az illegális lerakóhelyekre.

Egyrészt olyan vállalkozók közreműködésével, akik a hulladék-lerakóhelyek költségeit igyekeznek így megspórolni. Az ő szállítmányaik javarészt kommunális hulladékokból, építési törmelékekből és sok esetben veszélyes ipari melléktermékekből és maradványokból állnak.

Mindezek nem csak a környezetet, a növényeket és az állatokat, hanem az arra járó, vagy a környéken élő embereket is veszélyeztetik!

A másik forrás a kommunális, lomtalanításkor el nem szállíttatott, ház körüli, háztartási hulladék, ami szintén károsítja környezetünket. A harmadik a kertekből származó zöldhulladék. Sokan azt gondolják, hogy a természetben lebomló anyagokkal – levágott fűvel, lenyesett ágakkal, lehullott gyümölcsökkel – nem követnek el természetkárosítást, azonban ez tévedés! Az illegálisan lerakott zöldhulladék is komoly problémát jelent, ennek sincs helye az erdőben, erdőszélen, mezőn!

A 2020-as Tisztítsuk meg az Országot! program keretén belül, amelyben a kormány elkötelezte magát az illegális hulladékkal szennyezett területek megtisztítása mellett, a Parkerdő Budapesti Erdészete kapott segítséget.

Egy mintaprogram első állomásaként a területén lévő IX. kerületi háromhektáros erdőfoltot szabadították meg az illegálisan lerakott hulladékoktól, a területről több mint 170 m 3 szemetet szállítottak el.

A Parkerdő számára ugyancsak feladatot jelent, a népszerű kirándulóhelyeken hátrahagyott szemét.

A tapasztalatok ugyanakkor a turistaútakon javuló tendenciát mutatnak – egyre nagyobb számban vannak olyan környezettudatos túrázók, akik már kulacsból isznak, dobozban viszik az élelmüket és a kirándulásuk során keletkezett összes hulladékukat hazaviszik -, de még így is rengeteg az erdőben hagyott pet palack, ételmaradék, alufólia és szétdobált papírzsebkendő.

A Nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából a Pilisi Parkerdő a megelőzés fontosságára szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy senki se vigye ki az erdőbe a hulladékát, illetve minden természetjáró vigye magával haza a szemetét!

Az erdőjárók ugyanis azzal tudnak leginkább hozzájárulni az egészséges erdő fenntartásához, ha így cselekednek.

A kérés jogosságát alátámasztja, hogy a Parkerdőnél évente 100 milliós nagyságrendet költenek el csak a hulladékok elszállításra. Ha ezt az összeget klímavédelemre, a környezet megóvására, erdősítésre fordíthatnák, legalább 20 hektár új erdő létrehozására lenne módjuk minden évben!

Forrás: Pilis Parkerdő Zrt. közlemény