Back to top

Virágos meglepetés a moziban

A düsseldorfi UFA Palast mozijába főműsoridőben érkező látogatókat szokatlan meglepetés várta: a moziteremben az ülések felén szobanövények foglaltak helyet.

Fotó: BLUMENBUERO.DE
A német Tollwasblumenmachen.de, a Pflanzenfreude.de, a Tannendiele Düsseldorf, a Fleurop és az UFA Palast Düsseldorf közös kezdeményezésével a Töltsd ki a távolságot szépséggel őszi növényértékesítési kampány részeként valósították meg a gerillaakciót: 150 Monstera, Musa, Scindapsus, Bromelia és számos mutatós virágcsokor foglalt helyet ott, ahol máskor a filmbarátok ülnek összezsúfolódva.

A gerillakampánnyal a szervezők azt akarták megmutatni, hogy virágok és cserepes növények kreatív felhasználásával szépséggel tudják megtölteni azt a távolságot, amit a jelenleg érvényben lévő higiéniai szabályok miatt tartani kell.

Egyúttal az is céljuk volt, hogy felhívják a figyelmet a szórakoztatóipar nehéz helyzetére, hiszen a társasági élet korábbi hely­színein, így a mozikban és színházakban is most üresség tátong a vírus miatt, mondta Nina Keune, a Landgard vállalati kommunikáció vezetője a kampányról. A mozilátogatók nagyon jól fogadták a meglepetést, sokan a közösségi médián keresztül köszönték meg a különleges előadást.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2020/43 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Vízfő turistaház Orfűn

A Mecsek-hegység észak felé nyíló völgyében húzódó tórendszer és a csendes falvak üde színfoltjai Baranya megyének. Egyre többen gondolják úgy, hogy Orfűre érdemes eljutni, majd többször visszatérni – a fokozott érdeklődés pedig folyamatos és célzott fejlesztéseket ösztönöz.

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Többcélú kerti utak, burkolatok építése

A tél közeledtével a növényekkel egyre kevesebb tennivaló akad, ám ilyenkor megtervezhetünk, jobb időben pedig meg is valósíthatunk néhány kerti beruházást. Például kerti utakat építhetünk, burkolatokat rakhatunk le...

Ausztrália több mint 30 millió tonnára becsüli az idei búzatermést

Az ausztrál gazdálkodók, ha minden jól alakul, több mint 30 millió tonna búzát fognak betakarítani ebben a szezonban. Az elmúlt időszak kedvező időjárása, a sok eső miatt 10 százalékkal több termést jósolnak a szakemberek, mint szeptemberben.

A magyar piac meghatározó szereplője

Az egyetlen termelői tulajdonban lévő, egyben a második legnagyobb magyar tejipari cég ez év júliusában tartott taggyűlésén újabb 3 évvel meghosszabbították Rózsás Mónika ügyvezető igazgató megbízatását. A pénzügyi szakember 2018 őszén vette át a vállalat irányítását, aminek korábban a gazdasági igazgatója, illetve ügyvezetőigazgató-helyettese volt.

A mikulásvirág hónapokig az otthonok dísze lehet

Az adventi időszak kedvenc dísznövénye a mikulásvirág. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara piaci körképe szerint a legtöbb vásárló a 12-13 cm-es cserépben lévő virágot veszi, a piros fellevelűek mellett pedig egyre népszerűbbek a rózsaszínűek, a fehérek és az extrább színűek is. A kényszerű sok otthonlétbe természetességet, színt vihet a mikulásvirág.

Betiltanák a tőzegen termesztést

Norvégiában az üvegházi zöldségtermesztésben tilos lesz tőzeget használni, ugyanakkor 150 %-kal szeretnék növelni a termelést. Minderre 2030-ig adtak határidőt.

Piros ciklámenek

Legutóbbi hírlevelében a Halios sorozat két új nagyvirágú piros ciklámenfajtáját mutatta be a francia Morel nemesítőház. A Halios típusba tartozó ciklámenek népszerű kultúrák, a hazai termesztők is jól ismerik az őszi/téli értékesítésre való, egységes állományt adó, folyamatosan nyíló, stressztűrő, energiatakarékosan termeszthető fajtákat.

Még a virághagymák is karanténba kerülnek

Új-Delhiben 55 000 darab virághagymát helyeztek karantén alá. Az ültetést a lehető legbiztonságosabb körülmények között szeretnék elvégezni.

Gombák és fonálférgek nemzetközi adatbázisa

22 európai nyelven, köztük magyarul is elérhető a talajban kórokozó gombák és fonálférgek nemzetközi adatbázisa a www.best4soil.eu honlapon keresztül.