0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mini rózsák: nem igazán szobanövények

A mini rózsa szép, rengeteg színváltozata van, így gyakori ajándék. Annak ellenére, hogy cserepes virágként adjuk-kapjuk, ez kerti növény, így a lakásban való életben tartása elég komoly kihívás. Sokszor e növények akkor kerülnek a kukába, amikor felkopaszodnak, és nem virágoznak. Ennek persze a gondozójuk az oka.

A mini rózsákat folyamatosan metszeni kell. Az elnyílott virágokat rendszeresen távolítsuk el, de a virágtalan szárakat is metsszük vissza a kompaktabb növekedés érdekében. Ha a tövön maradnak az elnyílott virágok, akkor nem hoz új virágot a növény. Napos ablakban, és ne túl meleg helyen tartsuk a növényeket télen és kora tavasszal, amennyiben a lakásban kapnak helyet, bár így nem egyszerű az életben tartásuk, lévén ezek kisméretű cserepes növénynek tűnnek, ennek ellenére a kertben érzik legjobban magukat, és teljesen télállók.

A kiszáradás, de a túlöntözés is végzetes lehet a növénynek, ezért nyáron a vízhiányra télen pedig a túlöntözésre figyeljünk oda – utóbbi eset a lakásban tartott példányokra vonatkozik, hiszen a kertben nyugalmi időszakukat töltik ekkor. A kertben telelő példányok tövét ősszel kupacoljuk fel földdel, majd tavasszal e földkupacot bontsuk le. Ennek lényege, hogy ha a tél folyamán a vesszők esetleg el is fagynak, tavasszal tőről újra hajt a növény.

A rózsa bimbós-, és virágzási időszakában a földet tartsuk folyamatosan nedvesen, de a cserép alá ne tegyünk olyan tálcát, alátétet, amiben a víz felgyűlik, mert közvetlen vízben állni nem szeret a növény gyökere.

A bimbózási időszak végeztével két öntözés között egy kevés ideig szárazon tarthatjuk a talajt. Biztosítsunk a mini rózsa számára sok fényt.

Próbáljuk meg úgy elhelyezni a virágot, hogy minél több időn keresztül közvetlen napsugárzás érje. A déli fekvésű ablakpárkány a legjobb hely számára, ha odasüt a nap. Mivel a rózsák rendkívül fényigényesek, a legjobban a kertben tartva fejlődnek.

A rózsának növényvédelmi szempontból akad pár ellensége.

A takácsatkák elszaporodásának elkerülése érdekében hetente mossuk le. Ez vizes permetezéssel is megoldható, aminek több előnye van. A tiszta levelek jobban hasznosítják a napfényt, így jobban fejlődik a növény, valamint a párát is szereti, ami adott a levelek mosása után egy jó ideig. A takácsatkák poros és piszkos helyeken megjelenő kártevők, melyek kilyukasztják a rózsa leveleit. A rózsát szeretik még a levéltetvek, és kora ősszel lisztharmat is megtelepedhet rajta, ezek ellen egyszerűen és hatásosan védekezhetünk a megfelelő permetszerekkel.

A mini rózsákat, bár hosszabb távon lakásban tartani nehéz, ám szaporítani könnyű, mivel itt nem oltványokról, hanem saját gyökéren élő fajtákról van szó.

Kertben tartott mini rózsáról szedjünk szaporító hajtásokat, hiszen ezek nagyobb vitalitásúak, mint a lakásban tartott egyedek. A szaporításhoz olyan dugványrészt válasszunk, amin már volt virág, de az már elvirágzott. Ez azért lényeges, mert a már virágzott hajtásrész szövetei kicsit fásodottabbak. Ha fiatal vesszőrészt dugványozunk, aminek alig van tartása, az lankad, ezáltal kisebb eséllyel gyökeresedik. A levágott hajtásrészt (amin legalább 4-5 rügy legyen) mártsuk gyökereztető hormonporba, ami indol-ecetsav vagy indol-vajsav tartalmú legyen. Ennek híján a dugvány talpát mártsuk mézbe, vagy hamuba, ezzel megakadályozva a vízvesztést a vágási felületen. A dugványt ültessük homokba vagy tőzeges földkeverékbe, és tartsuk félárnyékos helyen.

A gyökeresedésig folyamatosan tartsuk nedvesen a talajt, és legyen párás a növény környezete; ennek érdekében átlátszó zacskót vagy befőttesüveget borítsunk rá.

Utóbbi jobb, mert a zacskó, ha ráragad a levelekre, akkor azok elrohadhatnak. Öntözni lehetőleg gombalőszeres vízzel öntözzünk, így a talajból támadó gombabetegségeket kiküszöbölhetjük. A gyökeresedés jele, ha a dugvány új hajtást hoz. Ekkortól vegyük le a párásításra szolgáló üvegborítást, és fokozatosan szoktassuk a növényt a napfényhez. A dugvánnyal történő gyökereztetésre kerti példányok esetén a késő nyári időszak a legjobb, de az akár télen vásárolt cserepes mini rózsa télen is szaporítható, ha a szobahőmérséklet mellett tényleg sok fényt tudunk számára biztosítani.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu