Back to top

Folytatódik a fagymentes idő

Az első fagyok megjelenése ilyenkor már országszerte esedékes szokott lenni, idén azonban eddig még csak néhol alakult ki gyenge fagy, és a következő napokban sem kell számítani komoly lehűlésre. Csapadék azonban több napon is várható majd, mely hátráltatja az őszi búza vetését és a kukorica aratását is.

Az elmúlt egy hét során egy komolyabb csapadékhullám fordult elő az országban, szombaton és főleg vasárnapra koncentrálódva.

Szinte országszerte esett, de nem egyenlő mértékben: délnyugaton és az északi országrészben hullott jelentős (10-20 mm) mennyiség.

Sokfelé 5 mm, sőt a Dunántúl északnyugati felén 2 mm alatt maradt a csapadék mennyisége. Egy elgyengült front kedden okozott a nyugati határszélen többnyire kisebb csapadékot. A szeptember vége óta lehullott sok eső hatására az ország nagy részén telítetté vált a talajok felső fél méteres, északon és nyugaton felső egy méteres rétege. A hétvégi csapadékkal érintett területeken továbbra is sáros a talaj, azonban főleg a Dunántúl északnyugati és az Alföld déli részén a felső talajréteg már sokat szikkadt.

A hőmérséklet az elmúlt napokban az átlag fölött alakult, a maximumok többnyire 15 és 20 fok közé emelkedtek, csak a tartósabban felhős-ködös vagy esős vidékeken és napokon volt ennél pár fokkal hűvösebb. Ugyanakkor délen többször a 20 fokot is meghaladta kissé a hőmérséklet csúcsértéke.

Fagy két méteres magasságban az elmúlt napokban nem fordult elő, eddig az ősszel csak néhol alakult ki gyenge fagy, az ország döntő részén eddig még nem hűlt 0 fok alá a hőmérséklet.

Az esős idő, a sáros talaj sokáig akadályozta a mezőgazdasági, szántóföldi munkákat, de az elmúlt napok sokfelé szárazabbra fordul időjárása már újra egyre inkább lehetővé tette azokat. Így a kukorica aratása és az őszi kalászosok vetése is folytatódhatott. A még az esők előtt elvetett árpa és búza a legtöbb helyen szépen fejlődik, többnyire 1-3 leveles állapotban van.

Főként az északkeleti országrészben azonban, ahol a sok csapadék hatására foltokban víz borítja a talajt, hiányos a kelés.

A repcének szintén nagyon jót tett a csapadék, a száraz időben gyengén, egyenetlenül kelt állományok sokat egységesedtek és fejlődtek az utóbbi pár hétben, többnyire 6-8 leveles fejlettségűek.

A kedvező időjárásban a vetések kellően meg tudnak erősödni a tél beállta előtt. A csapadékos, enyhe, fagymentes idő sokféle gombának is kedvez, melyek erdőn-mezőn bújnak elő.

Az előttünk álló egy hétben változékony, de továbbra is enyhe időre van kilátás. Bár napos időszakokra is számíthatunk, gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé pára- és ködfoltok is előfordulhatnak. Több időjárási front is átvonul térségünk fölött, így csapadék több napon is várható az ország területén, inkább csak a vasárnap ígérkezik száraznak.

Összességében a jelenlegi számítások szerint többnyire 5-15 mm közötti csapadék valószínű a következő 6-8 nap során, azaz a talaj vízkészlete növekedni fog.

A hőmérséklet az eddigiekhez képest pár fokot csökken mától, majd az előttünk álló 6-8 nap során már lényegesen nem változik. A maximumok többnyire 10 és 17 fok között alakulnak majd. A hajnali hőmérséklet jellemzően nulla fok fölött marad, inkább csak vasárnap és hétfőn reggel lehet a fagyzugos helyeken gyenge fagy. Csütörtökön, pénteken és szombaton sokfelé meglehetősen szeles idő várható.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Többéves börtönbüntetés mezőgazdasági támogatások elcsalása miatt

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt többéves börtönbüntetéseket szabott ki mezőgazdasági támogatások jogosulatlan igénybevételével zajló csalások ügyében a Pécsi Ítélőtábla - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség.

Agrárszakma iránytű segíti a pályaválasztást

Agrárszakma iránytű címmel készített kiadványt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), mely az új szakképzési rendszer mezőgazdasági és élelmiszeripari képzéseit mutatja be. A NAK minél több fiatallal, illetve pályamódosítást tervezővel szeretné megismertetni az új szakképzési rendszer keretében kialakult agrár szakmastruktúrát, képzéseket.

Veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett az akhal-teke ősi lófajta

Új fajtával bővült a hazánkban tenyésztett, veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták köre. Az akhal-teke lófajtát már honfoglalás-kori őseink is ismerték és használták, mára azonban állománya jelentősen visszaszorult, mindössze 68 törzskönyvben nyilvántartott egyede él a lelkes tenyésztőknél.

Támogatások és pályázatok: Kistermelőknek szóló átalánytámogatás

Már zajlik a mezőgazdasági kistermelői támogatási program kérelmezési szakasza, valamint ültetvénytelepítési pályázat is várható a közeljövőben. A konstrukciók komoly segítséget jelenthetnek az érintetteknek, ráadásul még néhány napig a szőlő szerkezetátalakítási program is nyitott.

Fiatal gazda - angus marhák, bio kömény és egy füstölgő puskacső

Le sem tagadhatná, hogy ízig-vérig a vidék gyermeke. Somogyország változatos természeti adottságait élvezi, amelyek sokszor bizony megpróbáltatások elé állítják e fiatal hölgyet. Na, nem mintha elmenekülne előlük, sőt keresi a kihívásokat. Első ránézésre is szembetűnik, nem mindennapos gazdával van dolgunk; és ezt csak tetézi kitartása, amit az élet különböző területein már többször bizonyított.

Agrár-innovációkat is várnak a Magyar Innovációs Nagydíj-pályázatra

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai partnerségével és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) főtámogatásával 29. alkalommal hirdeti meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot.

Agrometeorológia - Nyugalomba vonuló vegetáció

Az ősz végéhez közeledve a vegetációnak az eddig még aktív része is egyre inkább téli nyugalomba vonul. Az elmúlt napokban kialakult erősebb fagyok, a napközben is nulla Celsius-fok körül alakuló hőmérséklet mind ezt erősíti. A szürke, ködös napok után a folytatásban lehűlés várható, sokfelé erősebb éjszakai fagyokkal, és szombattól helyenként már hó is hullhat.

A Kárpátok összekötik a térség népeit

A Kárpátok vonulata fizikailag és lelkileg is összeköt bennünket – hangsúlyozta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese a Kárpátok védelméről és fenntartható fejlesztéséről szóló Keretegyezmény 6. konferenciáján.

A klímavészhelyzet kertjei

Tervezői munkám, kertészkedésem közben szerzett tapasztalataim, a szakmai továbbképzések és beszélgetések lassacskán meggyőztek arról, hogy klímavészhelyzet küszöbén állunk. Nem mondhatom, hogy lelkileg könnyű volt szembesülni a probléma súlyával, hiszen vélhetően az emberiség eddigi legnagyobb próbatétele vár ránk, de örülök, hogy megtörtént, hiszen felismerés nélkül nincs cselekvés.

Kínai tulajdonba került a Rabe

A patinás német talajművelőgép-gyártót, a Rabe-t (korábbi nevén Rabewerk) – amely hazánkban is jól ismert minőségi talajművelő gépeiről, és legutóbb a francia Gregoire Besson tulajdonában volt –, az elmúlt év végén felszámolták, és már akkor felmerült annak a lehetősége, hogy egy kínai vevő képes lesz megmenteni.