0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Több intézkedéssel segíti a kormányzat a bortermelőket

A kormány több intézkedéssel is segíti a bortermelőket, hogy előállított termékeiket értékesíthessék - mondta Nagy István agrárminiszter az október 2-án és 3-án zajló Vörösbor Napok Villányban című rendezvény megnyitóján a baranyai kisvárosban.

A tárcavezető közölte: a koronavírus-járvány próbára tette a bortermelőket is, ezért a kabinet már korábban döntést hozott arról, hogy egy 2,2 milliárd forintos átmeneti támogatással segíti őket.

Hozzátette: emellett a magyar borok népszerűsítésére 4,8 milliárd forintos promóciós programot indítanak, ezzel is megkönnyítve az értékesítést.

A miniszter – utalva a gépjárművezetéssel kapcsolatos jelenlegi alkoholfogyasztási szabályokra – elmondta: szeretnének társadalmi vitát, párbeszédet indítani a jövőben a zéró tolerancia esetleges fellazítása kapcsán.

Közölte azt is, hogy hamarosan a parlament elé kerül az új bortörvény, amelynek célja, hogy a jövőben csökkenjenek a borászok adminisztrációs terhei, és az eddig nem szabályozott területek is kellő figyelmet kapjanak.

Utóbbi kapcsán azt mondta, a murci, azaz az erjedésben lévő bor forgalmazása jelenleg rendezetlen, holott ez a félkész termék is szervesen hozzátartozik a borkészítés folyamatához.

A tárcavezető reményét fejezte ki, hogy jövő ilyenkor már szabadon árusítható lesz ez az ital is az új bortörvény passzusainak köszönhetően.

A kisváros önkormányzatának szervezésében megvalósuló rendezvény az immár hagyományosnak számító, 2020-ban a pandémia miatt elmaradt villányi Vörösbor Fesztivált hivatott pótolni rövidebb, szolidabb, ugyanakkor programokban bővelkedő módon – derül ki a programokat bemutató sajtóanyagból.

A rendezvény pénteki nagyszínpadi fellépői között volt a Bohemian Brass Band, a Vivat Bacchus énekegyüttes, míg a pincesoron a disco zenét kedvelők táncolhattak kedvenc slágereikre.

Szombaton Tamás Éva Játéktára koncerttel várta a gyerekeket, színpadra léptek mások mellett a Band Of StreetS utcazenész formáció tagjai, valamint a Made in B együttes, és tűzzsonglőr bemutatót is tartottak.

A bornapok egész ideje alatt lehetőség volt a kitelepülő borászok termékeinek kóstolására is – hiszen sok helyen palackban van már a legfrissebb rozé is, de a kézműves termékek és gasztronómiai csemegék is kaphatók voltak a kisváros lezárt főutcáján szombaton.

Forrás: MTI