Back to top

Fotópályázat - Ismerjük meg közösen Magyarország büszkeségeit!

A Magyarország 365 fotópályázatot nagy érdeklődés övezte, ezt az is bizonyítja, hogy több mint 20 ezer fotóval pályáztak az érdeklődők. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársai Bózsó Gyula és Fehér János alkotásai is helyet kaptak a zsűri által kiválasztott pályamunkák között, melyeket albumba rendeztek.

A Magyarország 365 fotópályázatra a pályázók három kategóriában több mint 20 ezer képet küldtek be. A most elkészült csodálatosan szép albumba a rangos zsűri által legjobbnak ítélt alkotások kerültek be.

Bózsó Gyula: A hegy szeme
Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.

A 365 kép között ott van az ÉSZAKERDŐ Zrt. két munkatársának egy-egy pályaműve is. Bózsó Gyula „A hegy szeme” és Fehér János „A völgy koronája” című fotója kapott helyet a kiadványban.

Kollégáink a szakma és a természet szeretetét nem csak hivatásuknak, hanem hobbijuknak is tekintik. A minőségi fotókkal tarkított album méltó módon mutatja be Magyarország különleges természeti és épített szépségeit, hangulatos, egyedi kultúráját.

Fehér János: A völgy koronája
Fotó: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. munkatársain kívül természetesen gratulálnak a díjazottaknak, köztük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fotósoknak, Béres Attilának és Hogya Istvánnak.

A Magyarország 365 fotópályázatra idén is lehet jelentkezni: október 18-ig, a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon.

Forrás: 
ÉSZAKERDŐ Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nyitott ökológiai gazdaság

A győrújfalui Sudár Birtokot 2016-ban álmodta meg Sudárné Boros Zsóka agrármérnök, akinek a szülei már korábban is gazdálkodtak. Az akkori családi gazdaság adminisztratív teendőit ő látta el. Férjével négy gyermeket nevelnek, az otthon töltött tizenöt év után döntött úgy, hogy nem folytatja a családi gazdálkodást, inkább valami egészen újba kezd.

Idén hat díjazottja van a Natura 2000 Díjnak

A Natura 2000 díj EU-szerte természetvédelmi sikertörténeteket díjaz, hogy felhívja a figyelmet a védett területek Natura 2000 hálózatára. 2020-ban Finnország, Franciaország, Belgium, Spanyolország, Bulgária esetében országon belüli programokat valamint egy Romániát, Ausztriát, Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Ukrajnát felölelő határokon átívelő projekt képviselőit tüntették ki.

A borturizmus az egyik legnépszerűbb a járvány ideje alatt

A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából egy elemzőcsoport adatai alapján, idén jelentősen megnőtt hazánkban a borászati rendezvények iránti érdeklődés, egész pontosan 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat. Ez magyarázható azzal, hogy az őszi második vírushullám miatt a lakosság szemében felértékelődött a belföldi turizmus, ezen belül is a borturizmus.

Ha én fa volnék

Mesélnek a fák címmel hirdetett pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a PontVelem Nonprofit Kft. A pályázat célja, hogy tudatosítsa a diákok körében az erdő fáinak a klímavédelemben és a mindennapokban betöltött fontos szerepét.

Óbiródi vadászházak

A Balatontól mindössze 50 kilométerre található a Tolna megyei Óbiród. A legendákkal övezett festői erdőrengeteg legmélyén várja visszajáró és új, étkező és megszálló vendégeit a Gyulaj Zrt. két egymás szomszédságában álló patinás vadászháza.

Fantasztikus magyar siker

Schmall Rafael, a Zselici Csillagpark fotósa díjat nyert a világűr és a csillagok fényképészeinek legnagyobb nemzetközi versenyén, a greenwichi királyi múzeum által szervezett Insight Investment Astronomy of the Year 2020 pályázaton.

Elegáns és kecses: a lipicai ló

Szilvásvárad közel hetven éve ad otthont egy elegáns, hegyvidékhez szokott, nagy tenyészértékű fajtának, amely nemcsak nemzetközi versenyeken, de akár a filmvásznon is megállja a helyét. A csikók sötéten születnek, később lesznek pej, szürke vagy egészen világos színűek.

Kerti grillszezon után jöhet az asztali füstölés

A régi jó szalonnasütés mellett a kerti bográcsozás, grillezés, tárcsán sütés egyre népszerűbbé vált az utóbbi években. Sokan már az őszi téli időszakban is hódolnak e kerti-konyhai szenvedélyüknek. A füstölés még nem érte el ezen ételkészítési technikák népszerűségét, de valószínűleg ami késik, az nem múlik...

Hungarikum lett a Magyar népmesék rajzfilmsorozat

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár. A Hungarikum Bizottság Lakiteleken megtartott ülésén egyhangúan döntött a Magyar népmesék rajzfilmsorozat hungarikummá nyilvánításáról. A Hungarikumok Gyűjteményébe így jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett.

A mélykúti júdásfa lett idén az Év fája

Online szavazáson 5091 szavazattal a mélykúti júdásfa nyerte idén az Év fája címet, a Hős fa címet a balatonszemesi Bagolyvári Promenád fasora, az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig a debreceni Déri téri kocsányos tölgy kapta - közölte az Ökotárs Alapítvány a honlapján.