Back to top

Elindult az egységes kérelmeket érintő adategyeztetés

A Magyar Államkincstár (MÁK) 2020. október 7-én megkezdte a területalapú egységes kérelmeket érintő adategyeztető végzések kiküldését. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai által beadott kérelmeknél ebben az évben is alacsonyabb volt az adategyeztetésben érintett kérelmek aránya, mint az egyénileg benyújtott kérelmeknél.

A Magyar Államkincstár (MÁK) a korábbi évekhez hasonlóan idén is felszólító végzés kiküldésével hívja fel az érintettek figyelmét, ha a benyújtott egységes kérelemmel kapcsolatban adategyezetésre van szükség. Ennek oka lehet például fizikai blokkon belüli túligénylés, tábla átfedés vagy területi ráfedés.

A MÁK tájékoztatása szerint a végzések kiküldése 2020. október 7-én megindult 7848 gazdálkodó részére, akik közül 4080-an kamarai meghatalmazott segítségével adták be kérelmüket.

A Kincstár és a NAK együttműködésének, valamint az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően – a folyamatosan szigorodó feltételek mellett is – az adategyeztetésben érintettek száma a 2016. évi 27 ezer főhöz képest jelentősen kevesebb: 2017-ben már csak 12 ezer, míg 2018 és 2020 között egyaránt közel 7-8 ezer gazdálkodónak küldött értesítést a MÁK.

Az adategyeztetés elvégzését kizárólag elektronikus úton, az erre kialakított elektronikus felületen tehetik meg a gazdálkodók. Erre a MÁK által küldött értesítés kézhezvételétől – a végzés ügyfélkapun keresztüli letöltésétől – számított 10 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a gazdálkodó a 2020. évi egységes kérelmének beadásánál kamarai meghatalmazott segítségét vette igénybe, úgy a végzést átvevő kamarai falugazdászok telefonon és e-mailben is felveszik a kapcsolatot az érintett termelővel az adategyeztetés lefolytatása érdekében.

A NAK felhívja az adategyeztetésben érintett gazdálkodók figyelmét, hogy őstermelői igazolvánnyal vagy kamarai kártyával csökkenthető az adminisztráció, ezért valamelyik dokumentumot javasolt elvinni az ügyintézésre.

Mint ismert, 2020. május 31-ig 169 ezer egységes kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek kétharmadát, mintegy 114 ezer kérelmet a kamarai falugazdászok segítségével. Az idei számok is – a 2019-eshez hasonlóan – azt mutatják, hogy az egységes kérelmek beadásánál érdemes igénybe venni a kamarai falugazdászok ingyenes segítségét. A kamarai közreműködéssel beadott kérelmek megközelítőleg 3,5 százalékánál van ugyanis szükség adategyeztetésre, az egyénileg benyújtott kérelmek esetében ez a szám majdnem eléri a 7 százalékot.

Forrás: 
NAK

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hűtési technológiákról tart szakmai programot a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „TANULJUNK EGYÜTT!” című programsorozat keretében ingyenes szakmai eseményt rendez, amelyen az iparág szereplői megismerhetik, hogyan javítható a termékek minősége a vákuumtechnika segítségével.

A mezőgazdasági bizottság előtt az agrárminiszter

Aszály, fagy, belvíz, ASP, madárinfluenza, COVID-19, pánik – ezekkel a kihívásokkal kellett a magyar gazdáknak megküzdeni 2020-ban, ők pedig eredményesen helytálltak, az agráriumról pedig ezen körülmények között bebizonyosodott, hogy stratégiai ágazat. Így foglalható össze mindaz, amit Nagy István agrárminiszter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti éves meghallgatása során mondott.

9,9 milliárd forint többletforrás a NAK tájékoztatási szolgáltatásához

A kormány az eddigieken felül 9,9 milliárd forint forrást biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára a falugazdász-hálózat működtetéséhez és ahhoz a tudásmegosztáshoz, amely szükséges az uniós pályázati források eredményes felhasználásához – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Könnyített adózás, új támogatások: Döntött az Agrárminisztérium

Új adózási szabályozás várható 2021-től az őstermelők és a családi gazdaságok esetében, amely kisebb adminisztrációt, nagyobb átláthatóságot és jelentős könnyebbséget jelent minden érintettnek. Mindeközben új válságkezelési támogatás, új pályázat jelent meg, és egy korábbi keret megemeléséről is döntött a szaktárca.

Fiatal sertéstenyésztő elkötelezve a berkshire mellett

Hívták már tévéműsorba házasodni; 2019-ben ígéretes szakmai pályafutás kapujában álló fiatal gazdaként neki ítélték a Bokodi Sándor-díjat. Épp egy tanyafelújítás közepén tart, ennek ellenére a Tiszához igyekvő városiak, külföldiek állandóan megállnak nála nézelődni, mert Csikós István minden érdeklődőt szívesen fogad.

A családi gazdaságokat érintő új szabályozásról tárgyal az Országgyűlés

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára.

Időutazás egy élő majorságban

A Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely ősszel is szeretné megismertetni a kicsikkel és nagyokkal a régi idők szokásait és a kertművelést, valamint felhívni a figyelmet a felelős állattartásra.

Kína megússza a járvány második hullámát?

A kínai hatóságok által közölt adatok szerint a koronavírusjárvány kiindulópontján szinte legyőzték a járványt, kevés megbetegedést jelentenek és drasztikus fellépést. Vajon tényleg túl van Kína a pandémiás időszakon? Kína most nyugodtnak tűnik. Bár itt kezdődött a járvány, hónapok óta naponta csak néhány vagy esetleg tucatnyi új esetet jelentenek hivatalosan.

Úton a digitális forradalom felé

Az agrárium jelenét és jövőjét két tényező alakíthatja. Egyrészt az adatalapú digitális technológiák alkalmazása, másrészt a technológiai eszközök széles körű használata utat nyithat a robotikának és a mesterséges intelligencia agrárcélú felhasználásának. A koronavírus-járvány hatására ezek a fejlesztések most új lendületet vehetnek és felgyorsulhatnak.

Nemek aránya a mezőgazdaságban

A mezőgazdaságban dolgozó nők szerint továbbra is egyenlőtlen a nemek viszonya az ágazatban, és ennek a felszámolása még mindig évtizedeket vehet igénybe – állapítja meg a Corteva AgriScience 17 országra kiterjedő 2018-as felmérése.