0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Az alma régi-új kártevője

A vértetű régebben az almafa egyik legsúlyosabb kártevője volt, később sokat veszített jelentőségéből, de napjainkban újra érzékelhetően elszaporodott. Az utóbbi évtizedek szakszerűtlen növényvédőszer-használata (predátorokat irtó rovarölő szerek, egyoldalú műtrágyahasználat stb.).

A klímaváltozás, a hatékony rovarölő szerek engedélyének visszavonása egymással kölcsönhatásban elősegítette a vértetű eddig nem tapasztalt előretörését.

A vértetű (Eriosoma lanigerum) jelenlétére könnyű felfigyelni: az almafa hajtásain, valamint az idősebb fás részek sebhelyeinek szélén fehér, vattaszerű bevonat látható. Az alma termésén lévő piros foltok (szívásnyomok) árulkodnak a vértetű megjelenéséről az ültetvényben. Kártétele részben a fa nedveinek elvonására, részben a fába bocsátott nyál mérgező hatására vezethető vissza.

A kártevő nyálának hatására a fertőzött részeken szövetburjánzás alakul ki: a károsított hajtásokon hepehupás, fölrepedő daganatokat, a fás részeken a sebek helyén rákos képződményeket figyelhetünk meg.

A sebhelyek szívogatása megakadályozza azok behegedését, így alakul ki az úgynevezett vértetűrák.

Ha egy ilyen vattaszerű csomót óvatosan megpiszkálunk, a fehér bevonat alatt levéltetvekhez hasonló, szürkés állatokat találunk. A szétnyomott állatok vérpiros színűek, innen származik a faj magyar neve, a vértetű. A szárnyatlan, vörösesbarna egyedeket fehér viaszszálakból álló bevonat borítja. A szárnyasak feketék, sötétbarna potrohúak. A lárvák születésükkor kb. 1 milliméter hosszúak, csupaszok, csak növekedésük során választják ki a testüket betakaró viaszváladékot.

Ez a fehér viaszváladék és a nyomásra kibuggyanó vérvörös nedv jellemző a vértetűre. Csak az egészen fiatal és az éppen vándorúton lévő vértetveknek nincs védő viaszburkuk.

A vértetű nemcsak az almafa hajtását és vesszőjét, hanem a gyökerét is károsítja. A gyökereken súlyosabb a kártétel, mert tápanyag-utánpótlási zavarokat okoz. Súlyosabb fertőzéskor az almafa egyes részei, vagy az egész gyümölcsfa elpusztulhat. Különösen kedveli a széltől, esőtől védett helyeket, ezért leginkább a korona belsejében szaporodik el. A gyökereken áttelelő tetvek egy része a fa koronájába vándorol. A kártevőnek évente 8-10 nemzedéke van. Lárva alakban telel a gyökérnyakon vagy a gyökéren.

A talajban lévő kolóniák egész évben megmaradnak, onnan tavasszal, illetve a vegetáció alatt bármikor a föld feletti részekre vándorolhatnak.

A vértetű továbbterjedését a szárnyas alakjai teszik lehetővé.

Jó hír, hogy nagyon régóta (1920) ismert a természetes ellensége, a vértetű­fürkész (Aphelinus mali). Tojásait egyesével a vértetű testébe helyezi, amit a kikelő lárva teljesen felél a fejlődése során. A lárva a kártevő kiüresedett bőrében alakul bábbá, majd a kifejlődött fürkész az elpusztult vértetű háti részén kerek lyukat rág és elhagyja fejlődése helyét. A vértetűtelepeket rovarölő szeres ecseteléssel pusztíthatjuk el. Így megmenthetjük a fürkészek által látogatott részeket, szemben a teljes permetezéssel.

Forrás: Kertészet és Szőlészet